A mostari Öreghíd is a világörökség része lett

2005. július 18. hétfő Új Szó
Nyomtatás
2005.
2005. július 18. A Világörökség Bizottsága a dél-afrikai Durbanben tartott, vasárnap befejezõdött hétnapos ülésén 17 kulturális és hét természeti értéket vett fel a világörökség részeként védendõk sorába. Az emberiség kulturális és természeti örökségének UNESCO-listája így immár 812 épületet, épületegyüttest, illetve természeti tájat tartalmaz, 137 országban. A világörökség részévé nyilvánította az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a mostari Öreghidat. A Neretván átívelõ középkori Öreghidat 1993-ban, a boszniai háborúban rombolták le, és a közelmúltban építették újjá. Az UNESCO most felvette a listára az Óvárosnak a híd közelében álló részét is. Ipari mûemlékként, és rögtön a veszélyeztetett értékek sorában kerültek fel a listára a chilei Humberstone-i és Santa Laura-i salétromgyárak. Ezen a "vöröslistán" szerepel például a kölni dóm, és Jeruzsálem óvárosa is. Az épített örökség részévé nyilvánította az ENSZ-szerv még többek között a balkáni ottomán építészet jellegzetes épületeit különlegesen épen és nagy számban megõrzõ Gjirokaster albán múzeumvárost, Makaó történelmi városmagját, a mai Libanon, Szíria, Izrael, illetve Kelet-Törökország területén lévõ, bibliai idõkbõl származó településmaradványokat, illetve az izraeli Negev-sivatagon az arab félsziget déli részébõl a Földközi-tenger partvidékére vezetõ kétezer éves, úgynevezett Tömjén út mentén talált régészeti leleteket, a második világháború után újjáépült Le Havre francia kikötõvárost, Kubában Cienfuegos történelmi városközpontját, valamint az 16. században épült, antwerpeni Plantin-Moretus nyomda és könyvkiadó épületeit. A természeti értékek sorában a listát gazdagítja mostantól egyebek mellett az egyiptomi Vádi-al-Hitan (Bálna-völgy) - egy már kihalt bálnaféle fosszilis maradványainak lelõhelye -, Japánban a Hokkaido szigetétõl észak-keletre lévõ Siretoko-félsziget különleges, tengeri és szárazföldi ökoszisztémája, a magashegyi növényvilág teljességét, és számos veszélyeztetett állatfajt magába foglaló, indiai Virágok Völgye nemzeti Park, illetve Mexikóban a Kaliforniai-öböl védett szigetei és területei.
Módosítás dátuma: 2005. július 18. hétfő