Az internethasználat veszélyeire is felhívják a figyelmet a digitális témahéten (MTI)

2017. április 01. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2017. április 1. - Idén is részt vesz az április eleji digitális témahét rendezvénysorozatán a Safer Internet Program (SIP) - közölte az MTI-vel a SIP hazai konzorciumi partnere, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A szervezet 2009 óta vesz részt az Európai Unió SIP programjában.
A jövő hétfőtől öt napon át tartó eseménysorozaton SIP-oktatók kötetlen, játékos, interaktív formában tartanak országszerte előadásokat általános és középiskolákban, hogy felhívják a szülők, a pedagógusok, a gyerekek figyelmét az internethasználatból fakadó veszélyekre és kivédésük lehetőségeire; ugyanez ugyanis a SIP célja is.
Emlékeztettek: a digitális témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kezdeményezésére másodszor rendezik meg, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének szakmai vezetésével. Célja, hogy a digitális pedagógia minél szélesebb körben elterjedjen a köznevelésben, minél több iskolában tanítsanak digitális eszközökkel, digitális környezetben, digitális módszerekkel.
A SIP azért csatlakozott idén is a programhoz, mert fontosnak tartja felhívni a figyelmet az internet előnyeire, de lehetséges veszélyeire, így a zaklatásra, az illegális és káros tartalmakra is. Az internet korunk egyik nagy és hasznos találmánya, amely szinte mindenkinek megkönnyíti, szórakoztatóbbá és hatékonyabbá teszi az életét - írták.
Megjegyezték: a digitális témahétre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálathoz - a SIP hazai konzorciumvezetőjéhez - több mint ötven felkérés érkezett internetoktatásra 6 budapesti és 47 vidéki intézményből. A SIP-oktatók egy hét alatt 214 órát tartanak meg ezekben az intézményekben. A szakemberek Preszl Éva, a SIP oktatója által tavaly kifejlesztett Lájkvadász nevű társasjátékot is magukkal viszik, amellyel még könnyebben és közvetlenebbül tudják megszólítani a fiatalokat. A társasjáték népszerű a pedagógusok körében is, mert játékosan, kötetlen formában sok hasznos információt tudnak átadni általa a gyerekeknek. Az idei digitális témahéthez kapcsolódó kampányban csaknem háromszáz Lájkvadász társasjátékot küldött iskoláknak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat - ismertették.