A legjobb koreográfiákat mutatja be a hétvégi Néptáncantológia (MTI)

2014. február 27. csütörtök Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2014. február 27. - A tavaly bemutatott legkiemelkedőbb koreográfiákat mutatják be a hétvégén a Budapesti Operettszínházban és a Hagyományok Házában, amelyek színpadait az ország egész területéről és a határon túlról érkező amatőr néptáncegyüttesek veszik birtokba a felnőtt és az ifjúsági Néptáncantológia keretében.
A Martin György Néptáncszövetség hagyományos táncos ünnepének célja, hogy a nem hivatásos néptáncegyüttesek minél szélesebb palettáját bemutassa - mondta el Gaug Ágnes, a szövetség alapítója és elnökségi tagja csütörtökön az MTI-nek. Mint hozzátette, a szövetség minden évben pályázatot ír ki a néptáncantológián való részvételre és a beérkezett anyagokból egy szakmai zsűri választja ki a legkiemelkedőbb produkciókat.
A szombat esti Néptáncantológián a felnőtt együttesek mutatkoznak be a Budapesti Operettszínházban, majd másnap délelőtt az ifjúságé lesz a főszerep a Hagyományok Házában. Mindkét nap tizennégy produkció látható. A szombati felnőtt előadások előtt a legkisebbek is bemutatkoznak egy gyermekantológia keretében, amelyet az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület szervez.
Idén az ország minden pontjáról, köztük Nyíregyházáról, Jászberényből, Székesfehérvárról, Gödöllőről, Szentendréről, Salgótarjánból, Budapestről és Debrecenből is érkeznek fellépők, valamint vajdasági és erdélyi néptáncegyüttesek produkciót is megnézhetik az érdeklődők.
A Néptáncantológia majdnem ötven éves hagyományra tekint vissza. Vásárhelyi László (1925-2002) táncos-koreográfus volt az, aki a hatvanas évek elején kitalálta, hogy a főváros valamelyik színházában összegyűjti az előző év legjobb produkcióit és együtteseit, amelyeket így csokorba szedve ismerhet meg a közönség.