Sziporka és mellesleg bûnbánat ’56-ért
Azért van abban valami izgató, amikor a KISZ-vezérbõl lett milliárdos miniszterelnök Ferge Zsuzsával beszélget a Kádár-korszak szegényeirõl a Klubrádióban, miközben a szociálisan érzékeny Geszti Péter is a „szerzési verseny” elfogadhatatlanságáról beszél, miközben letegezi Ferit.
Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke levetette zakóját, oldalra simította hajzatát és nekigyürkõzött, hogy egy sikeres, százlépéses Klubrádiót csináljon, amelynek gazdasági állapota természetesen dübörög. A kormányfõ a showmûsorok után a nemzetközileg is semlegességérõl elhíresült médiumban sziporkázott, mint egy érdeklõdõ újságíró.
Az MSZP legutóbbi Károlyi-megemlékezésén is mély meghajlásaival (nem a Károlyi szobra elõtt…!) feltûnést keltett Orosz József – amúgy profi – mûsorvezetõ mûvicceskedve invitálta a miniszterelnököt, hogy ugyan, nyomja már le ezt az egy órát itt a rádióban. Kötetlenség és a bizalmatlansági indítvány kimondottan humoros füzérére felfûzve indult tehát a Kontra eme nevezetes adása, amelyet tudniillik egy hétig minden este valamely neves közéleti szereplõ (tévés, filmes, politikus) vezet.
Gy. Ferenc kissé akadozva olvasta a kérdéseket, nehezen lendült bele új szerepébe, de hát õ még a KISZ-es idõkben megtanulta, hogy a gyors váltás a túlélés egyetlen kulcsa. Szövegírói – azaz most: kérdésírói – stábja valószínûleg icipicit megizzadt, de azután kiderült, a fiatal politikus megbirkózik a feladattal! „Miazhogynagyonis!”
Elsõ vendégétõl, a magát konzervatív-liberálisnak minõsítõ Debreczeni Józseftõl ilyeneket kérdezett: „Én hogy diktálom a tempót? … Elvétettük az irányt? … Na, milyen tempót diktálok?” Ugye tökös vagyok? – folytathatnánk Gy. F. tempójában a kérdéseket szegény Debreceninek, aki kellõ diplomatikussággal igyekezett nem túl bántót és nem túl hízelgõt mondani házigazdájának. Nem mintha Ferencet érdekelte volna a válasz, hiszen állandóan közbevágott, még gyorsabban sorozott kérdéseivel, amely azt sugallta, hogy nem a válaszok, hanem a szereplés érdekli õt igazán. „Éééén gondolom, hogy fontos a Parlament? Rosszul hiszem?” Jó fiú vagy! – simogathatnánk meg a hiperaktív kis napközis fejebúbját, aki állandóan azt akarja csak hallani, hogy õ milyen kis ügyi. Egy kis populizálás a jobboldal felé, majd egy hirtelen váltással a baloldal vezére megdöbbentõ bejelentést tesz: „Visszajövök!”
(Idejétmúlt-e a parlamentarizmus, ahogy idõnként az ellenzék temeti az intézményt? Valóban alkalmatlan vitahelynek, döntéshozó és ellenõrzõ fórumnak a modern világban? A kérdéssel kapcsolatban megjegyezte: õ bevallottan sokat "használja" a parlamentet, fontos terepnek, a nyilvánosság nélkülözhetetlen helyszínének tartja. Debreczeni József szerint nagyon veszélyes gondolat az, hogy a parlament, a parlamentarizmus kiiktatandó volna. Azt mondta, az ellenzék vezére a parlamentarizmussal szemben valamiféle populista politikát igyekszik megvalósítani.)
A hírek után ismét hallhattuk a Miniszterelnök Urat, amint a szegénység kérdésével évtizedek óta foglalkozó Ferge Zsuzsa szociológussal és Geszti Péter rapülõvel beszélgetett.
„Az ÉN kormányom képes eltûntetni a szegénységet?” – csattant fel érdeklõdve az osztályfõnök bácsi kissé egoistán, miközben az elanyagiasodás veszélyétõl retteg az ország egyik legvagyonosabb embere.
Ferge elmondta, hogy a Kádár-korszak vége felé a mély szegénység nagyon szûkre szorult, létezett ugyanakkor egy nagy, "demokratikus szegénység". A rendszerváltás után óriási szakadékba zuhant az ország, sok millió ember vesztett talajt. Óriási a szakadék és egyre nõ, van egy mély szegénység, a helyzet egyre rosszabb. A szociológus annak a véleményének adott hangot, hogy lehet a szakadékot csökkenteni; a gazdasági növekedés automatikusan javít az alsó 70 százalék egy részének helyzetén, de az alsó 20-30 százalék sorsa tekintetében az államnak rengeteg dolga van. Természetesen nem maradhatott el itt sem a buksisimítás: a 100 lépés dicsérete a neves szociológusnõtõl – színes magyar komédia.
Geszti szerint ez a generációs kérdés egyre inkább olyan irányba mutat, hogy a korabeli jómódú fiatalok egyre többet adnának vissza javaikból a társadalomnak. Erre mind helyeslõen bólogattak és ráncolták homlokukat.
Gyurcsány Ferenc: „Most közlekedési információk és hírek következnek” – szakította meg a dicshimnuszt az elpirult Miniszterelnök Úr – tegyük hozzá: jól állt neki ez a mondat, nem azt mondta, hogy Õ után a hírek jönnek, majd Õ jön vissza… Ez is valami!
A Gyurcsány-idézetekkel teletûzdelt hírek után kissé (nem) meghökkentõ módón a kormányfõ konferálta fel Darvas Iván színmûvészt, aki 1956 után jó ideig börtönben sínylõdött, s Fejtõ Ferenc író-történészt, akit telefonon próbált ’56-ról kérdezni, értékeltetni. Mivel az idõs történész nem nagyon hagyta, hogy alkalmi riportere állandóan félbeszakítsa, úgy alakult, hogy egy ideig hallgatnia kellett Gyurcsánynak az idõs professzort, akit csak nagynehezen, egy ügyes pillanatban tudott kibeszélni a mûsor további részébõl. Elõször „Feri bácsi” megszólítással próbált közbeszólni, majd a keményebb hanglejtésû „Ferikém” hangsort használta eredménytelenül.
A miniszterelnök gyorsan – közeledett a mûsor vége – a szeretetet, bátorságot hangsúlyozva (kozsós style), mintegy mellesleg bocsánatot kért 1956-ért:
"...Tudom, hogy azok, akik akkor és a forradalmat követõen gyalázatos tetteiket elkövették, már sohasem fognak bocsánatot kérni Öntõl és Önöktõl. Fogadják el ezt Magyarország mai miniszterelnökétõl". Két vendégéhez fordulva, akiket "igazi, élõ legendának" nevezett, azt mondta: "Fejet hajtok 1956 áldozatainak emléke elõtt, és megkövetem mindazokat, akiket elüldöztek, meghurcoltak azokban a napokban vagy az azt követõ idõben".
Jól tette – mellesleg. Mindenesetre alig várjuk, mikor fog a kormányfõ legközelebb kaszálni a határban, vagy esetleg téglából – két kezével - házat építeni egy fészekrakó párnak…
Paulik András