Százmilliós támogatás Székelyföldre

2006. március 30. csütörtök Magyar Nemzet /NH
Nyomtatás
A Katolikus Karitász a tavasz kezdetén százmillió forintos programot indít a Székelyföldön.
A Katolikus Karitász a tavasz kezdetén százmillió forintos programot indít a Székelyföldön. A Karitász által támogatott településeken 150-200 család szorul még segítségre.
Nagy Károly országos karitász igazgató március 29-én látogatást tett Székelyudvarhelyen, ahol megállapodott Szász János gyulafehérvári egyházmegyei karitász igazgatóval, hogy elsõsorban Malomfalván, Székelyszentléleken és Farkaslakán építõanyagokat osztanak azoknak, akik maguk végzik el a szükséges munkákat.
Öt családi ház teljes felépítését támogatják, továbbá három helyen a kultúrotthon rendbehozatalával is segítik a közösségeket. Bikafalva árokásó gépet kap, hogy a patakmedret és a vízlevezetõ csatornákat kitisztíthassák. "Lelki iszaptalanítás" címszóval a tavaly augusztusi özönvíz áldozatait közösségi programokkal is segítik, amelyekben részt vesznek a Katolikus Karitász Magyarországról érkezett önkéntesei is.


Módosítás dátuma: 2006. március 30. csütörtök