Az erdélyi magyar televízió létrehozása mellett döntött az erdélyi Janovics Jenõ Alapítvány (JJA) kuratóriuma hétvégi ülésén – jelentette be Nagy Zsolt, az alapítvány elnöke, informatikai miniszter Kolozsváron.
Az erdélyi magyar televízió létrehozása mellett döntött a JJAAz erdélyi magyar televízió létrehozása mellett döntött az erdélyi Janovics Jenõ Alapítvány (JJA) kuratóriuma hétvégi ülésén – jelentette be Nagy Zsolt, az alapítvány elnöke, informatikai miniszter Kolozsváron. A területi stúdiók kapják az eredetileg erdélyi tévére szánt 300 milliótA romániai magyar elektronikus médiát támogatja az Informatikai és Hírközlési minisztérium az eredetileg egyetlen erdélyi tévécsatorna létrehozására szánt 300 millió forintból – jelentette be Kovács Kálmán miniszter Markó Bélával folytatott tárgyalása után Budapesten. „Az ember lássa be alázattal, hogy tévedett”A Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi tanácskozásán felszólaló Szász Jenõ többek között egy közvélemény-kutatásról beszélt, amelynek eredménye szerint az erdélyi magyarság számára fontosabb az autonómia, mint az EU-csatlakozás. A színlelt elõrelépésektõl a tettek mezejéigDecember 11-én Kézdivásárhelyre látogatott és istentiszteletet tartott dr. |
||
|
||
További cikkeink...
|
||
|
||
2243. oldal / 2413 |