Főoldal Sajtóarchívum Őnagysága Körbetáncolták a világot (Őnagysága)

Körbetáncolták a világot (Őnagysága)

E-mail Nyomtatás PDF


1994./30. - Bán Teodóra és Keveházi Gábor az egyik legcsodálatosabb művészetnek, a balettnek szentelte életét. Pontosabban csak a felét. Mert Dóra és Gábor új életet kezdtek. A művésznő még nem akasztotta szögre végleg a balettcipőjét, de idejét egyre inkább a BUDAFEST köti le. Így hívják az új közös művüket. A régit, a legkedvesebbet Krisztinának.



Művészből menedzser
A budai dombok egyik legeldugottabb utcájában vagyunk, az ablakon friss levegő és madárdal ömlik be. A házaspár élénk szóváltásba bonyolódik arról, hogy ki vigyáz jobban a másik egészségére.
Nem olyan sok az a napi nyolc kávé - mentegetőzik Gábor.
Látja, ezért kell vigyáznom a papa szívére - zárja le a vitát Dóra.
– Ez a mennyiség a VIP Arts iroda működéséből adódik vagy a sportos időszakban is ennyit fogyasztott? - kérdem.
– Nem, nem, akkoriban nagyon vigyáztam, legfeljebb kettőt engedhettem meg. Balettigazgató koromban kaptam rá, bár igaz, hogy nagyon szeretem, ráadásul sok cukorral - vallja be a családfő.


Gábor, immár nyugdíjasként, Dórapedig mellékállásban végzi az iroda
ügyes-bajos dolgait. Bár mindketten nagyon ügyesek - a hölgy a
reklámügyekben, az úr a műsor összeállításában jeleskedik -, még
is van elég gondjuk-bajuk. Ez a munka is művészetről szól, de számukra most az igazán nagy művészet - támogatókat szerezni a mai világban a fesztiválhoz. Egy operafesztivál nálunk sem lehet önfenntartó.
– Egy Kossuth-díjas művésznek menedzserszerepbe bújva pénzt kéregetni, ez számomra elég megalázónak tűnik.
– Nem volt az, sőt a váltás jó érzéssel töltött el - szögezi le Dóra.
Gábor azonban más véleményen van:
– Bocsáss meg, nekem először az volt.
– De hát mi nem magunknak, hanem egy nemes célra, kérjük a pénzt - replikázik Őnagysága.
– Hogy búcsúztak a színpadtól? - kérdem a művészpárt.
– Én még nem vonultam nyugdíjba, de már megkezdtem a visszavonulást - feleli a balerina. - Idén még felléptem a Tannhauserben és a Szentivánéji álomban. Húsz év után úgy éreztem, hogy változtatnom kell: más emberek, más környezet. Viszonylag könnyen ment.
– Tényleg ilyen könnyű ez? - fordulok Gáborhoz.
– Én mindig tudatosan terveztem az életemet. Tizennyolc éves koromban elhatároztam; hogy negyvenévesen abbahagyom. '88-ban nyugdíjba vonultam.
– Talán '86-ban - vitázik Dóra.
– Lehet, nem is tudom - bizonytalanodik el a férj.
– Talán nem is véletlen, hogy igyekezett elfelejteni a dátumot. Szokott
álmodni a színpadról, a táncról?
– Nem, nem - tiltakozik Gábor. - Több mint háromezer előadáson
körbetáncoltam a világot. Ha valaki lehet örömtáncos, én az voltam.
Nagyon szerettem táncolni, de elég volt. Évente 150-160 előadás, ez majdnem kétnaponkénti fellépést jelent.
– Ennek ellenére nem vágyik vissza a rivaldafénybe?
– '92-ben egy sérülés miatt beugrottam és eltáncoltam Dórival a Mandarint. Akkor már száz kiló felett voltam. Az előadás után órákig mozdulni sem tudtam és napokig beteg voltam. Ez jó alkalom volt arra, hogy megnyugodjam, helyesen döntöttem.
– Az sem mellékes, hogy megszabadultunk az állandó stressztől - veszi át a szót az asszonytárs. - Már jóval az előadás előtt készülni kellett: nem maradhattunk ki későig, nem ehettünk, ihattunk sokat. Az egy „más állapot" volt.
– Életforma...
– Igen, s úgy érezzük, hogy most vagyunk normális állapotban.
– No, akkor éppen itt az ideje, hogy valami szépet is halljak a művészéletről, mert eddig csak rombolták a mítoszt. Nem is szívesen írom le...
– Írja meg nyugodtan - biztat Gábor -, hogy a művészpálya gyönyörűségesen gyötrelmes. Örültem, ha nagy néha a családdal lehettem.
Arról nem is beszélve, hogy húsz évig nem jártam társaságba. Most igyekszem pótolni.
– Ne mondd már! - mond ellent Dóra. - Állandóan jöttünk-mentünk, buli buli hátán volt.
- Én nem így emlékszem – fúj visszavonulót némileg az úr.
Lám-lám, ugyanazt a házasságot, pályát együtt átélve mennyire különbözően őrizték meg az emlékezetükben. Abban azért egyetértenek, hogy bármennyire is küzdelmes, mégis gyönyörű. S azért a pillanatért érdemes csinálni, amikor a közönség elragadtatással tapsol, s ők kimennek meghajolni. És persze arról sem feledkezhetünk meg, hogy szervezőirodát még sokan tudnak csinálni, de ilyen művészi szinten táncolni csak nagyon kevesen. És ez a lényeg. Ebben mindketten igazat adtak nekem.

Krisztina, a „főmű"

Pattognak a francia vezényszavak, a zongora diktálja az ütemet, lendülnek a pipaszár lábak, pörögnek a nádszálkarcsú derekak, s a tükör előtti rudaknál szép lassan megizzad mind a tizenöt lány. Zajlik a próba a londoni Royal Ballet Schoolban.
Krisztina egyike a balerináknak, s őt árgus szemekkel figyeli az igazgatónő. Arcáról leolvasható az eredmény. Elégedetten mosolyog. Krisztinát felvették a '94-'95-ös tanévre. A kisnaccsága kissé szorong a reá váró sok ismeretlen élmény miatt, de túl fogja élni. Mint ahogy művészcsemeteként túlélte eddigi tizenhét évében szülei minden sikerét és kudarcát is. Már kétévesen ott ült a nagyok bőröndjén, ha utaztak. (Én voltam a plusz koffer - mondja a nagylány.) Vagy éppenséggel a kisszékét vonszolta az ajtó elé, és könyörgött, hogy ne menjenek el. De nekik el kellett menniük.

Azt mondják, szerencsésebb, ha valaki „ártatlanul" kerül ilyen pályára, s még nem tudja, mennyi buktatót rejt a művész élete. Krisztina már régen elvesztette ártatlanságát, s felvetődhet benne is a kérdés, érdemes-e? A szülők soha nem erőltették erre a pályára, ő döntötte el, hogy ezt választja. Az indulásnál természetesen az ősök adták meg a kezdősebességet, látva kislányuk karcsúságát, hosszú karját, lábát, magas rüsztjét, vékony nyakát. S nem utolsósorban kibontakozó szépségét. Ebben a műfajban ez is számít néhány pontot. A művészi képességek viszont csak érettebb korban derülnek ki. Ez is növeli a kockázatot.
– Milyen a napirendje egy balerinának? - kérdem az örökmozgó, nyakigláb széplányt.
– Általában hatkor kelek, pontosabban akkor ébresztenek. A nagyi ágyba hozza a reggelit, s fél hétkor kikászálódom.
– Mi a menü?
– Gyümölcslé vagy tea.
– Meddig vagy éhkoppon?
– Balettóra előtt a büfében eszem egy szendvicset, de ebédre levest, húst
és édeset is választok. Elég nagyevő vagyok, ráadásul egész nap rágcsálok valamit. A tanárok megszokták, hogy a balettosok órán is esznek. Legalább nem beszélgetünk.
– Szorgalmasan jársz iskolába vagy inkább mellé?
– Reggel nyolctól balettóra van, kettőtől hétig pedig tanítás. Utána vissza a táncterembe este nyolcig. Ha fellépés van, szombat-vasárnap is próbálunk.
– Hogy ízlik a kétféle tanulnivaló?
– Iskolába én se nagyon szeretek járni, de balettozni mindenki szeret. Az iskolában elvárják, hogy tanuljunk, a balettórán pedig a kipihentséget.
– Este mikor kerülsz ágyba?
– Korán. Kilenckor már ragad le a szemem.


Krisztina az év eleji Nurejev-versenyen az öt magyar lány közül a legfiatalabb volt. Sajnos nem sok babér termett számára, mert egy nappal előtte meghúzódott a csípője egy ugrásnál. Nem melegített be kellően. Ennek ellenére végigcsinálta a versenyt, de a következő megmérettetést - a lausanne-i kiküldetést - már nem tudta vállalni.
– Ez az év nagyon rosszul sikerült, mert alighogy rendbejött a derekam, elszakadt egy bokaszalagom. Szerencsére szépen rendbejött az is.
– Ahogy kivettem anyukád szavaiból, még a balett vagy nem balett kérdése is felmerült az idén.
– Valóban. A sok sérülés, a gyógyulás bizonytalanságai miatt - első
ijedtségemben - felvetődött a hogyan tovább? Imádok fotózni, szeretném a kettőt együtt csinálni. Már van egy reklámfilmem is.


– Mivel töltőd a szabadidődet? Vadul diszkózol?
– Arra büszke vagyok, hogy szinte egyáltalán nem járok ilyen helyekre. Nem szeretem a cigarettafüstöt és az alkoholgőzt. Szolid társaságokban érzem jól magam.
– Ilyen visszafogott vagy? Mi szokott kiborítani?
– Az igazságtalanság. Ilyenkor nem tisztelem a tekintélyt sem.
– A szakmátok fele zene. Te mit hallgatsz szívesen?
– A klasszikusok közül a slágereket, például Ravel Boleróját.
– És Wagner?
– A nehezét kevésbé. Inkább bekapcsolom az MTV-t.
- Ez az utolsó szabad nyarad?
- Remélem nem. Még nem akarok felnőtt lenni, de az időt sajnos nem
állíthatom meg. Zétényi Zoltán Fotó: 2Z Fotó&Média






 

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 17. péntek  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 225 vendég böngészi