Budapest, 2020. április 11. - Az idei húsvétot végigkíséri a járvány miatti szorongás, de ünnepelni fogunk, ahogy lehet - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek.
Bogárdi Szabó István: az idei ünnepet végigkíséri a szorongás (MTI)
Fabiny Tamás: a válság radikális változásra késztet (MTI)Budapest, 2020. április 11. - A világot megrázó válság radikális változásra kell késztessen, hogy a járvány elmúltával ne ott folytassuk az életünket, ahol a kitörése előtt abbahagytuk - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét alkalmából az MTI-nek. A légiesség mestere (Kobayashi Ken-Ichiro, az Állami Hangversenyzenekar fő-zeneigazgatója nagy feladatra vállalkozott)(Demokrata, 1996. május 9. - Fotó: Fotomedia.hu - Z.Z.) Úzvölgyi katonatemető - Darmanesti első fokon elvesztette a Csíkszentmárton ellen indított pert (MTI)Kolozsvár, 2020. április 10. - Darmanesti város önkormányzatnak nem sikerült érvényteleníttetnie azt a csíkszentmártoni önkormányzati határozatot mely a csíki község közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt és a magyar hadsereg által a második világháború idején épített egykori kaszárnyákat. |
||
|
||
További cikkeink...
|
||
|
||
65. oldal / 2413 |