A rádiók és az újságok 2009 vesztesei (Index, MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. március 31. - A rádiók, a közterületi plakátokat fenntartó cégek és a nyomtatott sajtó kiadói érezték meg legjobban a gazdasági válságot tavaly. A rádiók bevételeinek 30 százalékos csökkenésében nagy szerepe van annak, hogy a Sláger és a Danubius eltűnése felforgatta a piacot, és a hallgatók is megharagudtak. A Tv2-nek és az RTL-nek körülbelül 20 százalékkal volt kevesebb bevétele, mint 2008-ban.

Bővebben...
 

Vona Gábor levele Osztie Zoltán atyához (barikád.hu)

E-mail Nyomtatás PDF

2010-03-31 -  Sajnálom, hogy ennek a levélnek meg kell születnie, hiszen atyára úgy tekintettem mindig, mint az Egyház egyik legtisztességesebb és a közéletben leginkább tisztán látó szolgájára. Talán Zoltán atya is emlékszik, hogy 2001-ben az ELTE hallgatójaként én szerveztem azt a konferenciát, amelynek címe Kereszténység és közélet volt, és amelyen előadóként a KÉSZ vezetőjeként Ön is szerepelt.

Bővebben...
 

Negyed év alatt tíz bejelentés a nyelvtörvény megsértése miatt (Bumm)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. 03. 31 - Az első negyedévben tíz bejelentés érkezett a nyelvtörvény megsértésének gyanúja miatt a szlovák kulturális minisztériumhoz, ebből kettőt Ondrej Dostál polgárjogi aktivista jegyez, aki saját magát jelentette fel, hogy a nyelvtörvény szándékos megsértésével tiltakozzon a jogszabály ellen - írja az Új Szó szerdán.

Bővebben...
 

Csáky Pál három éve az MKP elnöki tisztségében: Megtapasztaltam közösségünk élni akarását (Felvidék Ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2007. március 31. - Komárom: A Jókai Színház épületében tisztújító kongresszust tart a Magyar Koalíció Pártja. Az elnöki tisztségért vívott megmérettetésből szoros, de soha senki által meg nem kérdőjelezett egyértelműséggel Csáky Pál kerül ki győztesen.

Bővebben...
 

Szemléletváltás várható a külhoni magyarsággal kapcsolatosan (Vajdasagma.info)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. március 30. Úgy tűnik, az áprilisi magyarországi országgyűlési választások szemléletváltást hoznak az elmúlt nyolc év balliberális kormányainak a külhoni magyarsággal kapcsolatos színtelen-szagtalan politikájához képest, bár nem várható látványos változás a nemzetpolitika terén - írta keddi számában a Krónika.

Bővebben...
 

Várad: kétnyelvű táblák saját zsebből (Krónika)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. március 31.  - Civilek bevonásával szerezne érvényt a Bihar megyei RMDSZ egy közel négyéves váradi tanácsi határozatnak, amely a közterek kétnyelvű kiírásáról rendelkezik, ám mindmáig nem ültették gyakorlatba.

Bővebben...
 

Nincs többé .yu domain: éjfélkor búcsúzik az interneten Jugoszlávia (Vajdasagma.info)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. március 30. Búcsúzik az interneten kedd éjfélkor Jugoszlávia, a világhálóról végleg eltűnik a .yu kiterjesztés.
A hét éve nem létező állam az interneten még tovább élt a .yu végződés formájában.

Bővebben...
 

Csaba testvér: Isten nagyon drukkol nekünk (Harangszó/Erdély.ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. március 30. - Nincs zsákutca, nincs elveszett élet, mindig van tovább – tolmácsolta „a Szentírás minden egyes lapjának üzenetét” Húsvét előtti lelki elmélkedéssorozatában Böjte Csaba dévai ferences testvér, aki a zsúfolásig megtelt budapesti Szent István-bazilikában beszélt.

Módosítás dátuma: 2010. március 30. kedd Bővebben...
 


1228. oldal / 2417

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 196 vendég böngészi