Budapest, 2017. június 19. - Koroknyai Virág szépségkirálynő (k), Viczián Viktória első (b), Gelencsér Tímea tavalyi győztes (b2), illetve Pető Laura második udvarhölgy (j)
A Magyarország Szépe - Miss World Hungary döntője (MTI)
Elfogadta a román szenátus szakbizottsága március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását (MTI)Bukarest, 2017. június 19. - Elfogadta a román szenátus közigazgatási szakbizottsága hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) azt a törvénytervezetét, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná - közölte hétfőn a Digi24.ro hírtelevízió. Romániai magyar színházi szövetség alakult Erdélyben (MTI)Bukarest, 2017. június 16. - Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) néven romániai magyar színházi szövetség jött létre, amelynek fő célja a szakmai keretek biztosítása, közös tervek megvalósítása - közölte pénteken a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Debrecen lesz a díszvendége a nagyváradi Szent László Napoknak (MTI)Bukarest, 2017. június 16. - Debrecen lesz a díszvendége a nagyváradi 5. Szent László Napok programsorozatának, amely június 19. és 25. között zajlik a partiumi városban. |
||
|
||
További cikkeink...
|
||
|
||
140. oldal / 2413 |