Teltházas gálamûsorral ünnepelte szombaton megalakulásának 50.
Idõ és játék. Ez a két fogalom több vonatkozásban is elmondható a szombat esti gálával kapcsolatban. Egyrészt velünk, nézõkkel játszott az idõ: a csaknem háromórás mûsor olyan gyorsan lepergett, mintha legalábbis valaki „idõsûrítõgépet” kapcsolt volna be a színházteremben. Játszott az idõvel a Szivek mai társulata: visszarepítette a közönséget régvolt évek hangulatába, és volt egyfajta derûs játékosság az egykori táncosokban is, akik újra „ifjú szivvel” álltak színpadra.
A mûsor elsõ részében a mai, immár hivatásos együttesként dolgozó Ifjú Szivek vadonatúj mûsorát, a Felföldi leveleket láthattuk, a tavaszi ízelítõ után most már teljes terjedelmében „elolvashattuk õket”, a Szlovákia területérõl gyûjtött hagyományos magyar, szlovák, cigány, zsidó zenét és táncokat, Bartók, Kodály, Petõfi és Márai szavaival kísérve. A Hégli Dusán által színpadra álmodott elõadásban nemcsak a zene, a táncosok szinte minden porcikájából áradó energia, tûz és lelkesedés, vagy a színpadon szinte már kecsesen „lebegõ” táncos lányok látványa fogja meg a nézõt, hanem a koreográfia életkép jellege is. Régvolt mulatságok hangulata elevenedik meg, ahol a táncosok nem biztos, hogy mindig „katonásan egyszerre” lépnek, hiszen mindnek saját egyénisége van: vagy a táncos párjával incselkedik, vagy a zenészeket provokálja. (Ez utóbbiak, vagyis a zenészek mellesleg nem csupán „szolgáltatják” a talpalávalót, hanem ugyanúgy szereplõi az elõadásnak.) Rokonszenves az is, ahogyan a Felföldi leveleket át- meg átszövi a humor. Ennek egyik remek illusztrációja a „Kettes sídlisko” cigánytáncai, amelyekkel a mai „utcai folklórt” minden fenntartás nélkül a színpadra teszi. De inkább nem ecsetelem tovább, ezt látni kell. (Elég, ha elárulom, hogy a mellettem ülõ kolléganõmet úgy kellett visszafogni, mert táncolhatnékja támadt?) A közönség folyamatos zajos tetszésnyilvánítása arra enged következtetni, hogy a Felföldi levelek nagy sikersorozat elõtt áll.
A tisztes kort megért ünnepeltet levélben köszöntötte Bugár Béla, a parlament alelnöke és Csáky Pál miniszterelnök-helyettes. Biró Ágnes kulturális államtitkár (maga is a tánckar egykori tagja) az Ifjú Szivek félszáz éves tevékenységét méltatta, felidézve azokat, akik az együttes indulásánál álltak. Tõle tudhattuk meg azt is, hogy František Tóth kulturális miniszter „in memoriam” kitüntetésben részesítette munkásságáért az Ifjú Szivek egyik alapítóját, Szíjjártó Jenõ zeneszerzõt, karnagyot. A kitüntetést a mûvész özvegye, Nagy Ilona vette át.
A mûsor második része az együttes egykori tagjainak produkciójából állt össze. Hatalmas ováció fogadta az 1967–1983 közötti „szivesek” pásztortáncát. A lelkesedés a régi, a lépések idõnként már bizonytalanabbak. agy a közönség tanúja lehetett Miklós László miniszter „félrelépésének” is. Ám õ vérbeli táncoshoz méltóan nem csinált ügyet belõle, fürgén felpattant és ropta tovább. A Zenészek táncai címû mûsor részleteit elõadó táncosok nem számítanak még túl öregeknek, hiszen õk 2000–2003 között voltak az Ifjú Szivek tagjai. Nosztalgiázni azonban nekik is volt okuk, hiszen legtöbbjük már nem tartozik az állandó tagok közé. Fellépett az Ifjú Szivek egykori, 1999-ben megszûnt énekkara is, pontosabban csaknem 50 tagja, akik kifejezetten erre az alkalomra jöttek újra össze, hogy néhány dal erejéig a régi idõkre, az együtt töltött évekre emlékezzenek. A pontot az est végére a régi és a jelenlegi tagok közös tánca tette ki. A közönség állótapssal köszönte meg az estét. Bravó, Ifjú Szivek!
MISLAY EDIT