Kolozsvár vonzóbb, mint Bukarest (Haszonhír)

2017. április 24. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás


2017. április 24. - Bukarest, ahol a fiatalok már korábban is a lakosság kisebb részét tették ki, jobban öregszik, mint Kolozsvár, állapítja meg egy tanulmány.

Erdély fővárosa az utóbbi években, egyetemi mivoltának és persze a jelentős magyar kisebbségnek köszönhetően, pezsgő szellemi központtá alakult, s vonzóbb a fiataloknak, mint a főváros, amelynek profilja ugyan összetettebb, de ellenáll a változásoknak, és a tradicionalizmust támogatja. A legutóbbi romániai népszavazáson Kolozsvárnak 324 ezer állandó lakcímmel jelentkező lakosa volt, míg Bukarestnek 1,88 millió. Az arány akkor 6:1 volt a főváros javára, de az előrejelzések szerint 2020-ra már csak 3:1 lesz. A kincses város mára gazdasági szempontból is kinőtte magát, és valós opcióvá vált a végzős egyetemisták számára. Hasonló jelenség figyelhető meg Jászvárosban is, bár kisebb mértékben. Kolozsvárról évente 280-320 ember vándorol ki, Bukarestből ennél már 2014-ben is hússzor többen távoztak, és nem a nyugdíjasok.

 

Módosítás dátuma: 2017. április 24. hétfő