FotoMedia

 Évek óta nem énekel operaszínpadokon, de ma is hatalmas rajongótábora van Sass Sylviának. Amikor nemrégiben, szegedi mesterkurzusa közben kolléganõje, Temesi Mária beszélgetõs zenés esten látta vendégül, zsúfolásig megtelt érdeklõdõkkel a konzervatórium földszinti koncertterme.
Sass Sylvia remek mesélõ, és kifogyhatatlan a történetekbõl. Szegedi estjén sokszor felzúgott a taps: nemcsak a zenei bejátszások, az érdekes sztorik is nagy sikert arattak. A világhírû szopránnak persze akad mirõl mesélnie. Maria Callas is szívesen tanította volna, együtt mutatkozott be a londoni Covent Gardenben és a New York-i Metropolitanben José Carrerasszal, kedves partnere volt Plácido Domingónak is.

Sokakat vonz a pálya
– Az opera az én debütálásom, azaz a hetvenes évek eleje óta sokat veszített népszerûségébõl. Ez valószínûleg az oktatás hiányosságai miatt is van. A mi idõnkben a gimnázium mindegyik osztályában volt még énekóra, és az általános iskolában is sokkal komolyabban vették a zenei nevelést – mondja Sass Sylvia, aki nagy problémának tartja, hogy a felnövekvõ generációknak nincs alapvetõ zenei mûveltségük. – Ezért természetes, hogy inkább a könnyebb mûfajok felé fordulnak. Ennek ellenére azt tapasztalom: ma is rengeteg fiatalt vonz az énekesi pálya.
Nem tartom a jó útnak, ha a mûfajt felhígítva próbálják népszerûsíteni.
Annak idején megrendeztük a fiatal mûvészek fesztiválját, amelyre gimnazistákat hívtunk statisztáknak. Õk némi pénzt is kereshettek, közben pedig a fiatal énekesekkel együtt dolgozva a próbafolyamatba is beleláttak, és hamar operabarát lett belõlük. Minden azon múlik, hogy megismerhetik-e a mûfajt. A játékos beavató elõadásokat épp ezért fontos kezdeményezésnek tartom: általuk megszeretik az operát a gyerekek.
Sass Sylvia ma már nem lép fel operaszínpadon, dalesteket ad, lemezeket készít, és szenvedélyének, a festészetnek hódol. Mivel régi lemezeit újra kiadja CD-n a Decca és a Hungaroton, világszerte egyre több új rajongója akad. Kollégái is nagyra becsülik mûvészetét, amit jelez az is, hogy egyre többször hívják énekversenyek zsûrijébe és mesterkurzust tartani. Nemrégiben Brazíliában járt, ahol a híres Maria Callas Nemzetközi Énekverseny zsûrielnöke volt.

Versenyezni muszáj
– Hasznosak tartom a versenyeket akkor is, ha valaki nem versenyzõ típus. Már a felkészülésbõl is rengeteget lehet profitálni, ráadásul akad a világon néhány olyan nagy verseny, amelynek gyõztesei nemcsak pénzdíjat kapnak, hanem bemutatkozási lehetõséget is nyernek koncerteken, operaelõadásokon. Brazíliában például a döntõsökkel színpadra állították A sevillai borbélyt, amit nem csak Sao Paulóban mutattak be, hanem hosszú turnéra is indultak vele.
Súlyos betegségbõl felépülve Sass Sylvia orvosa tanácsára az év nagy részét Dél-Franciaországban, páradús, tiszta levegõjû környezetben tölti, csak dolgozni és édesanyját látogatni jár haza. Nyáron több koncertet is adott itthon, a keszthelyi Festetics-kastélyban kiállítása volt, és Liszt-dalokból új lemezt is készített. Hazatérve december elején nyíló párizsi kiállítására, valamint dalestjére készül, ami tulajdonképpen lemezbemutató koncert is lesz.
– Mindig sokan tanultak énekelni, de közülük csak nagyon kevesen lettek profik, még kevesebben világsztárok. Azt tanácsolom: mindenki örüljön annak, hogy a zene szeretetét és élvezetét megtanulja. A többit bízza kicsit a sorsra, de még inkább a tehetségére, a szorgalmára és a türelmére. Fontos lenne, hogy mindenki jól mérje fel a képességeit, és a maximumot hozza ki magából. Ha ezt megtette, akkor nyugodt lehet a lelkiismerete – summázza élettapasztalatát a ma is erõs kisugárzással rendelkezõ szoprán.

Kisegér a labirintusban
– Azt is fel kell ismerni, hogy a mûvészi pályán a több lábon állás épp oly fontos, mint a gazdaságban. Mindig figyelni kell a sors intéseire, és nem szabad mereven, makacsul ragaszkodni ahhoz, amit elõre kigondoltunk. A sorsunkhoz kell alakítani az életünket. Egyik kedvenc könyvemben, a Virágot Algernonnak címû regényben a kisegér szalad a labirintusban, és ha beleüti a fejét valamibe, akkor rögtön keresi a másik utat. Csak az ember szokta többször is beleütni a fejét ugyanabba a falba. Mégis újra megpróbálja, mert nem veszi észre, hogy nem arra vezet az út. Az állandó megújulási képességet kell a növendékeknek megtanítani. Ha becsukódott egy ajtó, keresni kell a következõt, és nem fél életen át azon siránkozni, ami nem sikerült. Aki énekelni tanul, nemcsak elõadó lehet, hanem kiváló tanár vagy mondjuk zenei szerkesztõ, rendezõ is.
Azt is tanulságos megfigyelni, Sass Sylvia hogyan tanít. Páratlan intelligenciával, eleganciával, muzikálisan, tapintattal, empátiával, õszintén. Szegedi mesterkurzusán a stresszes növendékek is hamar feloldódtak. Sohasem mutatta meg, hogyan kell elénekelni valamit, inkább mindenkinek abban segített, hogy az egyéni megoldást megtalálja.
S hogy a tanításon kívül mire maradt ideje a Tisza partján?
– Szinte semmire! De a számomra legizgalmasabbat, a Chagall-kiállítást a növendékeimmel együtt megnéztem. Imádom Chagallt, és nagyon tetszett a szegedi tárlat. Örömmel meséltem életérõl és a zenei vonatkozású képeirõl a kurzusom résztve-
võinek.
Hollósi Zsolt