Tőkés László európai szintű védelmet kér a csángóknak (Erdély.ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. október 27. - Európai szintű védelmet kér a csángóknak Tőkés László EP-képviselő. Az Európai Parlamentben tartott közmeghallgatáson politikusok, kisebbségi szakértők és maguk az érintettek, a csángók is részt vettek.

Bővebben...
 

A taxisblokád tudatosította: nagy a baj (Magyar Nemzet)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. október 25. - A taxisblokád megoldásában, a kormány és a fuvarozók közti tárgyalások sikeres lezárásában nagy szerepe volt a Lezsák Sándor által szervezett kormánypárti tüntetésnek is. Az Országgyűlés mostani alelnöke akkor „csupán” a vezető kormánypárt, az MDF elnökségi tagja volt, nem vállalt kormányzati szerepet, és képviselőséget sem. Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke néhány személyes élményét is megosztotta velünk.

Bővebben...
 

Fazekas Csaba lett az MTVA vezérigazgatója (Népszava)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. október 27. - Fazekas Csabát nevezte ki a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke.
Fazekas Csaba korábban Simicska Lajos volt APEH-elnök érdekeltségébe tartozó Hung-Ister Zrt. jelenlegi s a Hír Tv egykori vezérigazgatója.

Bővebben...
 

Chmel: Szlovákia tartsa magát a Velencei Bizottság ajánlásaihoz (Felvidék Ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2010.10.26. - "A Velencei Bizottság jelentése egyértelműen kritikus a szlovákiai államnyelvtörvénnyel kapcsolatban, különösen a Robert Fico kormánya idején elfogadott módosításokkal. Ezt az értékelést a Szlovák Köztársaság kérte a Velencei Bizottságtól még tavaly, ezért a továbbiakban ezt az értékelést figyelembe kellene vennie" - állítja a kisebbségekért és emberi jogokért felelős szlovák miniszterelnök-helyettes, Rudolf Chmel állásfoglalásában.

Bővebben...
 

A VMDK hosszú távú céljai változatlanok (Vajdaságma.info)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. október 25. - Csonka Áron a VMDK elnöke - Így döntött a párt rendkívüli ongresszusa Bácsgyulafalván
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének szombaton megtartott rendkívüli pártkongresszusát követően nyilatkozott a Vajdaság Mának az új elnök.

Bővebben...
 

Különös történések fűződnek Báthori fejedelem meggyilkolásához (Erdély.ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. október 26. - Ma már nem bugyog vér a földből a Csíkszentdomokos határában lévő Pásztorbükk hegy tetején, ahol 411 évvel ezelőtt meggyilkolták Báthori Endrét, Erdély fejedelmét. A szörnyű tett miatt évekig átkok sújtották a vidéket, legalábbis a mendemondák szerint.

Bővebben...
 

Közös listára hívja a Szerb Haladó Párt a VMSZ-t (Vajdaságma.info)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. október 26. - Pásztor Bálint: A VMSZ egyik párttal sem fog szövetségre lépni a választások előtt
Újabb ajánlatot tett a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a legerősebb szerbiai ellenzéki párt, a nemzeti konzervatív Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke; Tomislav Nikolić szerint a VMSZ az SNS listáján indulhatna a következő parlamenti választásokon - írta a keddi Blic.

Bővebben...
 

A székelyudvarhelyi az utolsó működő határon túli regionális stúdió (Erdély.ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. október 27. - Volt egyszer egy Kárpát-medencei magyar stúdióhálózat. Vajon mi történt vele? A határon túli regionális tévéstúdiók közül ma mindössze egy működik, a székelyudvarhelyi, amely 2001-ben alakult, az első adást 2002 márciusában sugározták.

Bővebben...
 


1052. oldal / 2417

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 218 vendég böngészi