Nagyobb hangsúlyt kaphat a külföldi hétvégi magyar iskolák támogatása (MTI)

2017. április 22. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2017. április 22. - Nagyobb hangsúlyt kaphat a külföldi hétvégi magyar iskolák támogatása, miután egyre több diákot íratnak be ezekbe az intézményekbe - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton telefonon adott nyilatkozatában az MTI-nek.
Szilágyi Péter Frankfurtban a Hesseni Magyar Oktatási Fórumon vett részt, amelyen megismerte a németországi hétvégi magyar iskolák tapasztalatait, illetve jövőbeni igényeiket. Elmondása szerint a vezetők arról számoltak be, hogy az általában önkéntes alapon szerveződő oktatáson sok határon túli magyar is részt vesz: van, ahol 20-30, de van, ahol 130-150 diák is tanul a hétvégén.
A szervezetek jelezték, hogy nagyobb anyagi támogatásra van szükségük a szolgáltatás biztosításához, ezért több támogatást kértek a kormánytól. Szilágyi Péter azt mondta, bár eddig is kaptak támogatást ezek a szervezetek, a jövőben erre nagyobb hangsúlyt fognak fektetni és biztosítani fogják a forrásokat.
Egyúttal jelezte, a diaszpórastratégia 2016-os elfogadása után a közeljövőben kérdőíveket küldenek ki a magyar nyelvű oktatást is folytató iskoláknak, hogy felmérjék az igényeket, és ezek alapján a nyáron dolgozzák ki azt a koncepciót, amelynek menték szakmai és pénzügyi támogatást biztosítanak az érintett iskoláknak.