Sikeres alkotások születtek az eReformatika Protestáns Média Napokon

2005. december 03. szombat reformatus.hu
Nyomtatás
A múlt héten rendezték meg az eReformatika Protestáns Média Napokat, amely díjkiosztó ünnepséggel zárult november 19-én, Beregdarócon.
A múlt héten rendezték meg az eReformatika Protestáns Média Napokat, amely díjkiosztó ünnepséggel zárult november 19-én, Beregdarócon. Az egybegyûlteket Dusicza Ferenc, az RTL KLUB vallási mûsorainak szerkesztõ-mûsorvezetõje köszöntötte. Bölcskei Gusztáv püspök kiemelte, hogy szükség van arra, hogy ne csak azt mutassuk meg, amire mások kíváncsiak rólunk, hanem azt is, amit mi tartunk fontosnak és értéknek. Csomós József püspök örömét fejezte ki, hogy ma már ott tarthatunk, hogy a gönci lelkészi hivatalba belépõk interneten keresztül hallgathatják a tiszáninneni és a tiszántúli egyházkerület által közösen vásárolt Európa Rádiót. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az egyházi mûsorokat készítõk ne csak jó szakemberek legyenek, hanem belülrõl is jól ismerjék az egyházat. Kerekes Sándor, a Kölcsey Stúdió vezetõje elmondta, hogy nyolc református intézmény diákjai vettek részt a Protestáns Média Napokon és közel 1200 percnyi nyersanyagot forgattak. Az elkészült 18 alkotásból 13 televíziós, a többi pedig rádiós alkotás. Jámbik Mihály, közigazgatási államtitkár örömmel mondta el, hogy ilyen jellegû programokra gondoltak akkor, amikor elindították az eMagyarország programot. A gondolat, hogy ne csak Budapesten és az ország nagyvárosaiban, hanem kis falvakban is legyen lehetõség az Internet elérésére és használatára, Beregdarócon megvalósult. A köszöntõ szavak után került sor a rövid filmek megtekintésére: hajnali gondolatok, televíziós etûd és riport kategóriákban. Jó volt látni a fiatalos lendülettel készült filmeket.

A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola kommunikáció szakos hallgatói, a Csellengõk több kategóriában is elvihették az elsõ díjat:

Televíziós riport, elsõ díj

Hajnali gondolatok, elsõ díj

Legjobb Üzenet, különdíj

A "Csellengõk" (Tóth Andrea - riporter, Andriska János - szerkesztõ, vágó, Gólya György - operat"or, vágó) alkotó csoportból Andriska Jánost kérdeztem az elmúlt hét élményeirõl és az eReformatika Protestáns Média Napok során szerzett tapasztalatairól.
- Idén tavasszal is indultatok televíziós riport kategóriában. Miben különbözött az áprilisi eReformatika Protestáns Média Napok a mostanitól?
- Az elõzõ csak két napig tartott, így mindenre kevesebb idõ jutott. Ezúttal egy hétig alkothattunk, jobban átgondolhattuk a koncepciót. Az elõadóknak is több lehetõségük volt arra, hogy a konferencia teljes körû szakmai továbbképzéssé váljon. Ugyanakkor nagyobb kihívást jelentett, hogy egyszerre több kategóriában is indulhattunk. Ez jelzésértékû, hiszen ebbõl is kitûnik, hogy az egyháznak fontos, hogy a média minden területén ott legyen. Ha az itt készült munkák felkerülnek az internetre, a konferenciáról pedig tudósít a nyomtatott sajtó, akkor elmondhatjuk: az egyház olyan átfogó médiakommunikációt folytat, amely nyitott a fiatalok felé.
- Áprilisban elsõk lettetek, most pedig három díjat is elhoztatok. Szerinted mitõl sikeresek ezek a filmek?
- Úgy érzem, sikerült megértenünk, hogy az egyház hogyan szeretné használni a médiát. Sajnos, sok fiatal eltávolodott a keresztény vallástól, rengeteg a tévhit és a rossz beidegzõdés a reformátusokkal kapcsolatban is. Új arculat kialakítására van szükség, mely korszerû, de nem ütközik a Biblia szellemiségével. Örülök annak, hogy létezik egy konferencia, amely támogatja a miénkhez hasonló kreatív kezdeményezéseket. Ennek ellenére a három díj számunkra is meglepetés. Nyilván számít, hogy mindhárman nagyon sok idõt fordítunk az iskola mellett önképzésre, illetve a szakmai gyakorlatokon kívül is dolgoztunk televíziónál. A siker természetesen nem csak a mi érdemünk: nagyon sokat köszönhetünk a fõiskolánkon oktató médiaszakembereknek, akikre mindig számíthatunk.



- Mi a véleményed a konferenciáról? Milyen volt a hangulat?
- Jézus azt mondja: ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Ez a hét egyszerre jelent bizonyságtételt és megújulást a számomra. Jó látni, hogy vannak olyan fiatal kortársak, akikkel egyszerre lehet Isten üzenetének továbbításán munkálkodni, miközben tanulunk és kulturáltan szórakozunk.
A díjkiosztó ünnepséget a Parno Graszt roma együttes fergeteges koncertje zárta. A fiatalok érdeklõdése és lelkesedése is megmutatta, hogy milyen nagy szükség van az eReformatika Protestáns Média Napokra. Reméljük, hogy hagyománnyá válik ez a nagyszerû rendezvény és az elkövetkezendõ évek alatt megszülethet akár egy protestáns "médiawave" fesztivál is, sok értékes szakemberrel és alkotással gazdagítva egyházunkat.
Kovács Abigail Ida
Módosítás dátuma: 2005. december 03. szombat