FotoMedia

Jövõre több milliárd forinttal csökken az egyházak számára juttatandó költségvetési támogatás mértéke - közölte a kormányszóvivõ még szeptember 29-én, miután tárgyalásokat folytatott a történelmi egyházak vezetõivel.
Akik csupán annyit voltak képesek elmakogni a megbeszéléseket követõen, hogy „beletörõdéssel, de tudomásul veszik” az újabb pénzelvonást. Ne felejtsük, hosszú évek óta évrõl-évre kevesebb összegeket juttat az állam az egyes felekezeteknek.
Az egyházi vezetõk „beletörõdése” annál inkább vérforraló, mert hiszen a kommunista kormányzat - az 1945 utáni esztendõkben - a felekezetek szinte minden ingó és ingatlan vagyonát elrabolta. Az 1990 utáni úgynevezett kárpótlás során az egyes vallásfelekezetek pedig csupán töredékét kapták vissza az õket jogosan megilletõ tulajdonnak. És a költségvetési támogatás is elhanyagolható összeg ahhoz képest, ami a történelmi egyházakat egykori javaik után megilletné.
Vajon minek kellene történnie ahhoz, hogy a katolikus, evangélikus és református egyházak vezetõi „ne törõdjenek bele” valamibe? 1948-ban Mindszenty József, Ordass Lajos és Ravasz László, valamint még néhány nagyszerû, bátor pap kivételével az akkori „egyházi vezetõk” „beletörõdtek” a felekezetek vagyonának elrablásába, az ellenálló lelkészek bebörtönzésébe, hazánk teljes megszállásába, a kommunista diktatúrába. 1990 után pedig „beletörõdtek” hazánk újabb gyarmatosításába, a magyar ipar fölvásárlásába, népünk legnagyobb részének nyomorba döntésébe, az egészségügy, az oktatás tudatos szétverésébe. Roppant kíváncsi lennék, milyen az, amikor az egyház harcol és ellenáll? A történelemkönyvekbõl tudjuk, voltak idõk, amikor az egyház harcolt és ellenállt, de a mai nemzedékek számára a kereszténység meghátrálást, megalkuvást, sõt a hatalmasok elõtti megalázkodást jelenti. Pedig nem a hatalmasok elõtt kellene megalázkodni, hanem éppen az elnyomottak és a szegények elõtt! Tartok tõle, amíg az „egyházi vezetõk” pénze, szolgálati autója, titkárnõje és luxuslakása, valamint a jól fizetõ állása biztosítva van, addig mindenbe, de mindenbe bele fognak törõdni.
Természetesen felvethetõ, mit is tudnának tenni az „egyházi vezetõk” a magyarországi kormányzat rombolásával szemben? Nos, felállhattak volna a tárgyalóasztaltól ezek a gyáva és gerinctelen csúszómászók úgy is, hogy közlik: sajnos a kormány természetesen megteheti, hogy csökkenti a felekezetek költségvetési támogatását, õk azonban ehhez az újabb arcátlan lépéshez nem adják a támogatásukat. Magyarán: a kormány döntését nem veszik tudomásul, sõt kifejezetten tiltakoznak a hatalom egyházromboló tevékenysége ellen. A templomokban körleveleket, nyilatkozatokat lehetett volna felolvasni, aláírni, sõt, ne adj Isten egy tüntetés megszervezése sem lett volna az ördögtõl való. Elvégre állítólag mégis csak demokráciában élünk. Aztán persze a költségvetést a jelenlegi formájában nyilván így is, úgy is elfogadják, hiszen a magyar népet fojtogató pénzoligarchia mindenképpen keresztülveri az akaratát. Amibe azonban egyáltalán nem kell „beletörõdni”.
Mert hát Jézus Krisztus sem „törõdött bele” abba, hogy az emberiség nincsen megváltva, de a szenteket sem jellemezte a „beletörõdés”, Luther és Kálvin pedig kifejezetten lázadtak koruk egyházi viszonyai ellen. A protestánsoknak pedig eszébe juthatna néha, hogy a „protestálás” szó éppenséggel tiltakozást jelent. Tudom én jól, hogy a középkorban hosszú évszázadokon keresztül a kereszténység együttmûködött az akkori világi hatalommal, cserébe azonban jelentõs elõnyökhöz jutott, melynek következtében a vallás terjesztése elõtt nem állott akadály, és a lelkek fölött a papság kizárólagos befolyást élvezett. Sõt voltak idõk, amikor a kereszténység a világi hatalom fölé kerekedett. És ennek ellenére már a középkornak ebben az aranykorában is akadtak lázadók, akik „nem törõdtek bele” a fennálló állapotokba, tiltakoztak az egyház visszaélései, a gazdagok túlkapásai, a társadalmi egyenlõtlenségek, a szegények nyomora ellen. Az együttmûködés állam és egyház között ma is teljes, de egyrészt az ellenállás nyomokban sem látható, másrészt pedig az egyházak semmit, de semmit nem kapnak a velük egyébként is ellenséges hatalom támogatásáért cserébe. Júdás 30 ezüstpénzért árulta el a Mestert, de a magyar történelmi egyházak vezetõi alighanem ennél jóval kevesebbel is beérték volna.
Perge Ottó