Úgy tûnik, a szobrok sorsa mifelénk az, hogy hol ledöntsék, hol meg visszaállítsák õket
Tévedés ne essék: nem a hányatott sorsú Kossuth-szoborról beszélek; korábban ez is a fõteret ékesítette, késõbb egy kazánház mélyére került. Megjegyzem, hogy ez lett a sorsa a múlt század elején a mozdonyvezetõk adományaiból (nem vicc!) Zólyomban felállított Rákóczi-szobornak, de másoknak is. Ez utóbbi ma a borsi kastély elõtt fogadja a látogatókat, míg a Kossuth-szobor a rozsnyói Bányász Múzeum mellõl szemléli a világot.
Andrássy Franciska grófnõ szobrával kegyesebb volt a sors, mert 1905-tõl 1973-ig ékesíthette Rozsnyó fõterét. Ekkor a Városi Nemzeti Bizottság a szobrot az osztályellenség jelképének nyilvánította, és szétszedette. Húsz éven keresztül állt a Krasznahorkaváralját átszelõ Pozsony–Kassa gyorsforgalmi út melletti mauzóleum kertjében, hátat fordítva a nagyvilágnak, míg 1993-ban vissza nem állíttatták a járási székhely fõterére. A jó ízlés, az emberség, vagy a civil szféra gyõzelme ez? Nem lehet tudni; de ez egy másik történet.
Andrássy Napok – negyedszer
Tény, hogy Rozsnyó és vidéke lakosai ma is kegyelettel õrzik a grófnõ, illetve az Andrássyak emlékét, ami nem is csoda, hiszen a térség fellendülésében ez a fõnemesi család nem kis szerepet játszott.
Kik voltak õk?
Jómódú csíki kurtanemesek, akiknek politikai okokból kellett elhagyniuk Erdélyt. Elõbb Mosonban, majd Rozsnyó környékén tettek szert birtokokra, és itt virágzó gazdaságot hoztak létre. Nevükhöz fûzõdik az Érchegység bányáinak korszerûsítése, de a közoktatás bevezetése és a közegészségügy terén is érdekeltek voltak. Emléküket ma két monumentális építmény õrzi: a krasznahorkai vár és a betléri kastély, ám számos közintézménynek õk rakták le az alapjait. Mégpedig olyan alapossággal, hogy az általában hálátlan utókor nem feledkezett meg róluk.
A Gömöri Ifjúsági Társaság, a magyarországi és hazai támogatók, valamint a város önkormányzata 2005-ben immár negyedik alkalommal rendezték meg Rozsnyón az Andrássy Napokat. Az október 21–22-i ünnepségsorozatot a NYEKK-Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Köre nyitotta meg, akik Vámos Miklós Anya csak egy van címû darabját vitték színpadra. Szombaton „hajnali” tízkor a város nagyközönsége Agócs Gergely tárogatómûvész elõadására ébredt, aki az Õrtoronyból fújta a világba, hogy „Rákóczinak dicsõ kora nem jõ vissza többé soha...” Ezt követõen ökumenikus istentiszteletre került sor a Szûz Mária Mennybemenetele Székesegyházban, majd a délutáni órákban Barczi Gyula helytörténész és Lõrineik Szilvia muzeológus tartott elõadást az Andrássyakról. A rendezvénysorozat történelmi vetélkedõjén Barót (Erdõvidék, Románia), Miskolc, Gömörhosszúszó és Rozsnyó csapatai csaptak össze, majd esti fél kilenckor Andrássy Franciska köztéri szobrának megkoszorúzása következett. A legendás grófnõ ugyanis ebben az idõpontban hunyt el müncheni villájában, 1902. október 26-án.
Adalékok a család történetéhez
Az Andrássy család történetét fontos adalékokkal egészítette ki Lõrineik Szilvia és Barczi Gyula elõadása. Az elõbbi kutatási körét Olaszországra, pontosabban Mantovára terjesztette ki, ahol 2005. szeptember 3-án „A mantovai üdvözült Osanna Andreasi – a reneszánsz misztikus jelensége” címmel nyílt kiállítás. Az Andreasi név természetesen az Andrássy „olaszosított” változata, Osana pedig a család egyik távolba szakadt tagja, Niccolu Andreasi lányaként látta meg a napvilágot 1449-ben Carbonarole-ben. 1463-ban lépett be a domonkosok rendjébe, és a források gyakran Siennai Szent Katalinnal tévesztik össze. Arcképe rövidesen az õt megilletõ helyre, a betléri kastélymúzeum egyik szobájába kerül.
Barczi Gyula a százéves rozsnyói Franciska-emlékmûrõl szóló elõadásában megjegyezte, hogy a grófnõ férje, a 170 éve született Andrássy Dénes gróf „minden idõk legnagyobb mûvészetpártolója volt a történelmi Magyarország területén”, szellemi hagyatéka, valamint kettejüknek a közjó érdekében kifejtett tevékenysége érdemes arra, hogy egy évszázad távlatából se feledkezzünk meg róluk.
LÕRINCZ ADRIÁN