FotoMedia

Interjú Bölcskei László vikáriussal
Az elmúlt év december 23-án hozták nyilvánosságra, hogy Templi József nagyváradi fõpásztor nyugalomba vonulási kérelmét elfogadva XVI. Benedek pápa msgr. Böcskei László temesvári általános helynököt nevezte ki a váradi egyházmegye élére. Az ünnepélyes püspökszentelésre március 7-én kerül sor a nagyváradi székesegyházban. A temesvári egyházmegyét elhagyni készülõ msgr. Böcskei László vikáriust ez alkalomból kértük beszélgetésre.

- Hogyan érintette a kinevezés lelkipásztorként és magánemberként?
- Amikor Roos Márton püspök atya bekopogott hozzám a hírrel, õszintén szólva vegyes érzelmekkel fogadtam a Szentatya döntését. Lelkipásztorként felszentelésemkor engedelmességet fogadtam mindenkori elöljárómnak, a Szentatya döntését elfogadom, tiszteletben tartom. Ugyanakkor ez a kinevezés gyökeres változást hoz eddigi életemben és munkámban. Egy ilyen történelmi múltú egyházmegye vezetése óriási felelõsséggel jár. Azonban bízom abban, hogy akik e döntést meghozták, a Szentlélek kegyelmével tették. Ebben a hitben vállalom az új feladatot. Nem tagadhatom viszont, hogy búcsúzni nem könnyû. Közel húsz esztendeig szolgáltam a temesvári egyházmegyét. Itt is születtem, tehát ezer szállal kötõdöm ehhez a vidékhez és mindazokhoz, akiket ez alatt az idõ alatt megismertem: barátaimhoz, kollégáimhoz, a hívekhez, a fiatalokhoz. És természetesen a családomhoz. De idõs édesapámnak is csak azt tudtam mondani, amirõl beszélgetésünk elején már szóltam: amikor a papi hivatást választottam, egyben engedelmességet fogadtam, tehát oda megyek, ahova az elöljáróim küldenek.

- Az eddigi munkája során mi nyújtott elégtételt az Ön számára?
- Visszatekintve az eltelt esztendõkre, mindig voltak körülöttem olyan személyek, akiket Isten mellém rendelt vagy azért, hogy tanítsanak, képezzenek, vagy pedig azért, hogy én támogathassam, segíthessem õket. Hálával tartozom Kräuter Sebestyén megboldogult megyés püspöknek, aki titkárává nevezett ki, valamint Roos Márton fõpásztorunknak, akivel közel húsz esztendeje dolgoztunk együtt. Tõle sokat tanultam. Õ volt az, aki kezdetben bevezetett a munkába, késõbb pedig, püspökként, megbízott bennem és megbeszélhettem vele minden olyan tervet és tevékenységet, ami egyházmegyénk jelenét és jövõjét érintette. Az irántam tanúsított bizalom volt az, amibõl nap, mint nap erõt és bátorságot meríthettem, hogy a temesvári egyházmegyét olyan szellemben szolgáljam, ahogyan õk tették, teszik. Elégtételt és örömet jelentett, hogy sikerült jó munkatársakra találni. Gondolok itt a papi közösségre, mindazokra a lelkipásztorokra, akik bekapcsolódtak az itteni munkába, valamint a világi munkatársakra, akikkel ugyancsak jó volt az együttmûködés. Sikerült szoros kapcsolatot, közvetlen, õszinte légkört kialakítani a paptársaimmal és a hívekkel, mert ebben a változó világban, az egyre növekvõ igények közepette csak egymást elfogadva és támogatva tudunk célt érni, illetve tovább tervezni. A nyílt párbeszéd a jól mûködõ közösség alapja, amelybõl egyben biztatás, ösztönzés fakad.

- A nagyváradi egyházmegyében melyek lesznek a legsürgõsebb tennivalók?
- Elsõként természetesen meg kell ismernem az egyházmegyét. Történelmét tekintve a nagyváradi egyházmegyének hasonló volt a sorsa a temesváriéval. Ezt az õsi püspökséget is felosztották, területének egy része ma a debreceni egyházmegyét alkotja. Alapítása ugyancsak Szent István nevéhez fûzõdik, védõszentje pedig a magyar lovag-király, Szent László. Területét tekintve a nagyváradi egyházmegye kisebb, mint a temesvári, kevesebb plébániával, így természetesen a lelkipásztorok és szerzetesek száma is kisebb. Nemzetiségileg sem annyira sokszínû, magyarok, németek, románok és szlovákok lakják. Nagyváradon azonban a római katolikus püspökség mellett még három található: református, görög katolikus és ortodox. A nagy átalakulások, kivándorlás, migráció nem érintette annyira. Mindezek azonban általános információk, adatok. Mivel püspökként elsõsorban a papságra számíthatok, mindenekelõtt velük szeretnék szoros kapcsolatot kialakítani. Ugyanakkor meg szeretném ismerni az egyházközségeket is, a hívek gondjait, törekvéseit, elvárásait. Ehhez természetesen idõre van szükségem. Mivel a világban végbemenõ állandó változások a helyi Egyház életére is kihatnak, meg kell találni azokat a módszereket, amelyek a lelkipásztori tevékenységet a mai ember igényeihez igazítják. A lelkipásztori szolgálat mellett azonban a szervezési feladatokra is összpontosítanom kell. Tovább szeretném erõsíteni a vallásfelekezetek közötti testvéri kapcsolatokat is. Temesváron nagyon sok pozitív tapasztalatot szereztem, ezeket magammal viszem, és bízom benne, hogy alapozhatok rájuk.

- Kiket tekint példaképének?
- Hálával és köszönettel gondolok Kräuter Sebestyén megyés püspökre, valamint Roos Márton fõpásztorra, akiktõl, amint már említettem, sokat tanultam. Példaképemnek tekintem továbbá megboldogult dr. Boros Béla érseket, akivel a temesvár-erzsébetvárosi plébánián találkoztam. Akkoriban mindketten segédlelkészek voltunk. Mindig csodáltam azt az egyszerûséget, ahogyan élt és ahogyan szolgálta a híveket, illetve mély hitébõl fakadó kitartását és hûségét, amelyet a hosszú börtönévek sem törtek meg. Püspöki jelmondatom – Erõsítsd hitünket – is ezeket a gondolatokat tükrözi. Erre utalnak továbbá a címeremben lévõ szimbólumok, amelyeket a következõképpen értelmezek: tiszta hitben és áldozatos szeretetben virágozzék Szent László egyházmegyéje.

- Milyen gondolatokkal búcsúzik a temesvári egyházmegyétõl?
- Az életemben és munkámban bekövetkezett változás különleges alkalmat nyújt, hogy köszönettel forduljak mindazokhoz, akik eddigi tevékenységemet segítették: lelkipásztoroknak, munkatársaknak, híveknek. Örvendek továbbá, hogy munkámat egy fiatal, lelkes és komoly paptársam folytatja. Szilvágyi Zsolt atyával már dolgoztunk együtt, és remélem, hogy õt is ugyanúgy fogják támogatni, ahogyan engem. Egyébként szeretném, ha a mostani búcsúzásom közeledést eredményezne, és az eddigi temesvári, szeged-csanádi és nagybecskereki testvéregyházmegyéhez a nagyváradi is csatlakozna. Hiszen mindegyik õsi püspökség alapítása Szent Istvánnak, késõbbi fejlõdésük, megmaradásuk Szent Lászlónak és Szent Gellértnek köszönhetõ. Olyan elõdeink és égi közbenjáróink vannak tehát, akik ma is összefogásra, a feladatok vállalására buzdítanak.

Sipos Enikõ