Semjén: három hónap alatt állampolgárságot kaphat, aki kér (Inforádió)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. május 13. - Semjén Zsolt szerint három hónapot vesz majd igénybe az iratok benyújtásától számítva a gyorsított eljárás azok esetében, akik egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kérnek.

A leendő miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjújában kifejtette: az állampolgárság megadása nem függhet más országok véleményétől, ez minden ország szuverén joga.

Módosítás dátuma: 2010. május 14. péntek Bővebben...
 

Jobbik: kapjanak szavazati jogot a határon túli magyarok (Erdély.ma)

E-mail Nyomtatás PDF


2010. május 13. - Szavazati jogot adna a Jobbik a határon túl élő magyaroknak az állampolgársággal együtt – jelentette be Vona Gábor, a párt elnöke.

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke a párt elnökségének szerdai döntését ismertetve hangsúlyozta: javaslatuk szerint az állampolgársághoz jutó magyarok a pártok országos listáira szavaznának.
A határon túli magyaroktól így nem kellene ajánlószelvényeket begyűjteni, ugyanakkor a szavazati szándékukat előre, postai úton jelezniük kellene – fejtette ki a politikus.

Módosítás dátuma: 2010. május 14. péntek
 

Fico: A kettős állampolgárság nemzetbiztonsági kockázat (Index/MTI/Független Hírügynökség)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. május 13. - Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint budapesti nagykövetük visszahívása az első válaszlépés volt a magyaroknak kettős állampolgárságot biztosító tervezett törvényre. Ha egyeztetés nélkül, mostani formájában fogadják el a törvényt, akkor kemény választ ígért, emellett a nemzetközi intézményekhez fordulnak az ügyben.

Módosítás dátuma: 2010. május 13. csütörtök Bővebben...
 

Gárdaalapító lehet a nemzetbiztonsági bizottság elnöke (Index)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. május 13. - A Jobbik csütörtökön megnevezte, hogy Staudt Gábort, a Magyar Gárda egyik alapítóját delegálja a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjára. Többek szerint veszélyt jelent a jogállamra, hogy jobbikos politikus ül a bizottság élén, hiszen a párt nem elkötelezett az alkotmányos rend mellett. Hack Péter mellett Szabó Máté ombudsman is a jelenleginél szigorúbb ellenőrzést tartana szükségesnek a titkosszolgálatok tevékenysége fölött.

Bővebben...
 

Martonyi: a Fidesz az MKP-t támogatja a választásokon (bumm, SITA)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. 05. 12. - A Fidesz a szlovákiai parlamenti választásokon a Magyar Koalíció Pártját támogatja – jelentette ki Martonyi János leendő magyar külügyminiszer, miután Csáky Pál MKP-elnökkel tárgyalt Pozsonyban.

Bővebben...
 

Korhecz: A Magyar Összefogás listája a leghitelesebb (Vajdasagma.info)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. május 13. - A listavezető szerint nem csak az a fontos, hogy egyesek mit mondanak, hanem az is fontos, hogy ki mondja
Május 12-én Szabadkán a Vasutas helyi közösség épületében mutatkozott be a Magyar Összefogás listája.

Bővebben...
 

Lajčák: Szlovákiát nyugtalanítja a kettős állampolgárság (bumm)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. 05. 12. - Martonyi: tudomásul vettük
A szlovák diplomácia vezetője szerint Pozsonyt nyugtalanítja a magyar állampolgársági törvény módosítása, amely lehetővé teszi a szomszédos államokban élő magyarok kettős állampolgárságát.

Bővebben...
 

Juhtenyésztő múzeumot terveznek Kárpátalján (Karpatinfo)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. május 12. - Kárpátalján a turizmus aktívan hozzájárul a népi gazdaság egyik ágának újjászületéséhez – a juhtenyésztéshez. A juhtenyésztésből származó termékeket Kárpátalján több százezer helyi lakos és turista használja és fogyasztja.

Bővebben...
 


1186. oldal / 2417

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 173 vendég böngészi