Bernie Ecclestone gyerekszobája (Fotómédia)

2010. augusztus 01. vasárnap Adminisztrátor
Nyomtatás


Rajong Magyarországért és hazánk F1-es nagydíjáért is a száguldó cirkusz legendás nagyfőnöke, Bernie Ecclestone – olvasható egy autós portálon. Az idén 80 esztendős brit üzletember a 25. hungaroringi futam alkalmából rendezett ünnepség után beszélt az autómenedzser.hu-nak hazánkkal kapcsolatos érzéseiről.



„Otthon érzem magam itt Önöknél, Magyarországon. Ennél is sokkal fontosabb az, hogy a csapatok is otthon érzik magukat, minden évben nagyon várják ezt a futamot, és szívesen jönnek ebbe a csodálatos országba. Mindenki nagyon boldog, amikor itt lehetünk” – mondta Ecclestone, miután a paddock népe egy ezerszeletes ünnepi torta  elfogyasztásával ünnepelte a negyedszázados futamot.

Az agg menedzser négyosztályos iskolázottságának ellenére jól megtanult nyilatkozni. Kár, hogy mondandóját még komolyan is veszik nem csak a sajtómunkások, hanem az olvasók is.
Az illemmel azonban már nagyobb a baj.
Azt ugyanis nem lehet csak úgy „menet közben” fölszedni. Ez csak nagyon intelligens, született tehetséges embereknek sikerül. Úgy látszik emberünk nem ilyen.
Mert különben nem mondott volna olyan épületes marhaságot, amilyet a parlamenti kitüntetése és látogatása alkalmával volt szerencsétlen kibökni a leendő köztársasági elnökünknek.
Amikor Schmitt Pál házelnök látható lelkesedéssel és büszkeséggel magyarázta a cirkuszigazgatónak, hogy a mi koronánk több mint ezer éves, és ráadásul őrizzük szent királyunk jobbjának egy darabját, a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere nem átallott szellemeskedni, mondván, megnézte volna a korona alját is, nincs-e ráírva, hogy Made in China.
Poénnak nem rossz, de nem ott és nem akkor. Ez elhangozhatott volna a versenyzők vécéjében, ahol egymás közt vannak, de nem az ország nyilvánossága előtt, s nem a házelnöknek szánt szellemességként.
Hát ez az, amit nem lehet menet közben fölszedni. Ezt csak a családi nevelés során, a „gyerekszobában” lehet megtanulni. Hogy mit illik és mit nem.
Kedves Bernie Ecclestone jól jegyezze meg hátra lévő napjaira: egy ország ereklyeszámba vett dolgaival nem illik, mondatni tilos viccelődni. Mert ezek egy nép számára szentek.
Lehet, hogy Ön nem ismeri ennek a kifejezésnek a jelentését, hogy szent. De erről mi nem tehetünk. Talán a szülei, talán Ön, maga. De ez legyen az Ön gondja.
Mindenesetre én ezennel kimondom, hogy Ön itt, Magyarországon többé persona non grata. Vagyis nem kívánatos személy. Hacsak bocsánatot nem kér… Z.Z.




 

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 01. vasárnap