Potápi a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján: ezen a héten Kolozsvár az egész nemzet kulturális fővárosa (MTI)

2019. augusztus 18. vasárnap Adminisztrátor
Nyomtatás


Kolozsvár, 2019. augusztus 18. - A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) hetében Kolozsvár nemcsak az erdélyi magyarság, hanem az egész magyar nemzet kulturális fővárásává válik - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap este Kolozsváron, a magyar napok nyitógáláján.
Az államtitkár felidézte: az idei magyar napokra 30 évvel a magyarországi rendszerváltozás kezdetei után kerül sor. Megemlítette, hogy az 1989-es várakozásokhoz képest az akkor elindult változások üteme lassú volt Erdélyben: 21 évet kellett várni az első Kolozsvári Magyar Napok megszervezéséig, 29 évet ahhoz, hogy Kolozsvár bejárataihoz kikerüljenek a többnyelvű helységnévtáblák. "Ki tudja hány évet kell még várnunk, hogy Erdély autonómiája, vagy Székelyföld autonómiája megvalósuljon?" - tette fel a kérdést.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Kolozsvári Magyar Napok kisugárzását azzal próbálta érzékeltetni, hogy sokan az idő múlását a magyar napoktól a következő évi magyar napokig mérik, a rendezvénysorozathoz igazítják éves programjukat.
Megjegyezte: felnőtt ugyan egy generáció Kolozsváron és Erdélyben, amely számára már természetes, hogy egy hétig magyar kulturális rendezvények töltik be Kolozsvár tereit. "Az éberség a mi tájainkon nem fényűzésből része az életünknek. Ez nem volt mindig így, és semmi garanciánk nincs, hogy így marad" - jelentette ki.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke azokra az időkre emlékeztetett, amikor az EMNT berkeiben megszületett a magyar napok megszervezésének a gondolata. Megemlítette: az unitárius egyház 150 éve vetette fel először, hogy Kolozsváron szobrot állítsanak a város szülöttének, Dávid Ferenc egyházalapítónak, és a terv szombaton, a Kolozsvári Magyar Napok keretében valósult meg. "Ha van remény, van hit, és soha nem adjuk fel, akkor van és lesz jövő" - jelentette ki.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője arról beszélt a megnyitón, hogy a közösségnek olyan nagy szüksége van a terekre, a gyülekezési helyekre, mint a családoknak a házra, lakásra. A főszervező úgy vélte, a magyar napok megszervezésével a kolozsvári magyarság visszavette a város főterét, visszavette a tereit. A legnagyobb örömnek tartotta, hogy a rendezvénysorozattal sikerült megteremteni a találkozás lehetőségét a város magyarsága, a magyarság számára.
Az ünnepi beszédek után a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának és zenekarának a Kolozsvári piactéren című előadását nézhette meg a Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönség.
A jövő vasárnap záruló fesztivál keretében 133 helyszínen mintegy 630 program várja az érdeklődőket. A programokat a Magyarnapok.ro honlapon vagy a Kolozsvári Magyar Napok telefonos alkalmazáson keresztül lehet böngészni.