Nyelvi tábor a nyelvhatáron

2005. augusztus 03. szerda Új Szó
Nyomtatás
Rendezvények a deregnyõi tanulmányi központban Deregnyõ.
Rendezvények a deregnyõi tanulmányi központban Deregnyõ. A szlovák–magyar nyelvhatáron fekvõ Ung-vidéki községben a helyi református gyülekezet augusztus elsõ hetében angol nyelvi tábort szervezett a 10-14 éves gyermekek számára. Csoma László esperes elmondta, a hétnapos rendezvényt augusztus 14-én egy újabb követi, ekkor a középiskolás diákoknak tartanak majd foglalkozásokat. A két táborban – melyeket idén már hatodik alkalommal rendeznek meg – összesen 60 gyermek tanulhat. Deregnyõbe nemcsak a bodrogközi és az Ung-vidéki településekrõl érkeztek fiatalok, hanem Nagyidáról, Kassáról, Szádelõrõl, Tornáról és Újfaluról is. A gyerekeknek két középiskolai angoltanár és egy amerikai lektor tart egész napos foglalkozásokat, ám természetesen a sportra és a szórakozásra is jut idõ. Mint minden évben, most is részt vehetnek majd egy hosszabb autóbusz-kiránduláson, melynek helyszínét a táborozók választhatják ki. Az angol nyelvi tábornak egyébként az a tanulmányi központ ad otthont, amelyet a deregnyõi gyülekezet a valamikori egyházi iskola helyén emelt. A központ építését 1994-ben kezdték el, a létesítmény 1997-ben nyitotta meg kapuit. Az épületben egy nagyobb, mintegy száz fõ befogadására képes konferenciaterem és egy kisebb tárgyaló található, szálláslehetõséget 60 fõ számára tudnak biztosítani. A létesítménynek saját konyhája és étkezdéje is van. A mintegy 14 millió koronás építkezést hazai és külföldi magánszemélyek adományaiból finanszírozták. A helyi községi hivatal egymillió korona támogatást adott, ám volt olyan svájci család, amely kétmillió koronával járult hozzá a kiadások fedezéséhez. A tanulmányi központban egész évben tartanak rendezvényeket; a nyári hónapokban ének-zenei tábor, lelkészcsaládok találkozója és bibliai levelezõk tábora is volt, õszszel pedig egy mûvészettörténeti elõadás-sorozatot indítanak. LECZO ZOLTÁN
Módosítás dátuma: 2005. augusztus 03. szerda