Nemzetközi tánctalálkozót rendeznek Pécsen (MTI)

2013. szeptember 17. kedd Adminisztrátor
Nyomtatás


Pécs, 2013. szeptember 17. - Négy egymást követő este kínál szórakozást a közönségnek a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, amelyet szeptember 19. és 22. között immár hetedik alkalommal rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen.
A tánctalálkozó honlapja szerint az előadások sorát a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója, a Stabat Mater nyitja csütörtökön a Pécsi Nemzeti Színházban.
A program pénteken délután a 6-12 éves gyermekek interaktív táncházával folytatódik az Eck Imre balett-teremben, majd a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola tánctagozatos növendékeinek műsora látható a nagyszínház előcsarnokában.
Az érdeklődők 19 órától a nagyszínházban a Tánckavalkád című gálaesten a hazai táncélet különböző műfajait ismerhetik meg, majd a Duna Művészegyüttes Aranyág-mítosz című előadását kísérhetik figyelemmel.
A szervezők tájékoztatása szerint a Tánckavalkádban a Magyar Nemzeti Balett, a Pécsi Balett a Pécsi Tudományegyetem Táncoló Egyetem, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola művészein kívül színpadra lép Budai László többszörös tangóvilágbajnok és partnere, Pirity Andrea, továbbá Fehér Ferenc, Kovács Gerzson Péter és a TranzDanz.
Szombaton a Frenák Pál Társulat az x&y battement de coeur című produkciójával jelentkezik a színház kamaratermében, Lázár Eszter és Rozs Tamás a Testbeszéd projekt 4 elnevezésű formációt mutatja be a világörökség részét képező ókeresztény emlékhelyeknél, a Cella Septichora Látogató Központban. A zárónapon, vasárnap a Győri Balett a Kodály, a Bozsik Yvette Társulat pedig a Tavaszi áldozat című előadására várja a közönséget.
A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóhoz több szakmai program kapcsolódik. A Magyar Táncművészek Szövetsége a találkozó idején tartja kihelyezett zárt elnökségi ülését Pécsett, szombaton táncművészeti fórum lesz, amelyen a táncművészet aktuális helyzetét és szerepét vitatják meg a résztvevők, és beszélgetésre invitálják a 20 éves Bozsik Yvette Társulat, valamint a 25 éves Szegedi Kortárs Balett vezetőjét.
A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót 2007-ben rendezték meg először azzal a céllal, hogy a pécsiek és a városba látogató hazai és külföldi vendégek számára megmutassák a baranyai megyeszékhely eredendően sokszínű tánckultúráját, továbbá a nemzetközi táncművészet sokféle árnyalatát.
Az eseményről részletes információk a www.tanctalalkozo.hu internetes oldalon olvashatók.