Tizennégy bemutatót tervez a Soproni Petőfi Színház (MTI)

2020. július 01. szerda Adminisztrátor
Nyomtatás



Sopron, 2020. július 1. - Tizennégy bemutatót tervez a következő évadra a Soproni Petőfi Színház, amely a 2020/21-es szezonra az 1921. december 14-i soproni népszavazás centenáriuma alkalmából a hűség évadát hirdette meg még januárban.
Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője a társulat évadzáró és egyben évadnyitó ülésén szerdán elmondta, hogy felnőtt bérletben tűzik műsorra Hubay Miklós Római karnevál című színpadi játékát, Németh László Széchenyi című történelmi drámáját, valamint Katona Imre Isten komédiása című misztériumjátékát.
A koronavírus-járvány miatt az előző évadról áttették a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett Stabat Mater című táncjátékát, valamint A padlás című musicalt, emellett a nézők választhatnak egy produkciót a fertőrákosi barlangszínház a 2021-es kínálatából, amelyet kedvezményes jeggyel tekinthetnek meg.
A középiskolások Carlo Goldoni Mirandolina című komédiáját nézhetik meg a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában, emellett az Isten komédiását, a Stabat Matert, a Széchenyi és A padlás című produkciókat.
A fiataloknak választható Fórumszínházi előadásokat is kínálnak a színházi nevelési program keretében. Itt Katona Imre A zuhanás második pillanata című álomjátékát, a Bolond Shakespeare című monodrámát, a Helló, Náci! című kamarajátékot vagy Ács Tamás előadásában Platóntól Szókratész védőbeszédét tekinthetik meg.
A felsős bérletben A padlás, az Isten komédiása, A helység kalapácsa és a Fehérlófia című előadások szerepelnek. Az alsósok a Fehérlófiát, a Forrás Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház közös darabját, A három aranygyűrű című magyar népmesét, valamint Méhes Csaba és Takács Tibor A Rézerdő lakói című zenés mesejátékát tekinthetik meg.
Az óvodásoknak Valentyin Katajev és Alekszej Batrakov Hétszínvirág című mesés táncjátékával, A három aranygyűrű és A Rézerdő lakói című produkciókkal készülnek.
Pataki András beszélt arról is, hogy a kényszerleállás időszaka alatt is folyamatosan dolgozott a társulat, és olyan felületeket kezdtek el használni a közönséggel való kapcsolattartás jegyében, amelyeket a jövőben is használni szeretnének. Egyebek mellett közreműködtek a Sopron Televízóban a Suli TV műsoraiban és aktívan használták a közösségi média felületeit.
Kiemelte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma közel húszmillió forint támogatást nyújtott öt színészlakás felújítására és egy edzőterem kialakítására. Mindegyik beruházás elkészült.
A társulati ülésen átadták a teátrum elismeréseit is: az év színészének Savanyu Gergelyt, az év táncosának pedig Vaszilij Nemcsinovot választották.
Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere köszöntőjében azt emelte ki, hogy a minőségi kultúra és a művészet iránti igény Sopronban mindig is markánsan jelen volt. Az 1921-es soproni népszavazás centenáriuma nagyszerű esemény lesz Sopronban - fogalmazott.