FotoMedia

 Karácsony közeledtével jobban figyelünk embertársainkra, még az idegen rászorulók felé is megnyílik a szívünk. Hogyan õrizhetnénk meg a nyitottságunkat, az érzékenységünket az emberek felé az év többi napján is?
- Tudatosítanunk kellene magunkba, hogy mi mindannyian Isten ajándékai vagyunk. Isten úgy szerette a világot, hogy megteremtett bennünket és oda ajándékozott szüleinknek, barátainknak, nemzetünknek, az emberiségnek. Igazából minden szavunk, tettünk Isten simogató áldása kellene legyen. Mi Isten mosolyai vagyunk e csodaszép világba. Lehet, hogy elõre furcsának tûnik ez a gondolat, de én hiszem, hogy ez az egyik legszebb igazság, mely értelmet ad a létünknek. Csodálatos ezt megérteni, átélni, eszerint élni.

- Sokszor kevésnek érezzük magunkat arra, hogy változtassunk az Istentõl egyre inkább elforduló világon. Tehetünk valamit mégis, annak ellenére, hogy csak apró láncszemek vagyunk a hatalmas gépezetben?
- Jó dolog kicsinek lenni és lehajolva megmosni egy- egy gyermek, vagy testvérünk lábát. Egészen biztos, hogy a nagy dolgok igazából a kis dolgokban vannak. A nanotechnika korszakában élünk. Egy szál virág, egy jó szó, egy jó poén, mely senkit sem bánt biztos, hogy szebbé teszi a világot. A többit Istenre kell bízni. Szent Fölsége, majd tartóra teszi pislákoló lámpásunkat, ha akarja.

- Sok száz gyermek számára nyújt menedéket, adja vissza a reményt az életre. Miért a kicsiket választotta? Sok felnõttnek is szüksége van arra, hogy valaki a karját nyújtsa feléjük.
- Hát valahol el kell kezdeni, én a gyermekeknél kezdtem, de ha Isten erõt és idõt ad én szívesen kisebb testvére lennék mindenkinek. Persze erre a kérdésre van egy viccesebb válaszom is. Egyszer egy maratoni futás célegyenesében álltam, az elsõket nagy-nagy ováció fogadta, aztán az emberek elszéledtek, és a legutolsót már csak én fogadtam. Nem kellett gyúródnom, az a versenyzõ csak az enyém volt. Végül is, õ is lefutotta az óriási távot. Azóta jelmondatommá vált, hogy én azt csinálom meg ingyen, amit más pénzért sem. Én azokat szeretem ingyen, kiket más pénzért sem szeret. Azokat, akiket pénzért sokan szeretnek, tanítanak, szolgálnak – hát én azok körül nem lihegek. Viccesen azt mondom, hogy nem szeretem a konkurenciát.

- Édesapját egy verse miatt a Ceausecu-rezsim hét évi börtönre ítélte. Négy és fél év után szabadult ugyan, de belehalt az elszenvedett kínzásokba. Hogyan tudott megbocsátani?
- Nem bocsátottam meg, bosszút állok, egész életem egy hatalmas bosszú. Végül is apámat ki ölte meg? A kommunista verõlegények? Vagy maga a Román Kommunista Párt? Szerintem nem, hanem az emberi butaság, a balgaság, a sötétség, mely ellen én küzdök életem minden napján. A sötétet ugye nem lehet feldarabolni, és kipenderíteni az ablakon, egyszerûen fényt kell gyújtani, és a sötétség eltûnik. Azt a történelmi balgaságot, buta hatalomvágyat, mely akkoriban sok-sok gyermeket árvaságra kárhoztatott és mely ma is kísért, nem lehet elpusztítani. De ha az emberek látják, hogy a szolgáló szeretet mérhetetlenül boldogabbá tesz, mint a fanatikus, mindenkin áttörtetõ hatalomvágy, talán, ez a fény, ez az igazság a szeretet és a jóság oldalára vonzza az embereket.

- Miért fontos a megbocsátás? Hogyan küzdhetjük le a fájdalmat, a gyûlöletet, amely sokszor talán okkal gyûlik fel a szívünkben?
- A harag egy nagy csomag, melyet butaság hurcolni, fárasztó. Sokszor a másik nem is tudja, hogy te görnyedezel a gyûlölet alatt, ez mire lenne jó? Ö is csak egy marék porból született emberke, még az is csuda, hogy tudunk két lábon járni, miért ostorozzam? Karácsony van, ajándékozzam meg magamat is, és testvéremet is a kiengesztelõdéssel. Óriási szabadság Istengyermeki szeretetben élni, ezt a tiszta, nyugodt örömet semmiért a világon nem érdemes odaadni. Mi nem bírók, hanem orvosok kellene legyünk, a mi urunk-Krisztusunk példájára.

- Hogyan juthatunk vissza Isten közelébe, ha úgy érezzük, hogy eltávolodtunk tõle?
- Isten az áldott nap, õ nem nyugszik le felettünk soha, nem kell õt kiengesztelnünk. Egyszerûen, ha valaki árnyékban, a pincében van, keljen fel és menjen a fényre, Isten szeretete átöleli õt. Õ az ajtóban áll és kopog, ha megnyitjuk az ajtót õ egészen biztos, hogy bejön és átölel minket. Én egyszer még a lelki életem elején írtam egy õszinte levelet az Úrnak, majd papírhajót hajtogattam a levélbõl és rátettem a folyó vizére. Biztos vagyok benne, hogy levelem célba ért, és mostani életem az Úr válasza az akkori imámra.