Fiatal művészek pezsdítik fel Sopron kulturális életét

2011. április 18. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás

V. Országos Művészeti Diákköri Konferencia a Nyugat-magyarországi Egyetemen

Az V. Országos Művészeti Diákköri Konferencia idén Sopronban kerül megrendezésre, a XXX. Országos Tudományos Konferencia egyik állomásaként.
A hallgatói pályafutás egyik csúcsa lehet, kutatással, ötlettel, alkotással, szerepléssel az érdeklődők elé állni a Konferencia valamely szekciójában. Nagy megtiszteltetés ez az egyetemeknek is, akik biztosíthatják mindennek feltételeit. A főszervezők ugyanis többek között az infrastrukturális fejlettséget, a szakmai felkészültséget is figyelembe veszik. A művészeti szekció eseményeinek megrendezésére, a legalkalmasabbnak a Faipari Mérnöki Kar és az Alkalmazott Művészeti Intézet bizonyult idén.
Ennek köszönhetően 2011. április 19-21 között, közel 250 hallgató alkotása, előadói szereplése vagy éppen dolgozata válik láthatóvá és hallhatóvá bármely érdeklődő számára. Képző-, ipar-, és médiaművészeti alkotások, művészetelméleti és zenei előadások egyaránt ingyenesen látogathatóak, három napon keresztül.
A fiatal, szárnybontogató tehetségek között rejtőznek a jövő kiemelkedő alkotói, érdemes rájuk már most figyelmet szentelni. Felmérte ezt a Nyugat-magyarországi Egyetem is, egyre több energiát fordítva tehetséggondozásra, minden karukon.  Ennek köszönhetően az V. Országos Művészeti Diákköri Konferencián szép számmal jelennek meg az ő hallgatóik is.

Programról részletesen: http://www.omdkami.hu/