Kommentár
2005. október 21.
Történelmi megbékélés? Együttélésrõl, együttmûködésrõl, pillanatnyi és távlati közös érdekekrõl lehet szó, de a békességhez, megnyugváshoz, méltósághoz, kölcsönös tisztelethez az kell, hogy a Popescu-félék eltûnjenek a süllyesztõben...
Míg kormányaink a közös üléshez (majdnem egybeírtam...) készülõdtek, a román közszolgálati tévé moderátora megállapította: ez már a nagy román-magyar történelmi megbékélés. Mire a stúdióba meghívott Smaranda Enache jó érzékkel kiigazította: ettõl azért még messze állunk, legföljebb itt egy diplomáciai megbékélésrõl van szó, egy valóban történelmi egyhúronpendülésrõl, s már ez sem kis szó. Felmérések mutatják: a két ország népe lelke mélyén még õrzi, borogatja a régi és közelmúltbeli sebeket, de a hegedés már megindult.
A higgadt európai hang ki is hozta nyomban sodrából a másik stúdióvendéget, a többnyire közönséges politikai útonállóként és xenofób médiabrigantiként fogát csikorgató Cristian Tudor Popescut, aki elõbb a normalitásról próbált papolni, de hamar átesett a balkáni vak ló túloldalára, elõhozakodva a szélsõségesen nacionalista, radikális és vérszívó erdélyi magyarok példájával, akik szét akarják verni a nagyszerû Babeo-Bolyai egyetemet. Micsoda szörnyûség! Kimondhatatlan nevû gazfickó magyarok követelik vissza maguknak azt az állami magyar egyetemet, amit a román kommunisták vettek el tõlük fél évszázada.
Történelmi megbékélés? Együttélésrõl, együttmûködésrõl, pillanatnyi és távlati közös érdekekrõl lehet szó, de a békességhez, megnyugváshoz, méltósághoz, kölcsönös tisztelethez az kell, hogy a Popescu-félék eltûnjenek a süllyesztõben...
Dénes László
(A szerzõ a nagyváradi Reggeli Újság fõszerkesztõje.)