Változatos programok a Soproni Petőfi Színház nyílt napján (MTI)

2014. szeptember 20. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás


Sopron, 2014. szeptember 20. – Népszerűnek bizonyult a Soproni Petőfi Színháznak a magyar dráma napja - szeptember 21. - alkalmából rendezett nyílt napja: a délelőtti látogatószám és a délutáni programokra regisztrált látogatók száma arról tanúskodik, hogy hozzávetőleg ezren lesznek a változatos programokon – tájékoztatta az MTI-t a színház sajtóreferense.

Varga Róbert elmondta, hogy a program a színház színitanodájának Profilozók című játékával kezdődött, amelyben hetedik és nyolcadik osztályos diákok a világhálót és a közösségi portálokat helyezték a középpontba.
Mintegy 150 látogató nézte meg a Teátrumi színözön című program részeként előadott darabokat: az Affér Színházi Társulat az Örökvirág című darabot mutatta be Kal-Pintér Mihálytól, a Fészek Színház pedig a Gabriella tizennégyszer című drámát játszotta.
A sajtóreferens elmondta azt is, hogy a legnépszerűbb program a kulisszajárás és a jelmeztár-látogatás. Előbbire 540-en, utóbbira 350-en regisztrálták magukat. A magas létszám miatt húszpercenként harmincfős csoportokat indítottak.
A jelmezraktárban Farkas Tamás színművész viselettörténeti előadást tartott, ahol elmondta, hogy "egy jó jelmez sokat javít, de akár ronthat is egy színész helyzetén a színpadon". A raktárban harmincezernél is több kosztüm, cipő, kalap és bőrönd található, amelyek közül a legrégebbi darabok Kálmán Imre Zsuzsi kisasszony című operettjének kosztümjei. A darabot 1994-ben állította színpadra Sopronban Mikó István. A jelmezraktár több darabját fel is próbálhatták a látogatók, akik fotókat is készíthettek. A kulisszajáráson a zsinórpadlás, a hang- és fényrendszer működését ismerhették meg.
A társulat tagjai a Petőfi téren Carlo Goldoni Két úr szolgája című komédiájának jelmezeibe bújva invitálták a vendégeket a színházba, a művészekkel szintén lehetett fotót készíteni. A látogatók közül volt, aki Ausztriából érkezett, de olyan is, aki Oroszországból.
Rejtő, a megejtő címmel zenés színpadi felolvasó esttel készültek a társulat tagjai, akik Rejtő Jenő műveiből, többek között a Piszkos Fred, a kapitány, A három testőr Afrikában és Az előretolt helyőrség című regényekből válogattak részleteket. Varga Róbert e programmal kapcsolatban elmondta, hogy a következő évadban színpadra állítanak majd egy Rejtő-művet is.
A Sopron Balett a tánccsoport elmúlt kétévi munkájába engedett bepillantást, míg 21 órára Hang-tár címmel zenés estet hirdettek meg olyan zenés darabokból válogatva, mint az Evita, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Csárdáskirálynő és a Jégvarázs.
A Soproni Petőfi Színház tavaly rendezett első alkalommal nyílt napot a magyar dráma napja alkalmából, akkor mintegy ezren látogattak el a programra.

 

Módosítás dátuma: 2014. szeptember 20. szombat