FotoMedia

Interjú ifj. Hegedûs Loránttal
ifj. Hegedûs Loránt a Hazatérés templomában Budapesten, a Szabadság térenifj. Hegedûs Loránt a Hazatérés templomában Budapesten, a Szabadság térenMiért Vona Gábort kérte fel Wass Albert szobrának a leleplezésére?

A hatalom, a maga szellemtelen szürkeállományú holdudvarával, lépten-nyomon akadályozni igyekszik, hogy az erdélyi írófejedelemnek, Wass Albertnek szobra legyen. Ez a hatalom hisztérikusan támad minden magyar önvédelmi kezdeményezést, annak a puszta tényét, hogy a magyarság, a nemzeti érdekvédelem és értékmentés területén kifejtve a tevékenységét abszolút alkotmányosan és törvényesen önszervezõdjön. Úgy vélem, hogy méltóbb személyt nem találhattam annál a pártelnöknél-mozgalomvezetõnél, aki a pártjával együtt és a szimpatizánsi táborával együtt létrehozta azt az elsõ valamire fogható önvédelmi kezdeményezést, amit úgy neveztek el, hogy Magyar Gárda. Ha a hatalomnak ugyanis leginkább a Magyar Gárda fáj, akkor minden tisztességes embernek, aki tenni akar ezért a népért és a bennszülötti sorba süllyesztett magyarságért, a Magyar Gárdát kell támogatnia: ha kell tevõlegesen, belépéssel, vagy éppen úgy, hogy felkéri a saját rendezvénye méltóságának emelésére.Én ez utóbbit tette m meg. Ezért is vélem úgy, hogy Wass Albert szobrának a leleplezésére méltóbb személy nincs, mint Vona Gábor.

A Magyar Gárda elsõ avatásán Vona Gábor a beszédében egy sorba illesztette a Magyar Gárdát, mint mozgalmat: a Lakitelki Mozgalom, a Magyar Út Körök mozgalma, illetve a Polgári Körök mozgalma sorába. Mivel ezek - az õ elmondása szerint - kudarcba fulladtak, õ a Magyar Gárda mozgalommá növesztésében látja e mozgalmak jövõjét. Ön az országgyûlésben is, pártban is emblematikusan képviselte a nemzeti radikalizmust, most mégsem régi pártjába, a MIÉP-be, vagy annak legújabb "lámpás mozgalmába", hanem a Magyar Gárdába helyezi a bizalmát. Miért?

Több hasonló jellegû kezdeményezés valóban volt helyi szinten, de országos jellegû kezdeményezéssel mindezidáig tudomásom szerint senki nem lépett fel. Ez az egyik ok. A másik: figyelembe véve a nemzeti radikalizmus helyzetét, széttagoltságát és háttérbe szorítottságát, lelki-szellemi dermedt állapotát, ebben az állapotban mindenképpen egy új lendületet hoz a Magyar Gárda megalakulása. Maga a puszta tény, hogy vannak akik nyíltan vállalják fiatalként nem a karriert, a pályájukon való törtetést az anyagi elõnyökért, hanem a nemzeti érdek képviselését, és áldozatot is hoznak ezért nyíltan és következetesen, mindenképpen támogatandó. És ha ezt tevékeny önszervezõdésben teszik meg, akkor nyilvánvaló, hogy az eddig a nemzeti radikalizmusban csalódott emberek jelentõs részét is újra meg lehet ezzel szólítani. Én ezért is tartom fontosnak ezt a kezdeményezést természetesen azzal az igénnyel, hogy valóban össze kell fogni a kisebb csoportokat is.

Ön is egy ilyen kisebb csoport vezetõjeként jelent meg legutóbb a nyilvánosság elõtt. Van egy civil szervezete, egyesülete a Hamasz, a Hazafias Magyarok Szövetsége.

A Hamasz-t nemrégiben az egyik hírportálon valaki úgy jellemezte, mint n+1.-ként létrehozott szervezetet, ami a MIÉP-tõl való távolodásomat jelzi. Valójában egyszerûen arról van szó, hogy én lelkipásztorként pártpolitikai szerepet az egyházamnak - egyébként a világi alkotmánnyal szöges ellentétben álló - tiltása miatt nem vállalhatok. Vagy vállalhattam volna, de akkor nem lehetnék most lelkész. Ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy nem a lelkészi egzisztenciám feladása volt a kérdés, amikor a pártpolitizálás és a lelkészi tevékenység között kellett választanom, hanem az, hogy én közéleti szerepet lelkipásztorként vállaltam a korábbiakban is, pártpolitikusként is. És ha a továbbiakban pártpolitikai szerepet nem lelkipásztorként vállalhatnék, akkor a közéleti és politikai szerepvállalásomnak a veleje, a lényege veszne el. Az egyház elérte azt, hogy visszamenõleges hatállyal vonta meg a szolgálatot végzõ lelkipásztorok alkotmányos szerzett jogát politikai tisztségek betöl tésére. Így kényszerültem lemondani MIÉP elnökségi tagságomról, alelnöki tisztemrõl párttagságommal együtt. Ilyen körülmények között - különösképpen pedig a tavaly õszi események kapcsán úgy láttam, hogy mintegy hiánypótlásként, valódi hitelességgel bíró magyar nemzetpolitikai jelleg demonstrálásával meg kellett alakítanunk a Hazafias Magyarok Szövetségét, amely nem párt, hanem civil szervezet.

Annak idején Ön frakcióvezetõ-helyettes volt a MIÉP országgyûlési frakciójában. Hogyan látja, mi az oka annak, hogy a nemzeti radikalizmus a Parlamenten kívülre szorult?

Azt tapasztaltam nagyon sokan nagyon sok mindenre vállalkoztak, de erre nem igazán volt kapacitásuk.

Túlvállalta magát a MIÉP?

Úgy van, bizonyos személyek túlvállalták magukat. De a szerepleosztások sem voltak megfelelõek - ez egyébként újra és újra visszatérõ téma volt a frakcióban. Nyilván más pártban sincs ez másképp, de kérdés az, hogy ott mennyire hatékony a hasonló kérdések felvetése és megoldása. Ez a MIÉP-ben nem mûködött kellõ hatékonysággal. A frakció ugyanakkor szakmai szempontból, azt kell hogy mondjam, helyt állt; ezt még az ellenoldal is elismerte. Személy szerint a legnagyobb gondnak azt tartottam, hogy a MIÉP az önálló arcát nem tudta megjeleníteni. Nem tudta a mozgalmi jelleget és a parlamenti munkát összehangolni. Amikor 2002-ben a választásokra sor került, nem tudott karakteres, az akkori Orbán-kormánnyal némileg szembehelyezkedõ álláspontot felmutatni, hogy a választók legalább minimálisan érzékeljék, hogy mi a különbség, miért fontos a nemzeti radikálisokra szavazni.

Ez volt az oka a kiesésnek?

Kettõs oka volt. Egyrészt az említett belsõ okok, másrészt tagadhatatlanok a külsõ okok is, és ezek közül különösen Pintér Sándor belügyminiszter, és a segédletével elkövetett balkáni méretû választási csalás. Sajnos e tekintetben a MIÉP is nyitva hagyta a gyomorszáját, mert a szavazókörök alig felében állított szavazatellenõröket. Végsõ soron azonban az én meglátásom szerint a kiesés oka a regnáló kormánnyal szembeni hatékony kritika hiánya volt. Ahogy Csurka István késõbb le is írta, 1994-ben és 2002-ben is, a rossz választási szereplés okaként, hogy nem vitte rá õt a lélek - én ezt meg is értem - arra, hogy nyomatékosan szembe helyezkedjen az akkori jobboldali kormányokkal, mert ezzel - úgy vélte - a kommunisták malmára hajtotta volna a vizet. Az 1998-2002 közötti idõszakban amellett, hogy a frakció konstruktívan támogatta az Orbán-kormányt, nem tudta a választók felé kellõ hangsúllyal képviselni, miért kell mégis - mint egy falat kenyér - a nemzeti radikalizmus a magy ar országgyûlésbe.

Milyen most a viszonya a MIÉP-pel, Csurka Istvánnal? Szembefordult vele?

Nem fordultam szembe vele, de ha már az egyház ezt a pártok feletti szerepet kényszerítette rám, akkor ezt vállalom, és ebben a szerepben is tovább képviselem azt, amit lelkipásztorként is, a nemzeti érték- és érdekvédelmet. Amikor a Harmadik Út, a MIÉP-Jobbik összefogás megszületett, magam is többször felszólaltam ennek támogatására - Csurka István felkérésére. Ha van lehetõségünk összefutni, akkor megtesszük, a viszony továbbra is baráti. Én nem felejtem el, hogy mellettem a végsõkig kiállt, pl. az Ébresztõben írt cikkem miatt indult koncepciós eljárás, vagy az elhíresült David Irving-ügy, általában a személyem ellen folytatott antiszemita-rágalomhadjárat kapcsán.

Tagadhatatlan, hogy Magyarország ma egy gennyes tályoggal küzd: és ez az antiszemita-ipar. Sokan felvetik azonban lelkipásztori tevékenységével kapcsolatban, hogy a holokauszttal, zsidókérdéssel miért kell foglalkoznia egy lelkipásztornak?

Nekem a lelkiismeretem e tekintetben tiszta. Én mindig elvégzem az igeszerû önvizsgálatot, hiszen az önmagunkban való kételkedés által erõsíthetjük Istenbe vetett hitünk. Én nem tettem, teszek mást, mint amit a Szentírás üzenetébõl megértek, és ez igaz a magyarság és a zsidóság egymáshoz való viszonyulásának kérdéskörére is. Ugyanakkor megjegyezném: nem úgynevezett szûz terület ez a magyar reformátusság, kereszténység történetében. Vannak elõdeink, vannak hithõseink, akik példát mutatnak mindannyiunknak. Édesapám és apósom hívta fel a figyelmem arra a népi irodalomra, amelynek alkotói - jórészt a protestantizmus szellemétõl áthatva - megmutatták, hogy egy magyar keresztény embernek hogyan kell viszonyulnia önmagához, a szûkebb és tágabb, családi és nagyobb közösségi környezetéhez. A magam részérõl mindenestül elutasítom azt a kegyességi irányvonalat, amelyik ódzkodik attól, hogy hitének megélése során közösséget vállaljon - és itt hadd idézzek egy kálvinista lángelmét, Ad yt - "egy szerencsétlen, igaz Isten fájdalmas megpróbált remekével, a Nap fiával, a magyarral". Aki a saját népének sorsát nem érzi át, mi módon venné észre más népek szenvedését? Ha úgy tetszik, liberális kategória szerint, mi módon érezné a másság szenvedését?

Mégis mi az oka annak, Ön hogyan látja, hogy némelyek szembefordítják a zsidóságot a magyarsággal, és nem hagyják, hogy helyes, történelmi harmóniában férjen meg a kettõ egymással?

Ha erkölcsi-etikai értékrendet vizsgálunk, akkor az azonosulást a többségi magyar társadalommal, egy nem is akármilyen múltú keresztény többségi társadalommal, ez a jelenség nagyban nehezíti. A törésvonal egyértelmûen bolsevik hatásra alakult ki, ez a bolsevik vonal az, ami a mai napig a legakutabban mérgezi zsidó származású és nem zsidó származású honfitársaink között a viszonyt. Természetesen tisztelet a kivételnek, de nem igen akad mégsem olyan, aki ellent merne mondani a hivatalos hatalmasságaik diktálta közbeszédnek, amelynek része, hogy nyíltan lehet még ma is vállalni azt a kommunista örökséget, amelyet elsõként a Tanácsköztársaság népbiztosai hagytak ránk. Történelmi tény, hogy a 21 népbiztosból 20 zsidó volt; egy "goj" volt köztük, az is csak tán azért, hogy legyen valaki, aki szombaton is aláírja a keresztény magyar felett a halálos ítéletet... Valójában pedig: aki embernek hitvány, az zsidónak is az. Aki embernek hitvány, az magyarnak is az. Ez az alapvetõ igaz ság mindannyiunk szemléletét meg kell, hogy határozza. Tehát nemhogy mi vagyunk antiszemiták és rasszisták, hanem éppen az antiszemita-ipart tápláló hatalom az antiszemita, rasszista és fasiszta azzal, hogy egy olyan fajta kizárólagosságra való törekvést próbál keresztülverni a társadalmon, aminek az igazságtalanságát ösztönösen érzi már a legegyszerûbb ember is.

Ha máshogy nem is, de minimum a kifizethetetlen terhek formájában, amit ez a hatalom ró ránk, ún. nemzetközi elvárásokra hivatkozva...

A hatalom önmagában véve nemcsak bizonyos nemzetközi körök feltétlen kiszolgálója, hanem végtelenül tehetségtelen is. Hol vannak a nagy szakértõk? Különösen akkor, amikor a "szociopata állat" - ez a jelenlegi miniszterelnök - is azt mondja, hogy vigyáznunk kell, nehogy ebbe az "alagútba" úgy menjünk be, hogy egy újabban találjuk magunkat. Ilyen körülmények között pedig egyáltalán nem véletlen, hogy a hatalom végsõ kétségbeesésében, utolsó fegyverként azt az aljas rágalmat veszi elõ, ami a magyarsággal kapcsolatban évtizedek óta mesterségesen fenntartott vád, azaz az antiszemitizmus vádját. Ez egyfajta fordított vérvád, rágalom, aminek a természetébõl adódik, hogy "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél". Így elérik azt, hogy ártatlanul is besározódik a magyarság. Ezzel a felháborító vádaskodással sem más a céljuk, mint, hogy a magyar társadalmat teljes egészében lebénítsák, mozgásképtelenné tegyék, amellyel aztán bármi megtehetõ. Sajnos olyan tárháza van a manipulációs gépezetnek, hogy ember legyen a talpán, aki ellen tud ennek állni.

A hatalomnak persze más eszközei is vannak, mint a médiagépezet. Az Ön gyülekezete is megsínylette a tavaly 23-ai "oszlatást".

Tavaly 23-án a hazug hatalom "tömegoszlatás" címén egyszerûen bezárta a gyülekezetünket az istentisztelet után. Az istentiszteletet megelõzõ napon egyébként épp a XX. századi magyar sorstragédiákra emlékezve avattuk fel azt az emléktáblát is, mely azok elõtt tiszteleg, akik "elsõként keltek fel a magyarellenes sajtó- és pénzügyi diktatúra ellen". Persze, ez a népszabadságos Czene nevû újságíró tollából úgy jött elõ, hogy mi szkinhedeknek állítottunk táblát... 23-án, mint minden nemzeti ünnepen 10 órakor kezdtük az istentiszteletet, és amikor véget ért, négy csuklyás, rendõrruhás férfi állta a gyülekezetünk útját, és zárta be a templomkerítés ajtaját. Éppen akkor volt a második kiürítés a környéken. Bennünket ily módon két órán keresztül tartottak õrizet alatt. Ezért mi - egyedül - közösségi, csoportos feljelentést tettünk nemcsak a gyülekezési jog megsértése miatt, hanem - ami még súlyosabb - a lelkiismereti- és vallásszabadság megsértése miatt. Az ügyészség kivizsgálta a z ügyet, aztán elutasította a feljelentésünket. Ez jellemzõ a mai hatalomgyakorlásra. Természetesen nem hagyjuk annyiban, Strassbourgig meg se állunk...

Most 23-án megint tíz órakor lesz az istentisztelet, négyes szoborleleplezéssel egybekötve. Budapesten így egy helyen lesz szobra két kormányzónak és két nagy írónak: Kossuth Lajosnak, Horthy Miklósnak, Szabó Dezsõnek és Wass Albertnek. Ön a Magyar Gárdát kérte fel a rendezvény biztosítására. Oka ennek a tavalyi incidens?

A Hazatérés temploma bejáratának egyik márvány emléktáblájának a felirata: "Azok emlékére, akik az üldöztetések idején e gyülekezetben életük kockáztatásával segítették zsidó testvéreinket."A Hazatérés temploma bejáratának egyik márvány emléktáblájának a felirata: "Azok emlékére, akik az üldöztetések idején e gyülekezetben életük kockáztatásával segítették zsidó testvéreinket."Hogyne! Hiszen a tavalyiak után én hogyan bízzak emberként, állampolgárként, lelkipásztorként a magyar rendõrségben? Hogyan bízzak az ügyészségben és a törvényességi felügyeletben? Természetes, hogy a Magyar Gárdát is szívesen látjuk a rendezvény biztosítására. Ha esetleg a Református Egyház vezetõi utólag szóvá teszik ezt, vagy intézkedni kívánnak - erre számítok -, akkor azt kell mondanom, hogy abban a pillanatban, amikor a Református Egyház létrehozza a saját gárdáját, abban a pillanatban, amikor az egyház vezetése szól az ellen, hogy egy református gyülekezetet a hatalom egyszerûen bezár nemzeti , állami ünnepen a saját templomába, és nem mondvacsinált okokkal a gyülekezet vezetõjét citálja eljárás elé, mint az úgynevezett David Irving-ügyben, nem lesz szükség talán arra, hogy a Magyar Gárda biztosítsa rendezvényünket.
Keresztes Attila