Tanévzáró és diplomaátadó ünnepséget tartottak az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán (MTI)

2017. június 30. péntek Adminisztrátor
Nyomtatás

Ungvár, 2017. június 30. - Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) magyar karának 77 végzős diákja vette át diplomáját ünnepélyes keretek közt pénteken a kárpátaljai megyeszékhelyen.
Az UNE magyar karán szervezett tanévzáró és diplomaátadó ünnepségen köszöntő beszédét mondott Grezsa István Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos. Hangsúlyozta: a héten másodszor vesz részt diplomaátadó ünnepségen magyar felsőoktatási intézményekben Kárpátalján. Örvendetes - folytatta -, hogy minden nehézség ellenére Kárpátalján évről évre vannak "kiművelt emberfők".
"Széchenyi István óta gyakran emlegetjük, hogy nekünk, magyaroknak nagyon fontosak a kiművelt emberfők, mert csak úgy tudunk megmaradni a Kárpát-medencében, a germán és szláv tenger ütköző övezetében, ha ehhez tudásban, ötletességben, hitben és eltökéltségben elég erősek vagyunk" - mutatott rá.
"A 21. században, amikor alapértékek kérdőjeleződnek meg, és nemzetünknek új kihívásokkal, veszélyekkel kell szembenéznie, ismét ugyanahhoz az aranytartalékhoz, a kiművelt emberfők sokaságához kell nyúlnunk" - fogalmazott. Ráadásul az elvándorlás réme - folytatta - nemcsak az anyaországot, hanem különösen a külhoni magyarságot, és benne a kárpátaljai magyarokat fenyegeti.
"A makacs ragaszkodásunk a szülőföldünkhöz mentett meg bennünket történelmünk során, általa éltünk túl tatárt, törököt, a Habsburgokat és végül oroszokat is" - mondta. Rámutatott, a borzalmas 20. század után végre minden eshetőségünk és esélyünk megvan arra, hogy egy nemzeti közösségbe szervezzük a világban élő 15 millió magyart, ám ehhez szükség van mind a most, mind a korábban diplomázott, sőt a jövőben diplomázó kárpátaljai magyarok helytállására is.
"Megígérhetem önöknek Magyarország kormánya nevében, hogy ehhez az anyaország részéről minden segítséget meg fognak kapni, mert a magyar kormány - ahogy ezt az elmúlt években tanúsított elkötelezettségével bizonyította - minden támogatást meg fog adni Kárpátaljának, s ezen belül kiemelten támogatja a kárpátaljai magyar felsőoktatást" - mondta befejezésül Grezsa István kormánybiztos.
Spenik Sándor, a magyar kar dékánja a végzős diákokat köszöntve emlékeztetett arra, hogy az utóbbi években mind Kárpátalja, mind Ukrajna "mérhetetlenül sokat" változott. Az élet nem lett könnyebb, de - folytatta - voltak a kárpátaljai magyarság történetében sokkal nehezebb időszakok is. "Mi most azért lehetünk itt együtt, mert őseink, szüleinkkel bezárólag, helytálltak, és sikerrel alkalmazkodtak a változó világ feltételeihez" - tette hozzá.
A dékán kiemelte, hogy a végzős diákok akkor fognak küldetésüknek megfelelni, ha mindent megtesznek azért, hogy leendő gyermekeik is Kárpátalján folytassák az életüket. Kifejtette: a bizonytalanság nem könnyíti meg a pályakezdő diplomások életét, ám - mutatott rá - soha nem szabad összetéveszteni a bizonytalanságot a kilátástalansággal. "Hiszem, hogy önök az ungvári egyetemen szerzett diplomájukkal a zsebükben korszerű, versenyképes tudás birtokában vannak, amelynek köszönhetően a munkaerőpiacon az elképzeléseiknek megfelelő álláshoz és megélhetéshez juthatnak" - mondta befejezésül Spenik Sándor.