2010. július 28. - Kolozsvár Erdély kulturális fővárosaként e rendezvénnyel közvetlenül is üzenni kíván a városból elszármazottaknak, és évente egyszer hazavárja őket a közös ünneplésre, és az összetartozás élményének erősítésére. A Magyar Napok ily módon az egykori és jelenlegi városalakító magyar közösség ünnepnapjai is lesznek.
A rendezvény a következő célokat szolgálja:
• A város alapításának megünneplése. 1316. augusztus 19-én Károly Róbert Kolozsvárnak visszaadja kiváltságait, és a települést városi rangra (civitas) emeli.
• A magyar állam alapításának és Szent István napjának méltó megünneplése
• A kolozsvári magyar közösség, és a városból elszármazott tízezrek – közösségépítő hatású – találkozójának megteremtése
• A Kárpát-medencei, elsősorban az erdélyi magyarság kulturális seregszemléje. Kapcsolatteremtés határon belüli és kívüli városokkal, településekkel.
Kolozsvár szerepe az erdélyi és kárpát-medencei magyarság múltjában és jelenében kétségbevonhatatlan. A Kolozsvári Magyar Napok kiváló alkalom a város magyar kulturális életének bemutatására. A rendezvényre több erdélyi és kárpát-medencei meghívottat is várunk, hogy élő kapcsolatok alakulhassanak, fejlődhessenek Kolozsvár közvetítésében. Az új nemzeti együttműködés programjával összhangban a települések közötti kapcsolatokat alakítaná, illetve a meglévő testvérkapcsolatokat fejlesztené rendezvénysorozatunk.
• A magyar kultúra bemutatása, megismertetése a többségi lakossággal
Kolozsvár Erdély kulturális fővárosaként otthona a többségi román közösségnek is. A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat lehetőség arra, hogy közösségünk felmutassa életképességét, sokszínűségét, értékteremtő munkáját, és alkalmat kínáljon a párbeszédre nemcsak a kultúra, hanem a közös élettér más vetületeiben is.
Tervezett programok
Kulturális rendezvények
• Komolyzenei hangversenyek, koncertek
• Könyvbemutatók és könyvvásár erdélyi és határon túli magyar kiadók részvételével
• Kortárs irodalmi felolvasások, könyvbemutatók
• Múzeumi standok, interaktív foglalkozások gyerekeknek és felnőtteknek
• Bábelőadások
• XII. Szent István-napi Néptánctalálkozó
• Filmvetítések éjjel-nappal
• Képzőművészeti kiállítások
• Plakátkiállítások
• Városnézés, házsongárdi séták
• Háromszék Táncegyüttes
Ifjúsági és gyermekprogramok
• Vetélkedők, szabadidős és sportrendezvények
• Donát játékok, Kolozsvári nyomkereső várostúra és egyéb szabadidős programok gyerekeknek
Koncertek
• Beatrice, Kaláka, Hot Jazz Band
• Knock Out, Kalapos Jazz Band
• Klasszikusok: a Kolozsvári Filharmónia, Vox Humana kórus és kolozsvári kvartettek előadásában
Szabadidős programok
• Szervezett városnézés, valamint a Házsongárdi temető látogatása
• Kézműves vásár, középkori harci játékok
• Magyar borok bemutatója, gasztronómiai bemutató
Tervezett helyszínek
• Farkas utca, Főtér, Mátyás utca, Karolina tér, Fogoly utca (szabadidős programok, vásárok, bemutatók)
• Sapientia – EMTE főépülete (beltéri rendezvények, előadások)
• EME előadóterme (beltéri rendezvények, előadások)
• Bánffy-palota (szabadidős programok, bor- és gasztronómiai bemutatók)
• Magyar iskolák, Protestáns Teológiai Intézet (beltéri rendezvények, előadások, kiállítások)
• Quadro Galéria
Partnerkávézók:
Spritz Café
Bulgakov Irodalmi Kávéház
Heltai Vendégház és Étterem
Felkért védnökök
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke
Kelemen Hunor, Románia kulturális minisztere
Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság kultúráért felelős államtitkára
Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja
Szervezők
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – Kolozs megyei szervezet
Romániai Magyar Demokrata Szövetség – Kolozs megyei szervezet
Társszervezők
Kincses Kolozsvár Egyesület,
Magyar Ifjúsági Tanács (MIT),
Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ)
Partnerek
ART-ERA Egyesület,
Apáczai Csere János Elméleti Líceum,
Claudiopolis Egyesület,
Donát Alapítvány,
Erdélyi Kézműves Céh (EKC),
Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL),
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE),
Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME),
Erdélyi Református Egyházkerület,
ErGo Egyesület,
Életfa Családsegítő Egyesület,
Házsongárd Alapítvány,
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány,
Jakabffy Elemér Alapítvány,
Kelemen Lajos Műemlékvédő Egyesület (KLME),
Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület,
Kolozsvár Társaság,
Kolozsvári Magyar Opera,
Kriterion Könyvkiadó,
Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT),
Pósta Béla Egyesület,
Pro Minoritate Alapítvány,
Református Kollégium,
Sapientia EMTE,
Szépművészeti Múzeum,
Tranzit Alapítvány,
Zúgóberek – Kulturális Egyesület,
Főtámogatók
MOL Románia,
OTP Bank Románia,
Szülőföld Alap,
Nemzeti Kulturális Alap,
AFCN,
Kovászna Megye Tanácsa,
Communitas Alapítvány,
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa,
Jakabffy Elemér Alapítvány,
Támogatók
DRI,
„Gynia" szülészet és nőgyógyászat,
ROMSOUND,
Quadro Galéria,
Promedical Center,
Honterus Könyvesbolt,
JollyContor Impex,
Integratio Alapítvány,
Partitipatio Alapítvány