Többnyire intézményekre fordítja az Erdélyi Református Egyházkerület a magyar kormány 26,78 milliárd forintos támogatását (MTI)

2018. január 15. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás


Kolozsvár, 2018. január 15. - Többnyire intézményépítésre fordítja az Erdélyi Református Egyházkerület azt a 26,78 milliárd forintos támogatást, amelyet a magyar kormány az elmúlt év végén ítélt meg számára - mondta a Maszol.ro portálon hétfőn közölt interjúban Kató Béla, az egyházkerület püspöke.

Elmondta, hogy több mint 300 beruházás terveit dolgozták ki és tették le a magyar kormány asztalára. Megjegyezte: az ezekre megítélt támogatás összege nagynak tűnhet, de száz év alatt felhalmozódott hiányokat próbál pótolni. A püspök szerint a támogatás a teljes erdélyi magyar közösséget segíti, felekezeti hovatartozástól függetlenül, csupán a templomfelújításokra szánt részének a haszonélvezője kizárólag a református egyház. Az összeg mintegy kétharmadát fordítják intézmények építésére, megerősítésére, és az oktatási intézmények élveznek elsőbbséget.
Kató Béla szerint az egyházi vagy magyar iskolákba járó diákoknak nem lehet az az osztályrészük, hogy leromlott állapotú, szűk épületekben tanuljanak. Ezért elengedhetetlen a visszaszerzett egyházi iskolaépületek korszerűsítése - tette hozzá. Mint megemlítette: az egyik legnagyobb beruházás a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium teljes felújítása lesz, de ebből a támogatásból készülnek egy ifjúsági tábort is felépíteni a zetelaki víztározó mellett.
"Vallom, hogy az erdélyi magyarság csak az intézményei révén tud megmaradni. Aki legalább egy intézménnyel nem kerül kapcsolatba, az el fog veszni" - jelentette ki a püspök. Arra is kitért: a támogatást úgy kell felhasználni, hogy a korrupciónak még csak az árnyéka se vetüljön ezekre a beruházásokra.
"Ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor érdemtelenek vagyunk a támogatásra" - jelentette ki Kató Béla. Határozottan elutasította azt a nézetet, hogy a támogatás az egyháza lekenyerezése lenne a magyarországi parlamenti választások évében. Elismerte, hogy jó személyes kapcsolatot ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel, de ezt annak tulajdonította, hogy előtte is, amiként mások előtt is mindig nyíltan beszélt a nézeteiről, terveiről. Hozzátette: e nyíltsága révén a svájci kormány részéről is eurómillióknak megfelelő támogatást sikerült szereznie az 1990-es években tervei megvalósítására.

 

Módosítás dátuma: 2018. január 15. hétfő