A WAN2 magazin a közelgõ Sziget fesztivál idei nagyszínpados külföldi neveit veszi sorra; minden napra ajánl nézni és hallgatnivalót. A hvg.hu most ezt a menüt közli folytatásokban: naponta új és új ajánlatok! Második nap: augusztus 11. Nagy szem, nagy élvezet Natalie Imbruglia, 11. csütörtök, 18.00, Nagyszínpad A Sydneyben született Natalie Imbruglia tinédzserként szerepet kapott a Neighbours címû szappanoperában, majd elõdjéhez, Kylie Minogue-hoz hasonlóan õ is úgy döntött, hogy inkább énekesnõként csinál karriert. 1996-ban Londonba utazott, ahol az RCA szerzõdés ajánlott neki, és a The Cure-os Phil Thornalley segítségével próbálta meghatározni saját hangzásvilágát. Egy évvel késõbb megjelent elsõ kislemeze Torn címmel: a szám 14 hétig szerepelt a slágerlisták elsõ helyén. Az énekesnõ debütáló nagylemeze, a Left Of The Middle 1997-ben jött ki, és jó fogadtatásban részesült – közel 7 millió példány fogyott belõle világszerte. Imbruglia 2001-ben tért vissza White Lilies Island címû lemezével, amelynek legemlékezetesebb dala a That Day volt. 2002-ben egy száma hallható volt a Stigmata címû filmben, majd õ maga is feltûnt a filmvásznon Rowan Atkinson és John Malkovich mellett a Johnny Englishben. Ezután újra csak eltûnt, majd a közel négy év kihagyás után idén tért vissza Counting Down The Days címû albumával, melyrõl Shiver címû száma szintén slágerlista vezetõ szerzeménynek bizonyult, de ugyanilyen kellemes nóta a Satisfied, a Slow Down, vagy a Come On Home. Mélyen szántó gépek Underworld, 11., csütörtök, 21. 30 Nagyszínpad Karl Hyde és Rick Smith öreg harcosoknak számítanak az elektronikában. Akármilyen hajmeresztõen is hangzik, de sok mai lemezlovas és producer még csak halovány gondolat volt szülei fejében, amikor már (1987 óta) együtt zenéltek Underworld név alatt. Az elsõ felállásban még langyos gitárpopot mûveltek, de ez a formáció gyorsan bomlásnak indult, és csak Hyde és Smith maradt meg az eredeti alakulatból. Aztán jött a kilencvenes évek, és az elektronika, õk pedig nem csak, hogy rátapadtak erre az új valamire, de össze is hozta õket a sors az akkor még csak 17 éves Darren Emersonnal, aki nagyon vágta, hogy mit kell kezdeni egy olyan stúdióban, amely fura gépekkel van tele. Bevették maguk közé harmadiknak, és megszületett az „igazi” Underworld. Technóból, house-ból és ambientbõl szõtt sötét tónusú zenéjükben már akkor is felfedezhettük a gitársoundot. Az elkövetkezõ 10 év két zseniális (1994-ben a Dubnobasswithmyheadman, 1996-ban a Second Toughest In The Infants) és egy, az átlagosnál egy fokkal jobb lemezt, (1999-ben a Beaucoup Fish) hozott, majd zárásként egy koncertalbum és -DVD (Evereything Is Everything) került ki a mûhelyükbõl. 2000-re Darren Emerson felnõtt, kiadót alapított (Underwater) és lekoccolt. Smith és Hyde azonban folytatta, és 2002-ben az A Hundred Days Off címû albumukkal nyugtatták meg az aggodalmaskodó rajongókat. Azóta viszont csönd és nyugalom van körülöttük. A magyar közönség már úgy tíz éve várja, hogy egyszer megkönyörül rajtunk az elektronika istene, s felénk küldi a zenekart; nem sokkal az újvidéki Exit fesztivál után. A lakosság túlnyomó többsége csak az 1996-os keltezésû Trainspotting óta van bizalommal az UW iránt. Bár az angol drogfilm húzóslágerén, a Born Slippy-n kívül valószínûleg nem tudnak több számot felsorolni tõlük, de ez legyen a legkisebb baj. Mivel õsszel új UW-album várható, s a zenekar újra aktív. A régi slágerek mellett minden bizonnyal elhangzik majd a Szigeten egy-két új szerzemény is.