Tilki Attila: meg kell akadályozni, hogy területfoglalás történjen a katonatemetőkön keresztül (MTI)

2019. október 01. kedd Adminisztrátor
Nyomtatás

Brüsszel/Strasbourg, 2019. október 1. - Magyarország az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához fordult, hogy tegyen jelentést az úzvölgyi helyzetről, fellépésével  meg kell akadályozni ugyanis, hogy területfoglalás történjen a katonatemetőkön keresztül - jelentette ki Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője Strasbourgban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.
Az Európa Tanácsa Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszakán tartózkodó képviselő elmondta, Magyarország azt várja az Európa Tanács Miniszteri Bizottságától, hogy egységes állásfoglalás keretében állapítsa meg: Dormánfalva önkormányzata túlterjeszkedett hatáskörén, és illegálisan építettek betonkereszteket a magyar katonasírok fölé.
"Azt reméljük, hogy a Miniszteri Bizottság fellépése általa megelőzhetők lesznek a hasonló esetek bárhol máshol az Európai Unió területén" - mondta a képviselő.
Tájékoztatása szerint Európában mindenhol található olyan katonai temető, melyben más állam katonái nyugszanak.
"Ha nem járunk el kellő súllyal az úzvölgyi katonatemető ügyében, az bátoríthatja a nacionalista erőket, és máshol is hasonló inzultus érheti a katonai temetőket, általa pedig a helyi kisebbséget" - fogalmazott.
A Miniszteri Bizottság egységes véleményének megfogalmazása révén Magyarország reméli a temető eredeti állapotának helyreállítását is - tette hozzá Tilki Attila.
Az úzvölgyi katonatemető ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy Darmanesti (Dormánfalva) polgármesteri hivatala ez év tavaszán részben magyar katonák sírjain román parcellát hozott létre, melyben ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak, és egy kelta keresztes emlékművet - a román vasgárdisták jelképét - is emelt. Június 6-án több ezer román megemlékező, a kaput kitépve, a temető előtt élőláncot képező magyarokat és a rendfenntartó erőket bántalmazva erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella ortodox felszentelésén.
A csendőrség a június 6-i rendbontás miatt Borboly Csabára, a Hargita megyei önkormányzat elnökére, és Grüman Róbertre, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökére rótt ki egyenként háromezer lejes (210 ezer forint) bírságot, arra hivatkozva, hogy elmulasztották a csendőrségen is bejelenteni az élőláncot.