OTTHONUNK A NYELV
A nyelvi és kulturális sokszínûség is veszélyben van
Banglades javaslatára az UNESCO 1999-ben nyilvánította február 21-ét nemzetközi anyanyelvi nappá, s 2000-ben ünnepelték elõször. A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben az akkor még Pakisztánhoz tartozó Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Február 21-én Dakkában a rendõrség összetûzött a tüntetõ diákokkal és ötöt megölt közülük.
Az UNESCO, az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete az anyanyelv napjával bolygónk nyelvi sokszínûségére és e sokszínûséggel együtt járó gazdagságra kívánja felhívni a világ figyelmét. Többek között a nyelv által hagyományozódik ugyanis egy-egy nép kultúrája, történelme. A nyelvek egy adott népcsoport történelmének olyan korszakairól is szolgáltatnak adatokat, amelyekrõl olykor még tárgyi emlékek sem maradtak fenn. Az egyes nyelvek vizsgálata azonban azért is érdekes és izgalmas, mert más-más világképet közvetítenek.
Az UNESCO jelenlegi fõigazgatója, Macuura Koicsiro a 2004-es világnap kapcsán kiadott nyilatkozatában ezt írta: „Az anyanyelvek azért egyediek, mert születésüktõl kezdve meghatározzák az embert, külön világképet adva, amely igazából soha nem tûnik el, függetlenül attól, hogy hány nyelvet tanulnak meg késõbb. Mások nyelvét tanulni egy mód mások világérzékelésének és más megközelítéseknek a megismerésére.”
A világnap egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy környezetünkhöz hasonlóan a nyelvi és kulturális sokszínûség is veszélyben van. Jelenleg mintegy 6000 nyelvet beszélnek a világon, a legtöbbet Ázsiában és Afrikában, így Indonéziában több mint hétszázat, Pápua Új-Guineában több mint nyolcszázat. E nyelvek jelentõs részének azonban még írásbelisége sincs, ennélfogva rohamosan csökken beszélõik száma. A kis nyelvek (beleértve az ún. kisebbségi nyelveket is) fennmaradásának egyik legfontosabb feltétele valamilyen szintû hivatalos elismerésük. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy valamivel több, mint húsz ENSZ-tagállamban van egynél több hivatalos nyelv (Indiában 19, Dél-Afrikában pedig 11!), a legtöbb állam azonban hivatalosan egynyelvû, holott a kis államokat kivéve ezekben az országokban több népcsoport is él. Egy nyelv hivatalos elismerésének egyik formája s egyúttal a fennmaradását támogató fontos tényezõ az adott nyelv oktatása az állami iskolákban. Egy 2003-ban kiadott UNESCO-dokumentumban (Oktatás a többnyelvû világban) a nemzetközi szerzõgárda tagjai többek között rámutatnak arra, menyire fontos az, hogy (fõként az oktatás kezdetén) a gyermekek anyanyelvû nevelésben részesüljenek. Az UNESCO által szervezett és egyéb tudományos kutatások is igazolták, hogy az anyanyelvû oktatás segíti elõ leginkább a gyermekek értelmi fejlõdését, a jó anyanyelvi alapok megkönnyítik az egyéb nyelvek tanulását is. Az UNESCO ugyanis fontosnak tartja a többnyelvûséget, az említett dokumentumban is azt olvashatjuk, hogy a kisebbségi és bennszülött nyelveket beszélõ gyermekek oktatási nyelvi jogai közé tartozik az anyanyelvû oktatás joga, valamint az, hogy lehetõségük legyen tanulni a regionális nyelvet vagy az adott államban hivatalos nyelvet, továbbá a nagy nemzetközi nyelvek valamelyikét. Az ország hivatalos nyelvének és a nagy nemzetközi közvetítõ nyelvek ismerete ugyanis a társadalmi mobilitást és érvényesülést elõsegítõ tényezõ.
Az anyanyelv napja elõtt végezetül idézzük Gandhinak az anyanyelv szerepérõl vallott nézeteit: „Valódi nevelés idegen nyelven nem lehetséges [...] csak a nép nyelve válthat ki eredeti gondolatokat a lehetõ legtöbb ember elméjében” (1920).
SZABÓMIHÁLY GIZELLA