FotoMedia

 Kálvin-évben egyesül a magyar kálvinista világ. Lehet, Európa vagy a nagyvilág mozgalmas történelmi változásában ez nem egy olyan nagy horderejû esemény, amiért meghúznák a harangokat Helsinkitõl Athénig, de számunkra nagyon sokat jelent(het), és ezért május 22-én Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja és Magyarország református templomainak tornyaiban, haranglábakon megkondulnak a harangok.

Itt már nem a számok nagysága a fontos, hanem az, hogy széthúzó hétköznapok helyett egybesereglõ ünnepnap érkezik. Annyi szomorú idõpont jön elõ távoli vagy közeli múltunkból: június 4-ét, Trianon szégyennapját második nagypéntekként emlegetjük manapság, december 5-ét szégyellve mondjuk ki már fél évtizede. Május 22-e e szomorú magyar napok vidám ellentéte: Debrecenben hivatalosan egyesül a Kárpát-medencében élõ magyar reformátusok közössége.

Debrecen pedig jelkép-színhely. 1881–82-ben ott tartotta a református egyház történetének meghatározó tanácskozását, amelyet az egyháztörténet alkotmányozó zsinatként tart számon. A kiegyezés utáni békeidõben ott alkották meg a magyar református egyház alkotmányát, határozták meg az oktatás rendjét, teremtették meg az egyházi közalapot. Számunkra egyik legfontosabb határozat volt, amikor kimondta a négy egyházkerület az ötödikkel, az erdélyivel való unióját.

Amit egykor – 1848-ban – a márciusi ifjak tûztek lobogójukra: unió Erdéllyel, – 1881–82-ben a debreceni zsinaton a magyar református egyház valósította meg. Utólagos visszatekintésben, Debrecentõl még mindig keletre, így is fogalmazhatunk: élt 38 évet, mert Trianon azt is széttépte. Közel egy évszázadot kellett várni, hogy egy szétszakított nemzettest – a magyar református egyház – kimondja: csak együtt!

Tudjuk, május 22-e után is maradnak még elválasztó különbségek, mert a déli harangszó Debrecenben 12 órát jelent és a Székelyföldön már dél után 13 óra van. Ez is kegyetlen történelmi tény, ezer évig egyszerre kezdõdött a nap Hódmezõvásárhelyen és Marosvásárhelyen, közel száz éve egy órával eltolták egymástól a Kárpát-medencei „vásárhelyeket"; így a délvidéki Torontálvásárhelyen, a kalotaszegi Gyerõvásárhelyen, a magyarországi Hódmezõvásárhelyen és a székelyföldi Kézdivásárhelyen május 22-én délután egyszerre fognak megkondulni a református templomok harangjai, de egyik helyen délután 4 óra lesz, nálunk akkor már 5 óra.

Európa szégyene, hogy a huszadik században szögesdróttal választották el egymástól az azonos hitvallást valló, ugyanazt a zsoltárt éneklõ magyarokat, mintha a mi bûnünk lett volna erdélyi születésünk.

Még ma is megborzadok attól a megalázó élménytõl, amint a Debrecen és Nagyvárad közötti büdös, szemetes borsi állomáson órákig megállított, átkutatott vonaton elkobozták a Magyarországi Református Egyház Sajtóosztálya által Budapesten 1980-ban kiadott könyvet: Bethlen Gábor, a református fejedelem. Barcza József, a könyv szerzõje olyan boldogan adta nekem ajándékba az erdélyi református fejedelemrõl írt könyvét, mert megígértem neki, hogy Jeddre viszem, oda, ahol dédnagyapja református lelkipásztor volt, és ahonnan nagyapja, Szõts Farkas elindult a hírnév felé, a budapesti teológiai akadémiára professzornak.

Amikor a könyvet elvették tõlem, nem mertem kiáltani, mert a kétévente kommunista kegyként gyakorolt 30 napos utazás következõ lehetõségét is elvesztettem volna. Csendben, némán, halkan mégis morogtam magamban a megtartó igét: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe? Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk" (2Kor 4,8-9).

Így vártunk még pár évet, és a második évezred végére újból egymás felé nyújtotta kezét az öt országba szétosztott magyar református egyház, de csak „tanácskozó zsinat" lehetett, mert indulása idején a Genfben székelõ Református Világszövetség akkori fõtitkára, a cseh Milan Opocenski nem szerette a magyarokat. Azóta meghalt Milan Opocenski, Magyarország, Románia, Szlovákia belépett az Európai Unióba, és elérkezett 89 év után az idõ, hogy amit Trianon kegyetlenül lerombolt, annak újjáépítése elkezdõdjön. Hisszük, hogy egy szép jövõ építésének alapkövét tesszük le május 22-én Debrecenben, ahova minden érkezõ egy maréknyi otthoni földdel érkezik.

A debreceni találkozó jelmondata: „Krisztus a jövõ, együtt kövessük Õt!". Hát ezért megyünk mi, Maros megyeiek május 22-én Debrecenbe, és visszük a pókai, mezõfelei, marosvásárhelyi maréknyi földet, hogy Debrecenben egymásba olvadva egységes magyar „termõtalaj" legyen. Hisszük, hogy békét és igazságot, hitet és reménységet, szeretetet és szép életet fog teremni ez a közös föld.

Ötvös József vártemplomi lelkipásztor