FotoMedia

 A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége emlékkonferenciát szervez szeptember 18-án, a 125 éve Kassán született katolikus nõvér, Slachta Margit tiszteletére, aki a Magyar Országgyûlés elsõ nõi képviselõje volt. Ennek kapcsán mutatjuk be munkásságát és a magyar társadalomban betöltött szerepét.

Lengyel nemesi származású õsei a Felvidéken élt birtokosok voltak. Édesapja, Slachta Kálmán 1882-ben vette feleségül az ugyancsak földbirtokos családból származó Sárossy Borbálát. Házasságukból a másodikként született Margit mellett még öt leány származott. Margit Kassán négy elemit és hat felsõbb leányiskolai osztályt végzett. Ennek befejeztével, 1903 májusában tanítóképzõ képesítõ vizsgát tett, majd három évig bejáró diák volt a kalocsai Miasszonyunk-nõvérek tanárképzõjében. Német–francia szakos polgári iskolai tanári végzettséget szerzett. Még képzõs évei alatt hallotta elõadni Farkas Edith alapítványi hölgyet a munkásnõk védelmérõl, a patronázsról. Az elõadás életre szóló hatást tett rá, felkeltette érdeklõdését a gyakorlati szociális munka iránt, ezért tagja lett a Szociális Missziótársulatnak. A huszonöt éves ifjú nõben gyorsan megérlelõdött egyfajta küldetéstudat: az elkövetkezendõ kilenc év alatt a keresztény nõvédelem és a katolikus szociális munka élharcosa lett. Elõadókörutakat tartott, társadalmi, környezeti tanulmányokat készített, adományokat gyûjtött, többek között a Szociális Missziótársulat erdélyi szervezeteinek a kiépítésére. Ország-világ elõtt vállalta és népszerûsítette a keresztény feminizmust, mellyel elhatárolódott a radikális liberális feminizmustól, de elhatárolódott a konzervatív, a nõket csupán családanya-szerepben elfogadó nézetektõl is. A Slachta által képviselt feminizmus családközpontú volt, de a családi kötelességek mellett jogokról is szólt. Tanulhassanak a nõk is! - követelte, de míg a radikálisok minden kenyérkeresõ pálya megnyitása mellett voltak, addig Slachta a nõi mivoltnak megfelelõ pályák megnyitását követelte.1915-ben szociális iskolát nyitott, majd március 25-tõl A Keresztény Nõ címû katolikus egyesületi lapot szerkesztett. Slachta Margit a társadalom legnagyobb problémájának a szociális problémákat tartotta. Eltérõen az arisztokratikus egyházi vezetés véleményétõl, nem az unatkozó úrihölgyek jótékonykodásával kívánta a szociális kérdéseket megoldani, hanem azt hangsúlyozta, hogy a gondozást szervezett szociálpolitika keretei közé kell állítani. Igen hamar meg kellett tapasztalnia, hogy közéleti-társadalmi szereplés, kapcsolatok nélkül nem lehet a szociális kérdéseket megoldani.
1920. február 26-án a Keresztény Nemzeti Egység Pártja vezetése a kiírt idõközi választásra abszolút többséggel elfogadta a párt hivatalos jelöltjének; március 25-én a fõváros I. kerületében nemzetgyûlési képviselõvé választották. Õ lett az elsõ nõi képviselõ Magyarország történetében. Felszólalásaiban a nõkérdést, az általános választójog kérdéseit és a nincstelenek földhöz juttatásának problémáját feszegette a polgári politikusokat megszégyenítõ nyíltsággal. A fõvárosban elindította az iskolanõvéri intézményt, a késõbbi iskolaorvosi szolgálat elõdjét. 1922. február 16-án véget ért a parlamenti ülésszak, s ezzel egyelõre az õ képviselõi pályafutása is abbamaradt. Bár a Keresztény Nõi Tábor kérte a püspöki kart, hogy ismét indulhasson a választásokon, fõnöknõje megtiltotta, hogy jelöltesse magát. Kettõjük vitája a politikai szereplés vállalható mélységérõl odáig fajult, hogy 1923. május 5-én több társával együtt elküldték a szociális Missziótársulatból. Néhány nap múlva, május 12-én megalapította a Szociális Testvérek Társaságát, amelynek július 15-tõl választott fõnöknõjévé, amelyet 1963-ig irányított.
Keresztény hite, humánuma életveszélyt is vállaló embermentõ munkára sarkallta a második világháború éveiben. Elhatárolta magát a zsidótörvényektõl, számtalan petíciót, föliratot, közbenjárást készített és terjesztett a hatóságok elé. 1940. november 8-án a Keresztény Nõi Tábor nevében beadványt írt a munkaszolgálatosok érdekében. 1941 telén tiltakozott a kõrösmezei deportálás ellen. Miután 1943. február 8-án Szlovákia bejelentette a teljes zsidótalanítást, Rómába utazott, hogy személyesen sürgesse XII. Pius pápát a cselekvésre. Lapja 1944. áprilisi betiltása után fõ feladatának az embermentést tekintette. A testvérek Thököly úti rendházába, illetve annak udvarán farakások közé bújtatta az üldözötteket, köztük Heltai Jenõt, Radnóti Miklósnét, Rusznyák Istvánt. 1945-ben a néhány hónapja még õt is letartóztatással fenyegetõ nyilasok körülményein próbált enyhíteni; senkiben nem egy világnézet képviselõjét, hanem a segítségre szoruló embert látta. Az 1945. évi nemzetgyûlési választásokon párton kívüli jelöltként, a Polgári Demokrata Párt nagy-budapesti listáján került be ismét a parlamentbe. Hivatalosan 1946. januártól párton kívüli képviselõ. Az 1947. évi választásokon a Keresztény Nõi Tábor programjával jutott mandátumhoz. 1945 és 1948 közötti parlamenti felszólalásai többségükben a jogelviség, a jogbiztonság és a jogrend kérdéseivel foglalkoztak. Ezek biztosítását csak a Szent István-i államrend fennmaradásában látta, ezért a köztársasági államformát elutasította. 1946-ban sürgette a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását a Vatikánnal. A hitoktatás szabadságáért 1947. április 16-án elmondott beszéde után Parragi György képviselõ így méltatta: „Egyetlen férfi a Nemzetgyûlésben!” A határokon kívül rekedt magyarság és a kis nemzetek jogai, a családi élet, a nemzet erkölcsösségének védelme is gyakran foglalkoztatta.
A kommunista párt fokozatos térnyerésével egyre lehetetlenebbé vált politikusi pályájának folytatása. 1947. október 28-án elmondott felszólalását külpolitikai érdekeket sértõnek minõsítették, és hatvan napra kizárták az Országgyûlésbõl. Utolsó parlamenti beszédét 1948. június 16-án tartotta, szenvedélyesen ellenezve az egyházi iskolák államosítását kimondó törvényjavaslatot. Letartóztatástól tartva 1949. januárjától a domonkos nõvérek zárdájában rejtõzködött. Eredetileg indulni akart az 1949. évi választásokon is, de csak a május 15-i szavazásra mert elmenni. 1949. június 22-rõl 23-ra virradó éjjel húgával együtt Ausztriába, onnan szeptember 16-án Tóth Etelka álnéven az Amerikai Egyesült Államokba távozott. Az emigrációból Nemes Margit néven levelezett Magyarországra, és Nemes Borbála néven szerepelt a Szabad Európa Rádióban. Az emigráció elsõ éveiben megpróbált aktív maradni. Memorandumot intézett Truman elnökhöz és az USA püspökeihez, hogy felhívja figyelmüket a kommunista országokban bármilyen okból kisebbségbe szorítottak helyzetére. Tiltakozásokat gyûjtött Mindszenty József esztergomi érsek bebörtönzése miatt. Már igencsak megöregedve, de megpróbált segíteni az 1956-os forradalom menekültjein is. Élete utolsó éveiben visszavonult a közélettõl. Buffalóban, a Szociális Testvérek Társasága egyik rendházában hunyt el.


1995. március 15-én õ és a Szociális Testvérek Társasága emlékérmet kapott a magyar kormánytól; május 7-én a Magyar Köztársaság Bátorság érdemjelében részesült. Izrael Igaz ember kitüntetésben részesítette, és fát ültetett emlékére a Yad Vashem kertjében.
Fõ mûvei: Elkapott sugarak, A puszták rejtekébõl az élet centrumába, Pünkösdi tûz, Sugárzó élet, Válogatás Slachta Margit testvér gondolataiból.
Balogh Margit dolgozata alapján