Az érdekvédelem mellett az utánpótlást emelte ki fõ feladatukként a Magyar Írószövetség elnöke azon a szombati rendezvényen, amelyen a szervezet egész napos programokkal, és örökös tagok köszöntésével ünnepli fennállása 60.
Örökös tagokat köszöntöttek a 60 éves Magyar ÍrószövetségbenAz érdekvédelem mellett az utánpótlást emelte ki fõ feladatukként a Magyar Írószövetség elnöke azon a szombati rendezvényen, amelyen a szervezet egész napos programokkal, és örökös tagok köszöntésével ünnepli fennállása 60. Megkezdõdött a Lovas István kontra Fiala János perKI KIT GYÛLÖL JOBBAN? A Fõvárosi Bíróság csütörtökön megkezdte és február 28-án folytatja a Lovas István újságíró által Fiala János rádiós mûsorvezetõ ellen indított személyiségi jogi per tárgyalását. A Reggel felemelkedése és bukásaBELÜLRÕL NÉZVE A tavaly õsszel útjára bocsátott Reggel – a megjelent becslések szerint- több milliárd forintot felemésztõ vesszõfutása és végül megszûnése minden eddigi napilapos csõdnél tanulságosabb képet mutat. Lesz pénz az új Duna-híd hatástanulmányáraKomárom az elmúlt fél évben pályázatok révén 45 millió korona bevételhez jutott A városi hivatal által az elmúlt fél évben önállóan, valamint különbözõ partnerekkel közösen beadott pályázatokról tájékoztatott Bastrnák Tibor polgármester és Fonód Tibor, a városi hivatal pályázatokért felelõs munkatársa. |
||
|
||
További cikkeink...
|
||
|
||
2289. oldal / 2413 |