Kelemen Hunor etnikai gyűlöletszítással vádolta a román államfőt (MTI)

2020. május 06. szerda Adminisztrátor
Nyomtatás


Bukarest, 2020. május 6. - Álhírnek, összeesküvés-elméletnek, színtiszta idegengyűlöletnek és gyűlöletszításnak minősítette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Klaus Iohannis román államfő azon hétfői kijelentését, miszerint az RMDSZ "párhuzamos közigazgatási törvénykönyve" kötelezővé tenné a magyar nyelvet Erdély egyes területein.

Kelemen Hunor a kezdeményezők nevében szólalt fel a bukaresti képviselőház szerdai ülésén, annak a - kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó - közigazgatási kódex-tervezetnek a vitáján, amelyet tavaly ősszel terjesztett az RMDSZ a parlament elé.
Az RMDSZ elnöke felidézte, hogy az RMDSZ azért nyújtott be egy saját törvényjavaslatot a teljes központi és helyi közigazgatást egységes keretbe foglaló törvénykönyvre vonatkozóan, mert - miután a parlament által két éve megszavazott kódex formai hibák miatt elbukott az alkotmányossági kontrollon - Viorica Dancila kormánya tavaly nyáron egy hiányos változatot léptetett hatályba.
Az RMDSZ tervezete tehát csak kijavítja a "Dancila-kódexet", és a kisebbségi anyanyelvhasználatról szóló része gyakorlatilag azonos azzal, amit 2018-ban nemcsak az akkor kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), hanem a jelenleg kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy része is megszavazott - érvelt Kelemen Hunor. Hozzátette: az államfő már két éve is alkotmányossági kifogást emelt a kódexbe foglalt anyanyelvhasználati rendelkezések ellen, de az alkotmánybíróság ezeket nem találta megalapozottnak, legalábbis nem ezek miatt bukta el a normakontrollt a parlament által két éve kidolgozott eredeti közigazgatási kódex.
"Két hete egymással versengve próbálják bebizonyítani, hogy a romániai magyarok és a magyar nyelv veszélyeztetik Romániát és a románokat. Tudják, hogy nem igaz: ez butaság. Könyörögve kérem: állítsák le magukat! (...) Több évtizedes diktatúra után az utóbbi harminc évben demokratikus eszközökkel igyekszünk biztosítani a magyar kisebbség etnikai és kulturális identitása megőrzését szolgáló intézményes keretet. Ne tegyék tönkre, amit építettünk!" - kérte román képviselőtársait az RMDSZ elnöke.
Klaus Iohannis államfő múlt héten magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva azzal vádolta meg szociáldemokrata politikai ellenfeleit, hogy oda akarják adni Erdélyt a magyaroknak. Az elnök hétfőn ismét a "magyar veszélyre" hívta fel a figyelmet: az RMDSZ közigazgatási törvénytervezetének hallgatólagos szenátusi elfogadása kapcsán azzal vádolta a PSD-t, hogy a szakbizottsági véleményezésben olyan törvénytervezetet támogatott, amely a Székelyföld autonómiájához vezet. Az államfő szerint ugyanis az RMDSZ "párhuzamos" közigazgatási kódexe "kötelezővé teszi a magyar nyelvet Erdély egyes területein".
A képviselőház sürgősségi eljárással napirendre tűzte az RMDSZ közigazgatási törvénytervezetét, amelyről várhatóan szerdán hozzák meg a végső döntést.

 

Módosítás dátuma: 2020. május 06. szerda