FotoMedia

A zsidók meggyilkoltatták a Megváltót
A Római Birodalom politikai konfliktusai, érdekellentétei, hatalmi megfontolásai vezettek Jézus kereszthalálához, amely hozzájárult egy világvallás létrejöttéhez - mondta húsvét kapcsán adott interjújában Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának újszövetségi tanszékvezetõje. Nem a zsidó hatalomféltést, Jézus kegyelen meggyilkoltatását emeli ki.

Krisztus kereszthalála a keresztény vallás egyik legfontosabb ünnepének, a húsvétnak lett az alapja. Húsvétkor a keresztény világ arra emlékezik, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bûneit, ezzel megváltotta a benne hívõket bûneiktõl, így az üdvösségre, azaz az örök életre vezette õket.

Jézus három és fél éves tevékenységét a Szanhedrin, azaz a zsidó tanács - amely a tehetõs családok fejeibõl, az írástudókból és a fõpapi családok vezetõibõl állt - saját magára nézve veszélyesnek ítélte meg. Az írástudók a törvény rigorózus betartásának semmibe vételét vetették a szemére, míg a fõpapok a Rómától kapott hatalmukat féltették tõle, hiszen ha a római uralom megszûnik Júdeában, azzal õk is buktak volna.

A zsidó tanács kezdeményezésére Jézust a zsidó tanács õrzõ-védõ testülete, a templomõrség fogta el a Getsemáné-kertben. A templomõrök a napi rendfenntartás feladatát látták el, Róma ugyanis nem akart foglalkozni ezzel. Az elfogatásánál a Jézushoz legközelebb álló három tanítvány, Péter, János és Jakab is jelen volt. Péter még ellenállást is tanúsított, amikor az egyik templomõr fülét karddal levágta, amit viszont Jézus rögtön visszaragasztott a Biblia szerint.

A római hatóság azonban már korábban kikötötte, hogy halálos ítéletet csak õ hozhat. Volt rá példa, hogy amikor a zsidók önbíráskodással megköveztek valakit, Róma azonnal megtorolta.

A templomõrök a római helytartó, Pilátus elé vitték foglyukat, aki nyílt tárgyaláson kivitette palotájának erkélyére Jézust. Erre azért volt szükség, mert Pilátus rezidenciája pogány területnek számított, emiatt a zsidók oda nem mehettek be ünnepük, a pészah elõtt, mert tisztátalanná váltak volna.

A Pilátus által vezetett tárgyaláson szóltak tanúk Jézus ellen, akik között valószínûleg megzsarolt, illetve lepénzelt emberek is voltak. A zsidó hagyományok szerint pészah ünnepén elengedhettek egy bûnöst, ám nem Jézust, hanem Barabást engedték szabadon. Utóbbi a szikáriusok nevû, a függetlenségért harcoló terrorista szervezethez tartozhatott, õk a nevüket gyilkosságokhoz használt késükrõl (latinul sica) kapták. A tömegben õk váltak hangadóvá, ami annak volt köszönhetõ, hogy a szikáriusok komolyan gondolták az elszakadást Rómától, ellentétben Jézussal.

A zsidó tanács fõpapi része azzal érvelt Pilátusnál, hogy õ is belebukhat abba, ha nem ítéli el Jézust, aki állításuk szerint meg akarta dönteni uralmát. A tanácstagok másik része azonban ekkor már tudta, hogy Jézustól - ellentétben Barabással - nem lehet várni a felszabadító mozgalom kirobbantását és Pilátus elûzését, ezért szerették volna félre tenni az útból. "Bûne" volt az is, hogy az írástudók tekintélyét is megtépázta tevékenysége.

Ekkor adta át Pilátus nevezetes kézmosása kíséretében Jézust a zsidó tanácsnak. Õ nem találta bûnösnek a Római Birodalom elleni szervezkedésben, amiért halálos ítéletet szabhatott volna ki rá, így Heródesre hárította a felelõsséget. Így került a pere Heródeshez, amelyben eredetileg kizárólag Júdea római helytartója dönthetett volna. Ezután rövid úton a lázadóknak kijáró halálnemre, keresztre feszítésre ítélték Jézust.

A per nagyon gyorsan, a csütörtök éjszakai elfogatástól péntek délután három óráig lezajlott, habár precíz feljegyzés errõl az esetrõl nem készült, így vannak szakemberek, akik ezt a gyorsaságot kétségbe vonják.

Heródesnek mindössze annyi joga lehetett volna, hogy megerõsíti Pilátus ítéletét, ugyanakkor megtisztelve érezte magát, hogy bevonták az ügybe. Jézus halála a két politikai vezetõt közelebb hozta egymáshoz, rivalizálásuk ezután alábbhagyott.

A Biblia szerint harmadnapra feltámadt halottaiból Jézus, ami a pénteki kivégzés napját is beleszámítva legkorábban a szombat esti elsõ csillag feljövetele után, a korabeli idõszámítás szerinti új napon történhetett meg, ennek a napnak során bármikor. A római katolikusok húsvéti körmenetüket is azért tartják általában szombat este, mert a csillag feljövetele körüli idõhöz igazítják ünneplésüket, ennek megfelelõen ekkor már a húsvétvasárnapi zsolozsmát mondják.

A kereszténység ünnepköreiben húsvét jelentõségét jelzi az, hogy két napig tart, a húsvéthétfõnek azonban már nincs bibliai alapja, csupán az ünnep nagyságát emeli ki. A húsvét a természet megújulásának idejére esik, ez áttételesen összekapcsolható Jézus feltámadásával is.

A kereszténység naptárába a Jézus szenvedéstörténetét megörökítõ húsvét a Julianus-naptár szerint került. Az ortodox keresztény területeken gyakran egy héttel késõbb tartják ezt az ünnepet, mivel õk nem ismerik el a nyugati rítusú keresztény területeken elterjedt, XIII. Gergely pápa által 1582-ben végrehajtott naptárreformot.