FotoMedia

 Augusztus 1-e után az erdélyi katolikus egyház nem ugyanaz mint augusztus 1-e elõtt volt. Ezen a napon hatályba léptek azok a gyulafehérvári fõházmegyében dr. Jakubinyi György érsek úr által elrendelt áthelyezések és "személycserék", amelyek nem csak nagy vitát, hanem komoly ellenállást és aggasztó nyugtalanságot okoztak és okoznak.

Jogi és politikai értékelés
A jövõ prognózisa
Bécs, 2007 augusztus 4.

Eltekintve a döntések egyházpolitikai szempontjától és a hívekre gyakorolt hatásától, a baj az, hogy ezek az áthelyezési döntések jogellenes eljárások alapján történtek meg és az egyházjog (Canon Iuris Canonici - CIC) normáit - megszegték. Mert nem megüresedett plébániákról van szó, hanem rotációs úton eltolták a papokat mint marionett bábokat egyik plébániáról a másikra.

Ilyen rotációt az egyházjog nem ismer, sõt az ilyen rotáció az egyház jog és annak szelleme ellen van. Egy plébánia vezetése stabilitást igényel (Parochi...in sua quisque paroecia ea gaudeant stabilitate in officio, quam animarum bonum requirat: CD 31 - Dekretum "Christus dominus 1965 okt. 28)
A körbevonuló vándorklérus csak a kereszténység kezdetén volt kívánatos, amikor terjeszteni kellett a keresztény vallást. De már 325-ben, a Nicäa-i zsinatban olvashatjuk a migráció tilalmát. A plébánosok évszázadokon át az inamovobilitas elõjoggal éltek, a gondolat volt a szimbolikus "szellemi házasság" nem csak a püspök és egyház között, hanem a plébános és községe között is.
Azon lényegében nem változtatott az új egyháztörvény, a 1983-i Codex Iuris Canonici (CIC) sem, amely elõírja:
522 can. "A plébánosnak állandósággal kell rendelkeznie, ezért meghatározatlan idõre nevezzék ki"

Az meghatározott idõ csak kivétel. Az áthelyezés a plébános akarata ellenére az elõírt eljáráshoz van kötve és egy súlyos ok szükséges.

190 can. 2 §: "Ha az áthelyezés a hivatal birtokosának akarata ellenére történik, súlyos ok szükséges; a jogban elõírt eljárásmódot kell megtartani, mindig tiszteletben tartva az illetõnek azt a jogát, hogy ellenérvét kifejtse."

Az eljárási normák lényege, hogy írásban kell történnie a javaslat az áthelyezésrõl (can.1748) és az elutasítás esetében két plébánossal meg kell tárgyalni azokat az érveket, melyek az áthelyezés mellett vagy ellene szólnak. (1750 can.)

Csak ezen eljárás betartása után hozhat a püspök egy áthelyezõ határozatot és csak ezután töltheti be a megüresedett helyet új plébánossal.

Ez az a kánoni jogban elõírt eljárás megkerülésével az érsek úr elérte az "önként" belegyezéseket", amelyek kifelé azt a látszatot kelti, hogy az áthelyezés nem akarat ellen történt meg.

Nézzük meg, hogy valósultak meg a "beleegyezések": A figyelemre méltó engedelmesség érzése, a konfliktus elkerülése és a jogi tudatlanság mellett kétségkívül mérvadó volt, hogy a maximum 15 év tartamát betartására hivatkoztak. Konkrétan: elhitették mindenkivel, hogy "az egyházi kánon szerint egy pap rendszerint egy helyben legfeljebb 15 évig maradhat, mely idõ alatt elég barátot és ellenséget szerezhet magának" (Potyó Ferenc Krónika 2007 júl, 30.) A gyulafehérvári érsekség egy újságíró kérdésére ezt megerõsítette, és a zsinati rendelkezés 118. Pontjára hivatkozott.

Csak hogy ez a rendelkezés nem arról szól. A 118. rendelkezés nem a püspöknek, hanem a plébánosnak és lelkészeknek teszi lehetõvé, hogy 15 év után kérheti, hogy megváltoztathassa a szolgálati helyét. A 118. Rendelkezés a megyéspüspöknek sem jogot sem kötelezettséget nem ír elõ az áthelyezésre.

Can. 118: "Tizenöt évi szolgálat után az illetõ hely plébánosa nyilvánítsa ki szándékát a fõpásztornak, hogy más egyházközség vezetését is vállalná."

Tehát: Nincs ilyen egyháztörvény - sem általános (ius commune), sem partikuláris (ius particulare), sem külön törvény (ius speciale), amely tartalmaz egy ilyen normát, hogy a plébánosoknak 15 év után el kell hagyniuk az eddigi plébániát. És ha létezne, akkor egy ilyen rendelkezés semmis lenne, mert ütközne a Codex Iuris Canonici kodifikált törvénnyel.
Az általános jog ellen nem lehet partikuláris jogot alkotni, ezt az érsek úr is tudja.

Kérdezem: A 20 eddig helyérõl eltávolított plébános közül hány kérte önként az áthelyezést? (Potyó Ferenc: "Czírják Árpád választhat magának plébániát, vagy nyugdíjba is vonulhat")

Kérdezem: A 20 plébános közül hány egyezett bele az áthelyezésbe a fõpásztor pszichés nyomására? És hányan voltak abban a tévhitben, hogy a 15 év határidõ érvényes?

Erre a kérdésre illene választ adnia az érsek úrnak. Mert egy jogügyleti akarat kijelentése, amely egy olyan jelentõs tévedésen nyugszik, amelyet a másik fél okozott, megtámadható, nem jogérvényes. Ezt is tudja az érsek úr és azt is, hogy lehet ilyen esetet minõsíteni.

Válasszal tartozik az érsek úr arra is, hogy mi az igazi oka ennek a minõsíthetetlen akciónak. A lelkipásztorok nem marionett figurák, amelyekkel tetszés szerint játszani lehet és nem sakkbábok, amelyekkel (egyház)politikai sakkhúzásokat szabad csinálni. Az érsek úr döntése annál súlyosabb, mert nem fedezte fel annak okait és motívumait. Ha valaki a döntéseit jogi út elkerülésével, az igazi okai elhallgatásával és nagy ellenállás ellenére ilyen szívósan keresztül hajtja, indokolt a gyanú, hogy politikai okok szerepelnek a háttérben. Milyen más okokat lenne érdemes a hívek elöl eltitkolni?

A politikai játszma gyanúja azért is merül fel, mert a három lehetséges indok, amelyeket a kánoni jog felsorol az áthelyezés feltételeként, a konkrét esetekben nem látható. Ez a három ok úgy van fogalmazva:

1748 can: "Ha a lelkek java, vagy az egyház szükséglete, illetve haszna úgy kívánja, hogy a plébánost .............helyezzék át.

Ez a három feltétel szoros összefüggésben van, de kétségtelenül a lelkek java a legfontosabb és mindennek a mércéje kell hogy legyen.
Komolyan gondolhatja valaki, hogy a Czirják Árpád nyugdíjazása, Gergely István és Csató Béla áthelyezése a hívek érdekében van - hogy csak a három legfontosabb személyt említsem? Ha azok nem tudják folytatni kiemelkedõ eredményes munkájukat? Ha csalódottságot, értetlenséget, fájdalmat éreznek a hívek? A hívek elégedetlensége erõsen visszaüt az egyház egészére. Az egyház jövõjére nézve nélkülözhetetlenek a karizmatikus személyiségek, akiknek kulcspozíciókban és nem kisebb fontosságú helyeken vagy nyugdíjban van a helyük.

Az áthelyezéseket az egyház szükséglete sem indokolja és az egyház haszna sem. Ellenkezõleg. Az érsek úr válságba sodorja az erdélyi katolikus egyházat. A döntései bizonytalanságot okoznak a hívek között és veszélyeztetik az eddigi egyházi tevékenységek folytatását.

Az egyház szükséglete és haszna érdekében sok más dolgot kellene tenni. Például az ingatlanok visszaadásáért jogi úton harcolni - Straßburgig - ahogy ezt számtalan sikeres román panaszbeadvány mutatja - és nem alattomosan alkudozni és kompromisszumokra várni, mert a kompromisszumnak is ára van.

Az egyház az erdélyi magyarság legfontosabb intézménye. Különösen most, amikor a magyarság küzdelme a jogokért, az identitás megõrzéséért, a keresztény és nemzeti értékek fennmaradásáért egy szenzibilis fázisba lépett, egy erõs és hiteles egyház nélkülözhetetlen. Mert a saját képviselõikben nem lehet bízni, az anyaország politikusaiban nem lehet bízni és most az erdélyi katolikus egyházban sem lehet bízni? Egy sorban álljon az augusztus 1-e a december 5-e és szeptember 26-a mellett? Ezt akarja az érsek úr?

Ha nem ezt akarja, akkor egy fatális hibát vétett. Nem csak jogilag, hanem politikailag is, egyházpolitikai és nemzetpolitikai szempontból egyaránt.

Ebben az elakadt helyzetben mégis látszik egy kiút. Újra át kell gondolni az erdélyi katolikus egyház szerepét, meg kell gondolni, hogyan lehet erõsíteni az egyházat, még gyümölcsözõbb mûködését biztosítani, hitelesebbé tenni.

A megoldáshoz való kulcsot ezen eljárások folyamán Csíksomlyóban találtuk. Megtaláltunk olyan dokumentumokat, amelyek bebizonyítják, hogy Csíksomlyón még 1936-ban is gyakoroltak azt a többszázéves jogot, amely az egyházmegye tagjainak biztosította az Egyházközség plébános-választási jogot.
Az utolsó plébános kinevezése a háború elõtt 1936 július 9-én volt, amikor Majláth Gusztáv Károly püspök úr három az egyházközség által prezentált jelölt közül az elsõ helyen szereplõ Gaál Tamás alesperes-plébánost nevezte ki a csíksomlyói egyházközség plébánosává.

Ez a választási jog továbbra is érvényben van, akkor is, ha a diktatúra alatt nem lehetett ezzel a joggal élni. Errõl a jogról sohasem mondtak le, ez a jog nem évül el. Még több: Mivel többszázéves jog és jogi gyakorlatról van szó, egy új törvény sem derogálhat ennek a jognak.

Ezt a többszázéves jogot, amely mélyen az erdélyi népben gyökerezett, az 1224-ben született Andreanum-ig visszavezethetõ autonómia eszmét tükrözi, újra kell éleszteni és ezzel új impulzust kell adni az autonómia gondolatának az egyházon belül és államon belül is.

Ilyen plébános-választási joggal a mai Európában csak Svájcban élnek - nem véletlen, mert Svájcban láthatjuk a legtisztább demokráciát is.

A kánoni jog adja ehhez a lehetõséget, sõt a kötelezettséget is.
Azok tévednek az érsekségben, akik azon a véleményen vannak, hogy ezt a jogot már nem lehet alkalmazni, mert, az új, 1983-ban kihirdetett Codex Iuris Canonici eltörölt minden "korábbi kiváltságot" és ezért "értelmetlen évszázaddal korábbi helyi privilégiumra hivatkozni"

Ez nagy tévedés. Az új Codex Iuris Canonici csak a kegyúri jogokat és a püspök kinevezésével kapcsolatban lévõ állami jogokat szüntette meg, de azon túl mást nem. Az Egyházközség plébános-választási jog a népnek a joga, az egyházközség minden tagjának jár, egy olyan alapvetõ jogról van szó, amelyet a katolikus egyházi autonómiával, a régi Erdélyi Katolikus Egyház Státusával kapcsolatban kell látni.

A CIC expressis verbis elismeri a választási és a prezentációs jogot. A can. 167 felsorolja az egyház hivatal átadásához szükséges jogi alapként a szabad kinevezés mellett a választást és prezentációt(bemutatási jogot). Ennek megfelelõen a plébános hivatalának betöltése is választási vagy prezentációs jogon történhet. Idézem a kánoni jogot:

523 can. A 683. Can. 1. §-a elõírásának tiszteletben tartásával a plébános hivatalának betöltése a megyéspüspök joga, mégpedig szabad adományozás útján, hacsak valakinek nincs bemutatási vagy választási joga.

Tehát: Ott, ahol az egyházközség bemutatási (prezentációs) vagy választási joggal élhet, a megyéspüspöknek nincs szabad joga a plébános kinevezésére és nincs szabad joga a plébános áthelyezésére sem!

Mivel abból kell kiindulni, hogy nemcsak a Csíksomlyói Egyházközségben volt érvényes a választási illetve prezentációs jog, hanem minden Erdélyi Katolikus Egyházközségben, arra lehet következtetni, hogy az érsek úr által történt áthelyezések, de kinevezések is semmisek, ha az érintett egyházközség tagjai a jogokkal élni akarnak, amelyeket 3 hónapos határidõn belül a plébánia megüresedése után kell gyakorolni, Csíksomlyóban augusztus 8-ra már ki van hirdetve a plébános választás.

Az eddigi többszázéves egyházi hagyományok gyakorlása egy legitim egyházi követelés és egybehangzik a laikus felértékeléssel az egyházban. Erdélyben több száz éve uralkodott ez a szellem, amelyre a többi katolikus egyház csak a 20 században talált rá. Erdélyben egy ilyen joggyakorlás aktuális is, mert összhangban van a területi autonómia és önrendelkezés követelésekkel.

Az erdélyi katolikus egyház nagy kihívás elõtt áll. Meg kell ragadni a lehetõséget vissza kell menni a gyökerekhez egyházi - keresztény és nemzeti gyökerekhez egyaránt. Vissza kell állítani az igazi keresztény és nemzeti értékeket. Mivel Csíksomlyóban megtaláltuk a kulcsot: Kezdjük el a katolikus egyházban, mutassunk példát az állami hatóságoknak és egész Európának: Bukaresttõl Brüsszelig.
Eva Maria Barki