A betániai vacsora után a tizenkettõ közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a fõpapokhoz és megkérdezte tõlük: "Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?" Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettõl kezdve csak a kedvezõ alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa õt nekik.

A kovásztalan kenyér ünnepének elsõ napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: "Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?" Õ így felelt: "Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én idõm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!" Erre nagyon
elszomorodtak, és sorra kérdezték õt: "Csak nem én vagyok az, Uram?" Õ így válaszolt: "Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem.

Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: "Csak nem én vagyok az, Mester?" Õ így felelt: "Te magad mondtad!"
Mt 26,14-25


Elmélkedés:
Miközben Jézus arra az utolsó vacsorára készül, amelyen szeretetének végsõ jelét mutatja meg tanítványainak, Júdás már keresi az alkalmat, hogy elárulja azt, aki a legnagyobb szeretetet adja a világnak.

Ettõl a jelenettõl kezdve pontosan tudjuk, hogy ki kivel van. Ismerjük mindenkinek a feladatát és szándékát.

A "drámai elõadás" szereplõi bemutatkoztak, mindenki a helyén van. Minden elõkészület megtörtént, mindjárt kezdõdik az
"elõadás". A függöny holnap, nagycsütörtökön felgördül, kitárul az utolsó vacsora termének ajtaja, s elkezdõdik egy dráma, amelynek rendezõje a mennyei Atya.

Kezdõdik a dráma, amit egyaránt nevezhetünk az ember tragédiájának és az Isten tragédiájának is, s amely - remélem nem botránkoztatok meg senkit a színházi vagy filmes világból kölcsönzött szóhasználatért - igazi happy end-del, a feltámadással végzõdik. De vigyázzunk! Nem színjátékról van itt szó! A történet tétje a mi megváltásunk és üdvösségünk! A fõszereplõ maga Jézus, az Isten Fia.

A történetben nekünk is szerepünk van. Amikor az elõttünk álló napok estéin, Nagycsütörtökön, Nagypénteken és szombaton, Húsvét vigíliáján részt veszünk a szertartásokon, akkor ne kívülállóként szemléljük az eseményeket, hanem legyünk ott lélekben Jeruzsálemben! Legyünk Jézussal szenvedésének óráiban! És siessünk majd sírjához is harmadnapon!
(Horváth István Sándor)


Imádság:

Jézusom, vezess engem a te utadon.
Ne engedjem el soha a te kezedet.
A Te kegyelmed éltessen engem.
A Te szereteted lakjék bennem.
A Te tisztaságod költözzék belém.
Ne a test legyen a szemem elõtt, hanem a lélek.
Ne a jelen, hanem az örök élet.
Ne csak másoknak, de magamnak is szívbõl megbocsássak.
Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak,
és ha választanom kell kettõnk között Jézusom,
mindig csak Te, Te és sohasem én legyek az elsõ!
(Köszönet Pestiné Kiss Máriának, aki az imát küldte.)