FotoMedia

P. Kerkai Jenõ
A magyar kereszténydemokráciának voltak államférfiai, mint Barankovics István és Varga László. És voltak szentjei, mint P. Kerkai Jenõ és Bálint Sándor. Mindenszentek ünnepén az õ alakjukat, országjobbító küzdelmüket, szenvedésüket idézi meg a Gondolának Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.
„Életem egyetlen és legnagyobb szerelme a magyar nép volt”. Ezekkel a szavakkal összegezte életét halálos ágyán az az ember, aki talán a legtöbbet tette a XX. században a falusi ifjúság fölemeléséért.
Czinder Jenõ Zala szülötte volt, s zalaegerszegi iskolás évei alatt csírázott ki lelkében a vágy: tenni a magyar faluért. Megérett benne a hivatástudat is: jezsuita szerzetesnek jelentkezett. Amikor tízévi egyetemi képzés után fölszentelték, szülõföldje tiszteletére fölvette a Kerkai nevet. Kerkai Jenõ atya a külföldi tanulóévek után, harmincévesen a szegedi szemináriumba kapott tanári kinevezést, ekkor nekilátott nagy álma megvalósításának. Segítõtársakat választott maga mellé, akikkel közösen kezdte meg a parasztifjúság szervezését, s vele párhuzamosan a szervezet kiépítését, elvi és gyakorlati kereteinek kidolgozását. A mag, amelyet elvetett, hamar virágba borult s termõre fordult. Kiderült: óriási a vágy a magyar agrárifjúságban az értelmes, önálló életre, s ami ennek elsõ föltétele: a tanulásra, a hasznos szaktudás megszerzésére.
A KALOT — a Katolikus Agrárlegényegyletek Országos Titkársága — két éven belül országos mozgalommá terebélyesedett. Falvak százaiban alakultak egyletek. Ezrek jártak a különbözõ tanfolyamokra. Az 1939 karácsonyára megszerzett egykori érdi jezsuita noviciátusi épületben 1940-ben megkezdõdött a népfõiskola, amelynek tanfolyamai zsúfolt termekben zajlottak. A KALOT százezres szervezetté bõvült.
Voltak, akik rossz szemmel nézték a KALOT-ot és munkatársait, mindenekelõtt Kerkai Jenõt. Gyûlölték a nyilasok, gyûlölték a kommunisták. A szovjet megszállás alatt a megerõsödõ kommunisták 1946-ban látták elérkezettnek az idõt a KALOT fölszámolására. Ehhez egy nyilvánvaló hazugságot hoztak föl ürügyül: két részeg szovjet tiszt összeverekedett a Király utcában, és egyikük lelõtte a másikat — ehhez az esethez költötték hozzá azt a bornírt ostobaságot, hogy egy „KALOT-egyenruhát viselõ” fiatalember lõtte volna le a szovjet tisztet egy „körúti ház padlásáról”, majd „öngyilkos lett”.
A világraszóló hazugságot használták föl ürügyül arra, hogy 1946-ban betiltsák a KALOT-ot. Szervezõire, aktivistáira nehéz évek vártak. A KALOT-os múlt bélyegnek számított. Magát Kerkai Jenõ atyát 1949 elején tartóztatták le, s 1959 szeptemberéig sínylõdött Rákosi meg Kádár börtöneiben. Miután kiszabadult, évekig segédmunkásként kereste kenyerét, 1964-tõl haláláig a pannonhalmi papi öregotthonban élt.
Kerkai Jenõ atya abban látta meg a saját küldetését, amit a KALOT négyes jelszavában foglaltak össze: Krisztusibb embert! Mûveltebb falut! Életerõs népet! Önérzetes magyart!
Krisztusibb embert! — „Valláserkölcsi felfogásunk nem puszta templomügy, vagy magánügy, több! Krisztusibb embert akarunk a kapa, kasza mellett, de az üzemekben, gyártelepeken, munkaviszonyokban is!” — hirdette a KALOT. „Nem tûrhetjük a zsebünkben, s gyakorta a torkunkon kotorászó kezet csak azért, mert szelídek, alázatosak, katolikusok vagyunk. Minden jogunk megvan annyira kereszténynek lenni, mint amennyire keresztényellenesek ellenségeink. Senki sem kívánhatja tõlünk azt, hogy a szelídség, alázat, felebaráti szeretet jelszava mellett kifosztani engedjük magunkat és sutba dobjuk az okosságot, mely keresztény erény, vagy feladjuk az önvédelemhez való jogunkat, mely a keresztény erkölcs tanítása szerint életünk és javaink védelmére megillet bennünket.”
Mûveltebb falut! — „A mûveltebb falu és tanyavilág felépítése során arra a hatalmas munkára is vállalkoztunk, hogy az egyéni képzés mellett népmûvelést, népkultúrát is végzünk. Ott, helyben a sokszor megirigyelt városi kultúrszínvonalra emeljük a falut és a tanyát. Visszaszerezzük, megõrizzük, megmentjük sajátos népi értékeinket, szokásainkat, viseletünket, hagyományainkat. Ezek megmentése a falu megmentését jelenti.”
Életerõs népet! — „Félreérthetetlenül kenyérre, ruhára, biztos otthonra gondolunk. Éspedig a szociális igazságosság nevében.”
Önérzetes magyart! — „Ezen elsõsorban a helyes és tiszta nemzeti öntudatot értjük, mely komoly, népmentõ munkára kötelez minden színes, hazafias szólamáradat helyett. Önérzetes magyarságunk lényege tehát erkölcsi, kulturális és szociális kötelezettségeinek teljesítése a magyar család és a magyar nép iránt. Magyar család, magyar nép nélkül nincs magyar nemzet!”
A KALOT-nemzedék üzenetét a legszenvedélyesebben Varga László jezsuita páter így fogalmazta meg a ma keresztényei számára is érvényes módon: „Könnyû belátni, milyen szomorú torzítás és hitvány kis utánzat a keresztény humanitás mellett mindenféle pogány filantrópia, s azért mi keresztények vagyunk bûnösök abban, hogy ma mégis a megváltás kontárjai csinálják a történelmet, mialatt mi ostoba közönnyel, vagy botrányosan gyáván nézzük az emberiesség nevében folyó emberirtást. Amíg mi nem akarjuk oly komolyan a családi bért és otthont minden magyarnak, a vasmunkásnak, utcaseprõnek, kubikusnak és cselédnek, mint örök boldogságunkat, nincs jogunk az üdvösségre, se földön, se égben, és megérdemeljük, hogy mint rossz pelyva, elégjünk Isten haragjának tüzében.”
Kerkai Jenõ páter, könyörögj érettünk!


A magyar kereszténydemokrácia szentjei 2.
Bálint Sándor

A magyar kereszténydemokráciának voltak államférfiai, mint Barankovics István és Varga László. És voltak szentjei, mint P. Kerkai Jenõ és Bálint Sándor. Mindenszentek ünnepén az õ alakjukat, országjobbító küzdelmüket, szenvedésüket idézi meg a Gondolának Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.Sokan megfordultak a Parlament falai között, de bizonyára nem járunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk: talán senki sem ismerte olyan mélyen a magyarságot, mint Bálint Sándor. A világszerte elismert néprajztudós a szeged-alsóvárosi magyar kultúra kutatója, de helyesebb, ha így fogalmazunk: megélõje volt. Ha valakire, hát Bálint Sándorra érvényes a kifejezés: tõsgyökeres magyar. Ez a magyar kultúrsziget intakt egységben vészelte át a török hódoltság másfél százados megpróbáltatásait, és azután is megõrizte színmagyar jellegét (nyelvét, szokásait, vallásosságát, ünnepeit. Ebbõl a tájból sarjadt Bálint Sándor, elõdünk a magyar törvényhozásban.
Bálint Sándor az 1945-ös választásokon kapott mandátumot kisgazda színekben, de már akkor is a Kereszténydemokrata Néppárt tagja és politikusa volt. Képviselõi munkáját az 1947-es választások után a mi pártunk képviselõcsoportjában folytatta. Idõtálló példát mutatott, hozzászólásai a magyarság ügye iránti elkötelezettségrõl tanúskodnak, s mély felelõsségtudat, az erkölcsi értékek feltétlen tisztelete hatotta át minden mondatát. Szavaival, viselkedésével mindenkor megõrizte a parlamentáris normákat egy olyan korban, amelyben elhatalmasodott az erõszak, az Országgyûlésben szavakban, kint az utcán és az éjszakában pedig az ávós terror gyakorlatában.
Szûzbeszédét az 1946. évi VII. tc. — a „hóhértörvény” — ellen tartotta. Rámutatott: „a köztársaság védelmérõl” szóló tervezet szándékoltan homályos fogalmi készletével lehetõséget teremt a politikai ellenfelekkel való leszámolásra. Bálint Sándor, amikor felmérte, hogy az Országgyûlésben véget ért a magyarság tényleges szolgálatának lehetõsége, lemondott mandátumáról. Ennek a szomorú eseménynek éppen hatvan éve.
Hazatért a gyökereihez: folytatta szegedi egyetemi tanári és kutatói hivatását. Õ a politikától távol tartotta magát, a Kádár-féle szellemi-lelki terror azonban nem kerülte el õt. Az a tény, hogy Szegeden egy professzor — aki katolikus hitét mélyen megéli — a népi vallásosság témakörével foglalkozik, gyanússá tette a rezsim szemében. 1959–1964 között ügynökökkel figyeltették, telefonját lehallgatták, lakását többször – titkosan – átkutatták, naplóját ellopták. Naplója felhasználásával, valamint a besúgói jelentések alapján házkutatást tartottak nála, és koncepciós pert kreáltak ellene. Az 1965. októberi bírósági ítéletben az akkor 61 éves professzort hat hónap – három évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték. A szegedi egyetem fegyelmi vizsgálatot folytatott ellene, amelynek végeredményeképpen nyugdíjazták. A per tárgya: államellenes izgatás volt. Bálint Sándor olyan könyveket és folyóiratokat hozott be az országba külföldi kongresszusokról hazatérve, amelyeket a Kádár-rezsim tiltott, pl. Milovan Gyilasz: Beszélgetések Sztálinnal; Szász Béla: Minden kényszer nélkül; a Mater et Magistra kezdetû pápai enciklika stb. Némely könyveit kölcsönözte barátainak, és beszélgetett velük azokról — ez lett a vád. Bálint Sándor öt napon át kényszerült vallomást tenni olyan „fõbenjáró bûnökrõl”, mint pl. „Mi volt a véleménye Gyilasz könyvérõl?” vagy „Mit mondott XY-nak Szász Béla könyvérõl?” A válaszadásban (öt napon keresztül!) azt kockáztatta, hogy egy rossz mondattal börtönbe juttat valakit. Bámulatra méltó szellemi és lelki teljesítmény, hogy õmiatta senki sem ült a vádlottak padjára.
Saját — ismeretlen — följelentõjérõl azt mondta: Isten bocsássa meg neki, aki „éngöm ide juttatott”. A professzorról mindenki, aki csak találkozott vele, a legnagyobb elismerés hangján szólt. Egész életével, minden szavával és cselekedetével példát mutatott. Még az egyik besúgója is így jellemezte: „sziklaszilárdan áll meggyõzõdése mellett” és „a nagyvonalú és zseniális emberek közé sorozom.”
Mi lehetett a titka Bálint Sándor minden próbát kiálló emberségének? A válasz kulcsa: az Anyaszentegyház tanítását minden részletében követõ, és annak az élet minden pillanatában megfelelni akaró hit. A szeged-alsóvárosi római katolikus népi vallásosság szellemi kincsei annyira fontosak voltak számára, hogy egész személyiségét, tudományos pályáját, ennek a kincsnek az összegyûjtésére és megörökítésére tette föl. A szeged-alsóvárosi népi kultúrát kezdetben mint a szüleitõl kapott örökséget szerette meg, késõbb a magyar népi kultúra legtisztább megjelenésének tekintette. A magyar népi kultúra vizsgálatát idõvel kiterjesztette az egész magyarságra, és több gyûjtõutat tett a történelmi Magyarország területén.
Nagy megtiszteltetés számunkra Bálint Sándor, a Magyar Országgyûlés egykori képviselõje, akinek életszentsége nemcsak kortársai megbecsülését érdemelte ki, hanem örömmel számolhatunk be arról, hogy boldoggá avatása – reményünk szerint - már nincsen messze, és ha megtörténik, akkor büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy a nagy francia kereszténydemokrata politikus, az európai megbékélés és egység egyik megteremtõje, Robert Schuman mellett a mi elõdünk, Bálint Sándor — a Magyar Országgyûlés és a Kereszténydemokrata Néppárt egykori tagja — olyan politikus volt, akit boldoggá avatva példaként állít ország-világ elé az Anyaszentegyház.
Legyen Bálint Sándor öröksége figyelmeztetõ jel, hogy erkölcstelenül hazudni, felelõtlenül politizálni nem szabad, és az igazmondás parancsa az Ország Házában kétszeresen is kötelezõ! Aki tényleg föl akarja emelni Magyarországot, a helyes útra akarja terelni a nemzet sorsát, az erõt és példát meríthet Bálint Sándor életébõl és munkásságából.
Bálint Sándor hitvalló, könyörögj érettünk!