Rendkívüli hun leletet talált egy túrázó (MTI)

2016. augusztus 12. péntek Adminisztrátor
Nyomtatás

2016. augusztus 12. - Egyedülálló, 125 tételből álló hun kori leletegyüttessel gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) gyűjteménye.

A nyáron feltárt, restaurálás alatt álló műtárgyakból egy-két éven belül kiállítás nyílik - írja az MTI.  A hun kori tárgyakról egy túrázó, Ehmann Gábor értesítette a múzeumot.
Ehmann Gábor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy észak-dunántúli túraútvonal mellett, a falevelek közt pillantott meg egy nemesfém veretet, majd a lelőhely bolygatása nélkül felvette a kapcsolatot az MNM szakembereivel.
Június elején lezajlott a terepi kutatás jelentős része, majd talajradarral és magnetométerrel is átnézték a környéket. Az ásatáson kiderült, hogy egy északi tájolású platón patkó alakban földelték el a tárgyakat, nyolc-tíz csoportban. A patkó nyugati szárát egy nyereg és szügy- vagy farhám, keleti oldalát egy zabla és fejhám veretei alkották, középen egy férfiviselethez tartozó együttes darabjait és egy nyílcsúcsot tártak fel.
Sír, embercsontok a leletek környezetében nem kerültek elő - mondta Szenthe Gergely ásatásvezető régész.
A tárgyak egy áldozati rítus során kerülhettek a földbe, Attila uralkodása idején.
Ezt az áldozati rítust a sztyeppei népek hagyományához kötik. Ennek során bizonyos idővel a halál után tárgyakat ástak el a sír szűkebb vagy tágabb környezetében - közölte az ásatásvezető. 
A leletegyüttesben kimondottan a rítus számára készült tárgyak kerültek elő, használatra utaló nyomok ezért nincsenek, de a tudatos roncsolás nyomai jól megfigyelhetők - számolt be Szenthe Gergely. Hasonló leletegyüttest eddig még soha nem tártak fel.

 

Módosítás dátuma: 2016. augusztus 12. péntek