A rendezvénysorozat Fábry Zoltán elsõ köztéri szobrának leleplezésével végzõdött
Szepsi. Nagy fába vágta a fejszéjét a Csemadok szepsi alapszervezete, amikor felvállalta a Fábry Napok idei megrendezését. Egy olyan rendezvényt átvállalni Kassától, melynek már 32 éves hagyománya van, nem kevés bátorságra vall. A szervezõk nem elégedtek meg anynyival, hogy a rokonszenves kisváros vonzerejére bízzák a rendezvény sikerét, fontosnak tartották a színvonalat is. Ez egyértelmûen kiderült a meghívott elõadók névsorából és a rendezvény központi témájából.
A II. világháború utolsó két évének viszontagságairól beszélni nem könnyû téma. Ezt, a magyarság szempontjából súlyos sorsfordulókkal terhes korszakot ismertette minden elõadó a maga szûkebb pátriájának szemszögébõl, párhuzamokat vonva más országok történéseivel.
A Fábry Napok szombat délelõtti elõadói voltak: a hazai Popély Árpád, a még mindig hazajáró Szarka László, az ungvári Brenzovics László történész, a szatmárnémeti Muzsnay Árpád közmûvelõ és a volt magyar külügyminiszter, Jeszenszky Géza egyetemi tanár. A tényszerû, ám élvezetes félórás elõadások mozaikjából a magyar sors állt össze a háború utolsó éveiben.
Nem tisztességes szapulni azt, aki nem volt ott, ezért a közönség összetételérõl csupán annyit jegyeznék meg, hogy többségében száz kilométeres körzeten belülrõl érkeztek, és a pedagógusok számának bemutatásához egy ember két keze bõven elég lenne. A távolmaradók mentségére legyen mondva, hogy a meghívók mindössze néhány nappal a rendezvény elõtt érkeztek meg egyes címzettekhez. agy sokan lemaradtak nemcsak a tartalmas „fõmûsorszámról”, hanem a Sorstalanság címû Koltai-filmrõl is.
Az elõadássorozat egyéb kísérõrendezvényeirõl szólva megállapítható, hogy az idei Fábry Napok szerény körülmények között kezdõdött, hiszen a pénteki stószi koszorúzásra kikocsizók néhány gépjármûbe befértek, ám a kellemetlen hidegben koszorúzók között nem csak egy ország állampolgárai álldogáltak. Elõbb a temetõ, aztán a szülõház következett. A szülõházban csend, rend és két szobányi könyv fogadott mindenkit; kissé dohosan, ám még mindig olvasóra várva. Ott volt Csacsi is, Fábry Zoltán házának gondnoka, akinek ezt a kedves becenevet maga az író adta. Schreiber Alica ma is töri a magyart, mert leginkább mántául társalgott Zoli bácsival harmincöt-negyven évvel ezelõtt, de amit magyarul hibásan, ám büszkén elmond, azt is a stószi remetétõl tanulta. Néhány koszorú került a sírra is, a szülõház falára is, ám a java az új mellszobrot díszíti a szepsi Csemadok-épület falán. A Fábry Napok ugyanis az író elsõ köztéri szobrának leleplezésével végzõdött, itt már mindenki jelen volt, aki a helyi közéletben számít, és sok neves vendég is érkezett. Lukács János helybeli kõfaragó alkotását Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és Múdra Rozália megyei hivatalvezetõ leplezte le, nem felejtvén Fábry legnagyobb érdemét, hogy megszólalt és tiltakozott a teljes jogfosztottság idején. Hogy a mai utódok is képesek lennének-e hasonló magatartásra, azon már mindenki egyedül morfondírozhatott a Szepsi Laczkó Máté Bormúzeumban, némi ínyenc harapnivaló, nemes nedû és sok kedves ismerõs társaságában.
Nagy fába vágták a fejszéjüket a szepsiek. De a fejsze éles volt, az akarat és lelkesedés nagy, ezért nem fogott ki a Fábry Napok fája azokon, akik bátran belevágtak.
KOZSÁR ZSUZSANNA