Reformáció 500 - Ötszáz magyar nyelvű bibliát juttatnak el Székelyföldre (MTI)

2017. szeptember 09. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás


Vizsoly, 2017. szeptember 9. - Ötszáz magyar nyelvű bibliát adott át a Magyar Bibliatársulat szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban azoknak a székelyudvarhelyi kerékpárosoknak, akik félezer kilométert tettek meg a reformáció 500. évfordulója alkalmából.
Bereczki-Orbán Zsolt a székelyudvarhelyi, szombatfalvi gyülekezet lelkipásztora elmondta, az ötlet egy évvel ezelőtt, éppen Vizsolyban született meg, amikor tiszaladányi testvérgyülekezetük meghívására ellátogattak az első magyar nyelvű biblia kinyomtatásáról híressé vált településre. Mint kiderült, néhány kilométer eltéréssel ugyan, de az erdélyi Székelyudvarhely, valamint Vizsoly között közel ötszáz kilométer a távolság.
A lelkész hozzátette, körülbelül két hónapot készültek a nyolcnapos biciklitúrára. A résztvevőkről szólva elmondta, Székelyudvarhelyről "a pap, a kántor és a harangozó" indult el, kiegészülve a beosztott lelkésszel, valamint a belvárosi egyházközség főgondnokával és csatlakozott hozzájuk további két tag is. A szállások eléréséhez szükséges kitérőkkel összesen 567 kilométert tett meg a héttagú csapat, ezalatt 1826 percet töltöttek nyeregben. Az út során egyetlen defektjük volt, más műszaki meghibásodás nem történt - közölte Bereczki-Orbán Zsolt.
A Magyar Bibliatársulat nevében Fodor Ferenc, az ószövetségi szöveggondozó bizottság tagja adta át jelképesen az ötszáz bibliát. Mint elmondta, a társulat azt vállalta, hogy amennyi szentírást megvásárolnak a székelyudvarhelyiek, ugyanannyit maguk is hozzátesznek adományként. Így sikerül most félezer bibliát eljuttatni Székelyföldre.
Bereczki-Orbán Zsolt kiemelte: a 250 bibliát támogatók segítségével vásárolták meg. A bibliatársulat által átadott ötszáz bibliát elsősorban rászoruló családok, gyermekek kapják meg a települések lelkipásztorainak segítségével. Az összegyűlt pénznek köszönhetően pedig néhány hét múlva újabb száz bibliát tudnak majd szétosztani Erdélyben.