Eljött a rendelt ideje nemcsak szólásnak, hanem a hitbõl fakadó életre szóló cselekvésnek, a feltámadásnak és a régi romok megépítésének.
Az idõvel nehezen bánik az ember, nem hiába imádkozik ekképpen a zsoltáros: Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Az idõ pénz, tartja a mondás, minden perc drága, szoktuk hangoztatni. De az elfecsérelt idõ hiábavalóságát is, ismerjük. Kifolyik a kezünk közül, és szétfolyik, mint a víz, vagy elröpül a fejünk fölött és semmi hasznunk belõle. Az unatkozó embernek a céltalanságot jelenti. Megáll az idõ, ha értelmetlenül telik, de rögtön rohanni kezd, ha idõnkbõl nem futja az elvégzendõ feladatokra, az értelmes cselekvésre. A filozófiai könyvtárnyi irodalmat szól az idõrõl.
Az idõ és a tér egyetemes kategóriái között bukdácsolva beleszédülünk a végtelenbe, és porszemnyi létünk gyarló volta még inkább kihangsúlyozódik. Ezer esztendõ annyi elõtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. És mintegy õrjárásnyi idõ éjjel - olvassuk õsatyánk, Mózes imádságában. Villantásnyi létünk megsemmisítõ tudatával szemben viszont az apostol felemelõ szózata hangzik: Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Isten örökkévaló idejébe tagolódva múló idõnk ekképpen tágul ki, és nyer új értelmezést Isten által, aki az idõ ura, aki életidõnket nekünk haszonra adta, és aki megtanít arra, hogy mindennek rendelt ideje van - amint a prédikátor mondja. Aki Dávid zsoltára értelmében bölcs szívhez jutott, abban szûnik a kétség, lelkébõl elszáll a semmiség kínzó tudata.
A kusza idõk és zavaros korszakok nyomasztó körülményein felülemelkedik, mert ráébred, hogy a teremtés rendjében minden a helyén van. Többé sem megállítani, sem siettetni nem akarja az idõ múlását. A nem szeretem alkalmakat is mint az élet apró örömeit éppen úgy elfogadja, örömében és bánatában sem az oktalan optimizmus, sem a kétségbeesett pesszimizmus el nem ragadja, mivel megtanulta, hogy Isten akarata szerint mindennek rendelt ideje van az ég alatt. Ideje van az születésnek és a meghalásnak, az ültetésnek és a kiszaggattatásnak, a rontásnak és az építésnek, ideje a hallgatásnak és a szólásnak. A prédikátor felsorolásában szereplõ hét ellentétpár az idõre, mint meghatározott alkalomra világít rá.
A soha és az örökké megfoghatatlan általánossága, és elvont idõkategóriái helyett a meghalás helyett a születésre, a kiszaggatással szemben az ültetésre, a rontás nyomán az építésre, sírás, a veszítés, a hallgatás helyett a nevetés, a keresés, a megszólalás lehetõségére vezet reá bennünket. Idõnket ajándékként nyerjük tehát Istentõl arra, hogy szóljunk és ne hallgassunk, hogy a rombolás és a halál erõivel szemben életre, és építésre vállalkozzunk.
Ragadjuk meg az Isten adta idõt a jónak cselekvésére. Még idõnk van, cselekedjünk jót - buzdít Pál apostol, hogy ne múljék el üresen és értelmetlenül az életünk. Hirdesd az igét - áll elõ vele alkalmatos és alkalmatlan idõben az üres beszéddel szemben. Ez az Isten szolgáinak erkölcsi aranyszabálya. Akik felismerik az idõ alkalmatos voltát, hogy tudnák mit kellene Izraelnek cselekedni, azok hallgatnak valahol az Isten beszédére - olvassuk, az Krónikák könyvének történelemformáló idõkrõl, szóló tanítását. Igen, ez itt a kérdés. Alkalmas és alkalmatlan idõben, mi a hivatásunk, mi az feladatunk, mit kell cselekednünk? Mikor van az alkalmas és kellõ idõ arra, hogy cselekedjünk? 1848. márciusának idusán a Pesti ifjak ritka éles látással és beleérzéssel ismerték fel a cselekvés pillanatát, amikor a lánglelkû költõvel együtt vallották: Itt az idõ, most vagy soha. Hasonló jelzés tölt el bennünket, a magyar nemzet jelenlegi helyzetének láttán.
Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket, állapítja meg a Katolikus Egyház nemzeti imaévet hirdetõ körlevele. Aki ezt megérti és átérzi, az máris tudja, hogy nem élhetünk tétlenül El kell szánnunk magunkat az értelmes cselekvésre. Ideát Erdélyországban is elérkezettnek látjuk az idõt, hogy többé ne hallgassunk, ne tétlenkedjünk. Hogy minden eddiginél határozottabban kiálljunk nemzeti jogaink mellett, és népünk védelmében. Ezért hirdettük meg nemzeti ünnepünk alkalmából Székelyföldön és Partiumban márciusi nagygyûléseinket. Ha nem akar idõt veszíteni és életet akar nyerni, ha nem akar az Erdély etnikai térképérõl szinte teljesen kiveszett szászok és zsidók sorsára jutni, erdélyi magyar közösségünknek fel kell ismernie: Eljött a rendelt ideje nemcsak szólásnak, hanem a hitbõl fakadó életre szóló cselekvésnek, a feltámadásnak és a régi romok megépítésének.