VII. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál

2005. november 16. szerda Új Szó
Nyomtatás
December 2-tól a Palace Cinemas hét termében száznegyven mozgókép közül válogathatnak a mozirajongók
Pozsony.
December 2-tól a Palace Cinemas hét termében száznegyven mozgókép közül válogathatnak a mozirajongók
Pozsony. A Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál túlélte az elõdjét, a Fórum Filmfesztivált, amely 1992-tõl hat évfolyamot élt meg. Ahogy a szemlét beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, biztató jel a jövõt illetõen, hogy e mostani szemle hatnál nem maradt abba, a hetediket már biztosan megtartják, december másodikán kezdõdik.
Hat évfolyama alatt 175 ezren voltak kíváncsiak a programon szerepelt 957 filmre, amelyeket 1470 vetítés során mutattak be. A látogatottság szempontjából a második mustra volt a legsikeresebb; ennek látogatottsági indexe: 44 400. Ez Szlovákia legnagyobb filmfesztiváljának eddigi statisztikája. Folytassuk az ideivel: száznegyven mozgókép a világ minden részérõl. Az Auparkban lévõ Palace Cinemas hét termében vetítik majd ezeket, úgy, hogy egy nézõ – ha erõs mozgóképfogyasztó – naponta négy filmet tud megnézni. Teheti ezt mozgóárú belépõkkel: az ötvenkilenc koronás a legolcsóbb, a kilencvenkilenc a legdrágább. Az ár függ például a vetítés idõpontjától. A száznegyven produkciót tizenegy szekcióba sorolták be. A fõ ezek között Az elsõ és másodfilmes rendezõk munkáinak versenye: tizenhét film verseng majd a Grand prix-ért, a legjobb rendezés díjáért, valamint a legjobb nõi és férfi fõszereplõ díjáért. A szekció összeállítója szerint úgy tûnhet, hogy a versenyfilmek esetleg nem olyan „erõsek” vagy „húzósak”, mint tapasztaltabb rendezõk munkái, de ez nem így van. Olyan opusokat sikerült versenybe állítani, amelyek több fesztiválon is szerepeltek, sõt díjat is szereztek, mivelhogy karizmatikus filmes egyéniség kézjegyét viselik magukon.
A Made in Europe mára nagyon sikeres szekció lett. A kategória összeállítója úgy véli, nem is olyan távoli az az idõ, amikor dicsérték ugyan az európai filmet, értékhordozónak minõsítették, csak éppen nézni nem lehetett. Az európai film azonban ma reneszánszát éli, visszakapta presztízsét, és újra védjegy lett. Nemcsak azoknak az államoknak a filmjei hódítanak, amelyek eddig vitték a prímet, s rendszeresen szerepeltek fesztiválokon, hanem például az északi országok filmtermése vagy az orosz mozgókép is feljött, és újabban a Balkán is „betört” a moziba. Az Európai Filmdíjra jelölt alkotások közül Pozsonyban ezúttal húszat mutatnak be.
Az árral szemben szekcióban – ahogy a megnevezés is utal rá – olyan produkciók szerepelnek, amelyek nem éppen a közönségfilm sémái szerint készülnek, ellenkezõleg, a filmnyelv megújítására törekednek. A kínálatba például Ian Krkhof (az EXTrémek, A Mozart-madár rendezõje) experimentális filmjei kerültek be. Ugyanebbe a szekcióba sorolják olyan rendezõk alkotásait is, akik a szokványostól eltérõ szemlélettel ábrázolják a mindennapokat. Mint például Kira Muratova, aki „filmes világával” szintén jelen lesz a szemlén.
Világidõ a címe annak a szekciónak, amelyben a világ olyan egzotikus helyeirõl származnak produkciók, ahonnan a szemle idején nincsenek forgalmazásban alkotások, ezért ebbe a kategóriába talán a legnehezebb megszerezni a filmeket.
A Fókuszban ezúttal Anglia áll. Nagy-Britanniában évente több mint száz film készül. Ennek mindössze tíz százaléka jut el a szlovákiai mozikba. Peter Hames filmkritikus azokból a produkciókból állított össze tízet – ebbõl csak egyet láthattunk eddig nálunk –, amelyeket Szlovákiában még nem vetítettek és nagy valószínûséggel nem is fognak.
A szabad zóna: Making Money szekció a pénzzel, a pénz megszerzésének módjaival, továbbá azzal foglalkozik, milyen szerepet játszik a pénz az ember életében.
A Különleges bemutató elnevezésû szekcióba olyan alkotásokat válogatnak be az összeállítók, amelyek a szemle „különleges eseményének” számítanak. agy került a programba az az egyedülálló dokumentumfilm, amely a világhírû osztrák rendezõrõl, Michael Hanekérõl szól.
Újdonság a Nemzeti filmslágerek szekció. Ide olyan produkciók kerültek, amilyenek ritkán jutnak el jelentõs fesztiválokra, mivel nem igazán illenek a komoly mustrák profiljába. Közönségfilmekrõl van ugyanis szó, olyan munkákról, amelyek azokban az országokban, ahol készültek, felvették a versenyt a hollywoodi kasszasikerekkel, tódultak rá a nézõk.
A szemle és a filmmûvészet népszerûsítésére a szponzor is kitalált néhány reklámfogást. A fesztiválstáb a belvárosban kijelölt szórakozóhelyek vendégeit „teszteli” majd – vagyis „minikvízek” során kérdéseket tesz fel a mozgóképmûvészet területérõl. Az amatõr filmesek pedig bekapcsolódhatnak egy reklámfilm-készítõ versenybe.
És még egy „jó helyen és jó idõben jött reklám” is hozzájárulhat a VII. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál nézõszámának emeléséhez. A szemle idején tartják ugyanis a Harry Potter új részének szlovákiai bemutatóját, s a varázslóinas soron következõ sztorija bizonyára sokakat vonz majd a Palace Cinemas-ba. Akik megérezve a fesztiválhangulatot, talán bele is kóstolnak, s a szemle kínálatából is választanak néhány produkciót.
TALLÓSI BÉLA

Módosítás dátuma: 2005. november 16. szerda