Az Aida című musical nyári bemutatójára készül a Soproni Petőfi Színház társulata (MTI)

2016. október 17. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás

Sopron, 2016. október 17. - A belgiumi születésű, de Párizsban élő Stéphanie Schlesser és Vastag Tamás játssza a főszerepet nyáron az Aida című musicalben a fertőrákosi Barlangszínházban. A produkcióban fellép a Soproni Petőfi Színház teljes társulata, a rendező Pataki András társulatvezető.
Verdi világhírű operájából Elton John és Tim Rice készített musicalt.
A produkciót beharangozó hétfői soproni sajtóeseményen részletek is elhangzottak az adaptációból. Az Aidát alakító Stéphanie Schlesser magyarul énekelt, ami a fiatal énekes elmondása szerint nagy kihívás volt, mert hallás után tanulta meg a szöveget.
A színésznő 18 évesen költözött Belgiumból Párizsba, miután felvették a nemzetközi zenei akadémiára, ahol évfolyamelsőként diplomázott. Jelenleg éneket tanít az intézményben. Legutóbbi szerepeiről elmondta: a Rómeó és Júlia című musicalben Júliát játszotta Dél-Koreában. A francia fővárosban a Madiba című, Nelson Mandela életéről szóló darabban lépett fel, jelenleg pedig a Jégvarázs című Disney-musical főszerepét próbálja.
Pataki András rendező kiemelte, hogy a Verdi-opera mély drámai tartalmat hordoz magában, és arra törekednek majd, hogy a népszerű dalok minőségi megszólaltatása mellett minél jobban feltárják ezt. Ahogy fogalmazott, "operai rendezést" látnak majd a nézők, expresszív, képekben gazdag megjelenítéssel. Jelenleg a darab zenei előkészületei zajlanak, a színpadi próbák tavasszal kezdődnek. Élő színpadi zene lesz, elsősorban soproni zenészek részvételével és Oberfrank Péter vezényletével.
Radamest, az egyiptomi hadvezért Vastag Tamás alakítja majd. Az énekes arról beszélt, hogy ez más lesz, mint az eddigi szerepei: egyfajta belső szembenállást kell megjelenítenie, ami mögött ott a társadalom elvárása, a szerelem, és ezek ütköztetése okozza a darabban a tragédiát.
A fáraó lányát, Amnerist Füredi Nikolett játssza.
Szakál Attila koreográfus arról beszélt, hogy már az Aida 2007-es magyarországi premierjénél is részt vett az alkotói munkában. Nagy létszámú, mintegy 70 színészt és statisztát megmozgató, monumentális darab készült akkor - idézte fel, hozzátéve, hogy most is erre törekednek.
Az Aida című musicalt június 15-én mutatják be a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban.